- Szóval Lifor úrfi lelépett, mi? - dörmögött Veterán bácsi a szöggel és a kalapáccsal bajlódva.
A korábbi tömeg lassan, apránként megfogyatkozott, s ahogyan az idő ólomlábon, a dél már igencsak messze járt.
- Jó szerencsét neki - mondta az öreg, miközben visszaakasztotta a pult mögötti falra kedvenc, régi kakukkos óráját, amit korábban Lifor miatt a konyhában kellett tartania.
- Végre, az én kis drágaságom újra a helyén van... - mosolygott magában büszkén Veterán bácsi. - Létezik annak ám ezek szerint előnye is, hogy Lifor elment Kopókra vadászni...
- "Jó szerencsét neki, a lába törjön ki..." - kezdett énekelgetni Aguri.
- Ez meg miféle borzalmas nóta? - szaladt össze Veterán bácsi szemöldöke.
- Nem ismeri? - kérdezte Aguri meglepve. - Ez egy népdal...
- Ó, igen, valószínűleg odaátról... - bólogatott Veterán bácsi, jelezve, hogy a határ két oldalán más-más népdalok vannak. - Ha én meg elkezdeném itten énekelgetni azt a dalt, hogy "Hely, Regen-Regenholt, régen holt az anyósom, nem siratta őtet senki, boldogult az apósom", akkor meg te lennél benne nyakig a kulimászban.
- Ebben mondjuk igaza van - biccentett Aguri.
- Mint minden másban is, általában - bólogatott helyeslőn Veterán bácsi. - Például abban is igazam van, hogy az órám szerint indulnod kellene a délutáni edzésre.
- Bár a napot nemigen lehet látni, biztosra veszem, hogy vészesen közeleg ahhoz az álláshoz, ami az edzés eljövetelét jelzi - helyeselt Ralph.
- Fenébe, rohadtul nincs kedvem ehhez az edzés-dologhoz... - szuszogott Aguri, miközben leürített egy újabb asztalt. - Kezem-lábam majd' leszakad, vacsoraidőre már járni sem fogok tudni, ha most az a Gavrilo elkezd engem "tanítani"...
- Ha valóban úgy lesz, ahogy mondod, akkor fel leszel mentve az esti forgalom és a konyhai munkák alól, napnyugtakor egyből bújhatsz is be az ágyba - mondta Veterán bácsi a vállát vonogatva.
- Nem teheti - morrant Aguri a koszos tányérokat és evőeszközöket cipelve a konyhából. - Azzal csak elismerné a gyengeségemet...
- Először is, ezt a fajta hozzáállást nem tűröm meg az én panziómban, az én alkalmazottjaim nem hajszolhatják magukat túl, amíg az én feltétlen bizalmamat élvezik! - kiabált utána Veterán bácsi a konyhába. - Másfelől pedig Gavrilo is a fejemet venné, ha a délutáni edzés után bárkit is dolgoztatnék, és ez a falu összes sülőjére illetve szülői gondviselőjére igaz. Edzés után vacsora, fogmosás és alvás, ez a rendszer működik minden családos házban, ha hiszed, ha nem, kötelesek vagyunk pihenni hagyni titeket, mivel ez a Mesteretek utasítása és egyben feltétele ahhoz, hogy szárnyai alá vegyen titeket.
- Inkább mosogatok, csak ne kelljen mennem... - alkudozott Aguri, ám ekkor nagy dirrel-durral kivágódott az ajtó, és becsörtetett rajta Ulami.
- Aguri, te istenbarma, ha elkésel már az első adandó alkalommal, Gavrilo tanár úr kitapossa a beledet, amint lehetősége nyílik rá! - harsogta Ulami égővörös fejjel, majd csuklón ragadta Agurit, és türelmetlenül cibálta őt maga után, ki az ajtón, egyenesen az utcára, ahol a gyerekek már kisebb csoportokba verődve igyekeztek az edzés színhelyére, vagyis a mezőre, a magányos kőrisfa közelébe.
- Jól van, jól van, megyek már, nem kell rángatni - nyöszörgött Aguri kelletlenül.
- Ismerlek annyira, hogy tudjam, hogy ha elengedem a karodat, akkor te gyáván visszafutsz a panzióba - vágta rá Ulami, és még erősebben kezdte szorítani Aguri csuklóját. A fiú esküdni mert volna rá, hogy roppanni hallotta a csontjait.
- Jól van, na, megígérem, hogy nem menekülök el, csak eressz már el, ez fáj! - nyafogott Aguri a száját húzva.
- Fáj? - kérdezte Ulami értetlenül. - Te aztán tényleg halálosan gyenge vagy. Még csak meg se szorítottam a kezedet igazán - mondta a fejét ingatva, majd a marka olyan erős szorítófogást vett fel, hogy Agurinak minden ujja teljesen elfehéredett, a fiú arca pedig borzalmasan eltorzult a fájdalomtól, üvölteni tudott volna, segítségért akart kiáltani... mégis sikerült legalább olyan minimális mértékben erőt vennie magán, hogy az ajkai beharapásával egy árva hangot nem adott ki magából.
- A kis zsebpiszok... hogy a francba lehet ennyire erős és csontos marka? - szuszogott magában Aguri a pokoli fájdalomtól hatalmasra kerekedett szemekkel.
- Ez azért mégiscsak különös - elmélkedett Ulami. - Igaz, hogy ő sokkalta rosszabbul viseli a Mawarától eltanult szorító fogásomat, mint azok, akiken korábban kipróbáltam, viszont az akaratereje, amivel képes magába fojtani a fájdalom okozta sikolyát... ez az erős önuralom mégiscsak dicséretes.
- Tudod mit, Aguri? Játsszunk villám-kvízt! - mondta Ulami nevetve. - Ha az egyik kérdésre a háromból meg tudod adni a választ, akkor menten eleresztelek, viszont ha nem, akkor bizony a kőrisfáig így foglak kínozni!
Aguri nehezen bírt ugyan szólni a fájdalomtól, viszont egy bólintással jelezte, hogy elfogadja a feltételeket.
- Jön az első kérdés! Mi Mawara vezetékneve?
- Na, tessék, egyből a mély vízbe... - Aguri egy fejrázással jelezte, hogy nem tudta a választ.
- Hogy hívják Womblemarle uralkodóját? - jött hamar a kettes számú kérdés, amire Aguri újfent nem tudott válaszolni.
- Mégis honnan a francból tudhatnám? - morgolódott Aguri. - Veterán bácsi is csak egyszer emlegetett valamiféle uralkodót, aki azt a gyógyítós törvényt hozta, de a neve még csak nem is került szóba!
- Utolsó kérdés. Mawara egy tizennégy éves, legális munkakörű természetgyógyász, aki gyűlöli az apját. Igaz volt ez a mondat vagy hamis? A válaszodat indokolnod is kell.
- Szóval nem ötven-ötven százalékos az esély arra, hogy eltalálom a kérdésre a választ - Aguri ekkor már erősen koncentrált ahhoz, hogy jó választ adjon a kérdésre. - Lássuk csak, miben vagyok biztos... a természetgyógyász rész stimmel. Mawara tényleg rühelli az apját, hacsak Veterán bácsi nem hazudott nekem. A korát nem tudom. A legális munkakör pedig... nos, ő egy eléggé becsületes lány...
Ekkor azonban eszébe jutott valami. Egy jelenet még egy nappal korábbról.
- Végre, az én kis drágaságom újra a helyén van... - mosolygott magában büszkén Veterán bácsi. - Létezik annak ám ezek szerint előnye is, hogy Lifor elment Kopókra vadászni...
- "Jó szerencsét neki, a lába törjön ki..." - kezdett énekelgetni Aguri.
- Ez meg miféle borzalmas nóta? - szaladt össze Veterán bácsi szemöldöke.
- Nem ismeri? - kérdezte Aguri meglepve. - Ez egy népdal...
- Ó, igen, valószínűleg odaátról... - bólogatott Veterán bácsi, jelezve, hogy a határ két oldalán más-más népdalok vannak. - Ha én meg elkezdeném itten énekelgetni azt a dalt, hogy "Hely, Regen-Regenholt, régen holt az anyósom, nem siratta őtet senki, boldogult az apósom", akkor meg te lennél benne nyakig a kulimászban.
- Ebben mondjuk igaza van - biccentett Aguri.
- Mint minden másban is, általában - bólogatott helyeslőn Veterán bácsi. - Például abban is igazam van, hogy az órám szerint indulnod kellene a délutáni edzésre.
- Bár a napot nemigen lehet látni, biztosra veszem, hogy vészesen közeleg ahhoz az álláshoz, ami az edzés eljövetelét jelzi - helyeselt Ralph.
- Fenébe, rohadtul nincs kedvem ehhez az edzés-dologhoz... - szuszogott Aguri, miközben leürített egy újabb asztalt. - Kezem-lábam majd' leszakad, vacsoraidőre már járni sem fogok tudni, ha most az a Gavrilo elkezd engem "tanítani"...
- Ha valóban úgy lesz, ahogy mondod, akkor fel leszel mentve az esti forgalom és a konyhai munkák alól, napnyugtakor egyből bújhatsz is be az ágyba - mondta Veterán bácsi a vállát vonogatva.
- Nem teheti - morrant Aguri a koszos tányérokat és evőeszközöket cipelve a konyhából. - Azzal csak elismerné a gyengeségemet...
- Először is, ezt a fajta hozzáállást nem tűröm meg az én panziómban, az én alkalmazottjaim nem hajszolhatják magukat túl, amíg az én feltétlen bizalmamat élvezik! - kiabált utána Veterán bácsi a konyhába. - Másfelől pedig Gavrilo is a fejemet venné, ha a délutáni edzés után bárkit is dolgoztatnék, és ez a falu összes sülőjére illetve szülői gondviselőjére igaz. Edzés után vacsora, fogmosás és alvás, ez a rendszer működik minden családos házban, ha hiszed, ha nem, kötelesek vagyunk pihenni hagyni titeket, mivel ez a Mesteretek utasítása és egyben feltétele ahhoz, hogy szárnyai alá vegyen titeket.
- Inkább mosogatok, csak ne kelljen mennem... - alkudozott Aguri, ám ekkor nagy dirrel-durral kivágódott az ajtó, és becsörtetett rajta Ulami.
- Aguri, te istenbarma, ha elkésel már az első adandó alkalommal, Gavrilo tanár úr kitapossa a beledet, amint lehetősége nyílik rá! - harsogta Ulami égővörös fejjel, majd csuklón ragadta Agurit, és türelmetlenül cibálta őt maga után, ki az ajtón, egyenesen az utcára, ahol a gyerekek már kisebb csoportokba verődve igyekeztek az edzés színhelyére, vagyis a mezőre, a magányos kőrisfa közelébe.
- Jól van, jól van, megyek már, nem kell rángatni - nyöszörgött Aguri kelletlenül.
- Ismerlek annyira, hogy tudjam, hogy ha elengedem a karodat, akkor te gyáván visszafutsz a panzióba - vágta rá Ulami, és még erősebben kezdte szorítani Aguri csuklóját. A fiú esküdni mert volna rá, hogy roppanni hallotta a csontjait.
- Jól van, na, megígérem, hogy nem menekülök el, csak eressz már el, ez fáj! - nyafogott Aguri a száját húzva.
- Fáj? - kérdezte Ulami értetlenül. - Te aztán tényleg halálosan gyenge vagy. Még csak meg se szorítottam a kezedet igazán - mondta a fejét ingatva, majd a marka olyan erős szorítófogást vett fel, hogy Agurinak minden ujja teljesen elfehéredett, a fiú arca pedig borzalmasan eltorzult a fájdalomtól, üvölteni tudott volna, segítségért akart kiáltani... mégis sikerült legalább olyan minimális mértékben erőt vennie magán, hogy az ajkai beharapásával egy árva hangot nem adott ki magából.
- A kis zsebpiszok... hogy a francba lehet ennyire erős és csontos marka? - szuszogott magában Aguri a pokoli fájdalomtól hatalmasra kerekedett szemekkel.
- Ez azért mégiscsak különös - elmélkedett Ulami. - Igaz, hogy ő sokkalta rosszabbul viseli a Mawarától eltanult szorító fogásomat, mint azok, akiken korábban kipróbáltam, viszont az akaratereje, amivel képes magába fojtani a fájdalom okozta sikolyát... ez az erős önuralom mégiscsak dicséretes.
- Tudod mit, Aguri? Játsszunk villám-kvízt! - mondta Ulami nevetve. - Ha az egyik kérdésre a háromból meg tudod adni a választ, akkor menten eleresztelek, viszont ha nem, akkor bizony a kőrisfáig így foglak kínozni!
Aguri nehezen bírt ugyan szólni a fájdalomtól, viszont egy bólintással jelezte, hogy elfogadja a feltételeket.
- Jön az első kérdés! Mi Mawara vezetékneve?
- Na, tessék, egyből a mély vízbe... - Aguri egy fejrázással jelezte, hogy nem tudta a választ.
- Hogy hívják Womblemarle uralkodóját? - jött hamar a kettes számú kérdés, amire Aguri újfent nem tudott válaszolni.
- Mégis honnan a francból tudhatnám? - morgolódott Aguri. - Veterán bácsi is csak egyszer emlegetett valamiféle uralkodót, aki azt a gyógyítós törvényt hozta, de a neve még csak nem is került szóba!
- Utolsó kérdés. Mawara egy tizennégy éves, legális munkakörű természetgyógyász, aki gyűlöli az apját. Igaz volt ez a mondat vagy hamis? A válaszodat indokolnod is kell.
- Szóval nem ötven-ötven százalékos az esély arra, hogy eltalálom a kérdésre a választ - Aguri ekkor már erősen koncentrált ahhoz, hogy jó választ adjon a kérdésre. - Lássuk csak, miben vagyok biztos... a természetgyógyász rész stimmel. Mawara tényleg rühelli az apját, hacsak Veterán bácsi nem hazudott nekem. A korát nem tudom. A legális munkakör pedig... nos, ő egy eléggé becsületes lány...
Ekkor azonban eszébe jutott valami. Egy jelenet még egy nappal korábbról.
"- Csak egy balszerencsés átutazó - sóhajtott fáradtan Mawara, miközben elővette a borosüveget a válltáskájából, és az asztalra tette. - Öntse a tűzre a kazánházban, az üveget pedig mossa ki és címkézze át valamilyen másik italra.
- Ugye tudod, hogy ez nem éppen törvényes módszer az ilyen esetekben? - kérdezte gúnyosan elvigyorodva a férfi, miközben átvette az üveg bort.
- Ez a mindenki számára legkedvezőbb módszer - vonta meg a vállát a lány. - Különben is, önök nem azért fizetnek engem, hogy törvényes legyek, hanem, hogy belátásom szerint tartsam fenn a rendet, nem igaz? - kérdezte halványan elmosolyodva."
- A mondat hamis, mégpedig azért, mert nem a törvény alapján cselekszik, hanem mindig azt a lehetőséget ragadja meg, ami mindenki számára kedvező, akár törvényes, akár nem - felelte Aguri határozottan.
- Helyes válasz.
Ez a mondat viszont nem csak Ulami szájából csengett abban a percben. Miközben a kislány ujjai leváltak Aguri csuklójáról, ő és a fiú rögvest forgolódni kezdett. Mawara hangjának irányát próbálták behatárolni, magát a lányt viszont sehol sem látták.
- Hiába forgolódtok, vízszintesben ki se látszom a fűből.
Agurinak csak ekkor sikerült kiszúrnia Mawarát a bokáig érő fűben. A lány tetőtől talpig zöldbe volt öltözve, narancsos-barna haját fűzöld, ujjatlan vastagpulcsijának kapucnija alá rejtette, így normál esetben észre se lehetett őt venni. Szemeit becsukva hanyatt feküdt a pázsiton, az arcvonásai olyan nyugodtak voltak, mintha aludt volna.
- Nem túl borús az idő egy kis napozáshoz? - kérdezte Aguri némi gúnnyal a hangjában.
- Nem félsz, hogy valaki véletlenül rád lép? - érdeklődött Ulami.
- Nem, mivel az edzés a pavilonban lesz a tíz perc múlva bekövetkező esőzések miatt - felelte szemrebbenés nélkül Mawara.
- A pavilonban? - kérdezte meglepve Ulami. - Hiszen az a falu túlsó végében van!
- Ráadásul ha nem értek oda tíz percen belül, akkor nem csak bőrig áztok, hanem még plusz büntetést is kaptok - mondta Mawara, közben feltápászkodott a földről és lesöpörte magáról a ruhájára tapadt fűcsomókat és földdarabkákat. - Úgy látom, ti vagytok az utolsók, akiknek szólnom kellett, a többiek lóhalálában sietnek vagy már rég oda is értek a pavilonhoz. Mondjuk ez nem is csoda, ha a mára kiszabott büntetőlecke az, hogy az utoljára odaérő tanonc képzését nem más veszi át, mint...
- Te? - kérdezte Ulami totál felvillanyozva, Agurit viszont nem hogy sokkolta, jócskán fel is bátorította a hír: úgy futott a falu felé, mintha kergették volna.
- Ne hagyd magad, Ulami - mosolyodott el Mawara őszintén. - Mutasd meg neki, hogy az a gyökér hiába fut olyan gyorsan, bármikor és bárhol képes lennél...
- Gyorsabba fut nálam - mondta a fejét rázva Ulami. Az arckifejezés egyszerre volt szomorú és szánakozón vidám.
- Na és ha azt mondom, hogy csokival várlak a pavilonban? - kérdezte Mawara, de a "csoki" szó után mondhatni már a levegőnek beszélt, a kislánynak ugyanis eme varázsszó hallatán már csak hűlt helye volt Mawara mellett.
- Gyorsabban fut Ulaminál, mi? - gondolta Mawara. - Nem kis teljesítmény, ahhoz viszont édeskevés, hogy nálam hamarabb érjen a pavilonhoz.
Aguri, mint a szélvész, úgy vágtatott a főúton. Igaz, hogy ekkor még nem látta maga mögött Ulamit sehol, lassítani viszont esze ágában se volt. A zsigereiben érezte, hogy ha csak egy kicsit is lassít, Ulami bármelyik percben felbukkanhatott és leelőzhette őt...
- Fárasztó sportág az előlem való menekvés, nemde? - kérdezte Mawara halványan mosolyogva. Aguri egy pillanatra teljesen lefagyott, egyszerűen nem volt képes felfogni, hogy Mawara csak úgy a semmiből felbukkant mellette, bármiféle előjel vagy különösebb zajkeltés nélkül, a fiú még azt sem vette észre, hogy melyik irányból közelítette meg őt a lány.
- Komolyan mondom, ha a hülye arcot vágás fájna, már üvöltenél - hervadt le Mawara arcáról semmi perc alatt a kárörvendő mosoly.
- Hogy a... fenébe... kerülsz... ide...? - lihegett Aguri.
- Mi van, máris kezdesz fáradni? Hiszen még egy tizednyi mérföldnél sem tartunk - mondta a szemeit forgatva Mawara. Aguri nem győzte csodálni, hogy a lányt egy kicsit sem izzasztotta meg vagy fárasztotta le a futás, sőt, tempóját meghazudtoló könnyedséggel tette meg a távot, mintha csak két lépést tett volna meg, mialatt elért a falu főútvonalának közel a felét, ráadásul úgy szökdécselt hátrafelé Aguri mellett, mintha sosem okozott volna neki gondot az ilyesmi.
- Kikérem magamnak, azért az eddig megtett távolság mégiscsak sokkal többet tett ki, mint százhatvan méter! - fújtatott tettetett felháborodottsággal Aguri.
- Örülök, hogy legalább a mérföld váltószámát ismered, a reklamálással viszont csak az értékes oxigént fecsérled - mondta Mawara unottan.
- Te meg folyamatosan veszíted a drága perceket az életedből azzal, hogy az orrom alá dörgölöd a te embertelen futási készségeidet, pedig tudod, hogy ezeket a rám fecsérelt perceket sosem kapod vissza - vágta rá foghegyről Aguri. - Különben is, minek futsz hátrafelé?
- Mindkét mondatodra csakis egy és ugyanazt mondatot vagyok képes reagálni, minő szégyen - sóhajtott fáradtan Mawara. - Azért teszem, mert ehhez van kedvem.
- Neked. Kedved. Ahhoz, hogy velem fuss - ismételte Aguri a homlokát ráncolva.
- Nem, ahhoz, hogy porig alázzalak.
- Oké, így már hihetőbb - bólintott Aguri.
- Vigyázz Ulamival - mondta Mawara. - Azt a taktikát fogja alkalmazni, amit én is; a háztetőkön ugrálva fog beérni téged, és egy árnyékos házudvarból fog lesből eléd ugrani, hogy letaglózzon és lekörözzön egyszerre, viszont az sincs kizárva, hogy le figteperni vagy a nyakadba fog ugrani, így biztosítva be magának a győzelmet.
- Izé... ezt most miért is mondtad el nekem? - kérdezte Aguri értetlenül.
- Hogy fel legyél készülve a legtöbb eshetőségre - felelte Mawara nemes egyszerűséggel. - Ha már egyszer magadtól nem vagy képes gondolkodni...
- Hé! - kiáltott Aguri felháborodva, Mawara ekkorra viszont már köddé is vált, mintha ők ketten nem is futottak volna össze.
A falu felépítése igazán egyszerű volt: egyetlen egy útvonalból állt, alsó végében a panzióval, felső végén pedig a főtérrel, a városházával és a templommal zárva. Nos, a fából épített, öreg pavilon, ami bőven volt egy osztályterem, ha nem egy egész kertes ház nagyságú, a templom mögötti, fűvel borított dombon állt, a falu és az erdő közötti apró, teleknyi területen. A tető és a padló közötti távolság az öt métert is meghaladta, de talán még annál is nagyobb volt pár centiméterrel. A nehéz faszerkezetet ölnyi szélességű, erős facölöpök tartották meg. A padok körös-körül a pavilon körvonala mentén húzódó fakorláthoz lettek ácsolva, asztalok vagy más tárgyak nem voltak.
A pavilon közepén lévő nagy, üres teret lassan megtöltötték a lázasan cseverésző diákok. Bár nem voltak olyan sokan, mint délelőtt, mégis sikerült elég nagy teret elfoglalniuk a pavilonban. Mawara és Gavrilo tanár úr a két, bejáratként funkcionáló oszlopnak dőlve várták, hogy a csoport leglassabbjait is méltó módon üdvözöljék.
Az egyik tanítvány, egy amolyan tizenkettő-tizenhárom év körüli kis legény Gavrilo felé fordult.
- Mester, kérem, hogy nézze el nekem ezt a nem éppen tiszteletteljes megjegyzést, viszont lassan el kellene kezdeni az edzést - mondta. - A tanítványok egyre türelmetlenebbek, ahogy személy szerint én se értek teljes mértékben azzal a módszerrel, hogy meg kell váratni a többieket, mikor mindössze csak egyetlen egy ember nem ért még ide.
- Díjazom a bátorságodat, Filiph... viszont nem áll szándékomban a kedvedért módosítani az elhatározásomon, sajnálom - mondta Gavrilo, majd Mawara felé siklott a tekintete, és elmosolyodott. - Hogy is hangzott volna ez a mondatom a te szádból, Mawara?
- Keh, tiszteletlen taknyos... - sziszegte fogcsikorgatva Mawara, tekintete villámokat szórt mérgében (de persze csak képletesen értve), jobb szemöldöke betegesen rángott. - Tanuld meg végre, hogy hiába lázadozol, így is-úgy is az lesz, amit a Mestered mond, akkor, amikor ő mondja és úgy, ahogy mondja, egészen addig, amíg ő lesz a mestered s te az ő tanítványa, világos?
- Igen, valahogy így - biccentett Gavrilo, majd újból Filiph-hez fordult. - Emellett nem vagyok képes abban igazat adni neked, hogy csak egy tanítványra várunk. Aguri sincs még itt, nem igaz, Mawara?
- Bár ő már feltehetőleg bőrig lesz ázva, mire ideér - mondta Mawara, tekintetét le nem véve a faluba vezető ösvényről.
- Az nem olyan bizonyos... - tűnődött Gavrilo.
- Aguri? Az a külföldi srác, aki végig minket bámult és nem is csinált semmit a délelőtti tanórán? - kérdezte Filiph összeráncolt szemöldökkel.
- Szóval Aguri végighenyélte a délelőttöt... - ismételte Mawara hűvösen.
- A férfiassága bánta volna, ha nem így cselekedett volna. Nem szívlelem, ha egy kívülálló felrúgja az óráim menetét - morgott Gavrilo. - Mellesleg a gyerekek reggeli játékidejének második felében ő is jelen volt és aktívan részt is vett Ulami egyik labdajátékában, szóval a gyenge testalkatát nézve vehetjük úgy, hogy megvolt a délelőtti edzése.
- Vagy úgy - sóhajtotta Mawara lesütött szemekkel. Az égen gyülekező sötét fellegektől sokkal nyomottabb volt a hangulata, mint korábban bármikor, a reflexei tompultak, a mozgása lassabb és fáradtabb lett. Mawara rühellte az esőt. A borús időjárás mindig nagyban legyengítette őt... és ez bosszantotta. Talán még Aguri fejének látványánál is jobban idegesítette, mikor úgy vált gyengébbé, hogy nem tehetett ellene az ég egy adta világon semmit. Az edzések ilyenkor csak fárasztották, a riválisokkal való találkozások untatták, a hangulata gyakorta változott ilyenkor nyűgössé, gyerekessé... vagy lányossá. Ezért gyűlölte úgy az esőt, ami túl nagy hatást gyakorolt rá szinte minden alkalommal.
- Biztos, hogy bírni fogod? - kérdezte Gavrilo.
- Ne féltsen, Mester, még a végén megsért engem vele - felelte Mawara. - Az edzés végéig még kibírom.
- Rendben, de ígérd meg nekem, hogy utána sípolsz Frednek, hogy... - kezdte A mester aggodalmasa, Mawara azonban kénytelen volt a szavába vágni.
- Ez csak egy kis futózápor lesz. Még nem is végzünk, már el is áll. Bízzon bennem, van érzékem az ilyesmihez - bizonygatta a lány. - Különben is, Frednek most nagyobb szüksége van a pihenésre, mint nekem. Éjszaka őrködni egyedül... ez is egy olyan feladat, amit csakis Lifor tudott közülünk tökéletesen végrehajtani.
- És persze ő - tette hozzá Gavrilo.
Mawarának összerándult a gyomra e szavak hallatán.
- Már vagy százszor kértem önt, jó uram, hogy ne hozza szóba azt a hitvány férget a jelenlétemben... - sziszegte erőteljesen összeszorított, csikorgó fogai közt Mawara.
- Ezer bocsánat.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy Mawara amiatt a fiú miatt rühelli Agurit... - elmélkedett Gavrilo tanár úr. - Amikor találkoztak, ő is éppen olyan kis ügyefogyott volt, mint a mi kis Oktybura átutazónk...
- Hogy miii??? - lihegett Aguri úgy, mint aki éppen kipakolni készülte volna a gyomra egész tartalmát.
- Fel ne dobd a talpad, fogsz te még futni előlem - szuszogott Ulami. - Nem nyugszom bele, hogy mindössze egy orrhosszal legyőztél engem... legközelebb...
- Pontosan, ahogy mondja! Én értem ide előbb! - bizonygatta Aguri felháborodva. - Te pedig szó szerint azt mondtad, hogy aki utolsónak ér ide, csak azt fogod dajkálni!
- Lekeverek neked mindjárt egy akkora tockost, hogy csengeni fog bele a füled! - csattant fel Mawara. - Akkor pofázhatsz majd nekem felemelt hanggal, mikor képes leszel behúzni nekem egyet, addig pedig pofád lapos!
Aguri behúzta a nyakát és elhallgatott, de nem félelmében. Dühös volt és tehetetlen, mivel ha hagyta volna, hogy eluralkodjon rajta a harag, ő maradt volna alul (és esetleg még egy fog mínusz is szóba jöhetett), ha összeakasztotta volna a nem létező bajuszát Mawarával.
- Először is, mind a kettőtök számára tíz percnél tovább tartott ideérni, ezért is részesültök büntetésben, ennek az égvilágon nincs semmi köze ahhoz, hogy ki ért ide előbb. Most pedig mindketten üljetek le, egyikőtök a jobbomon, a másik pedig a bal oldalamon foglaljon helyet - mondta Mawara, közben letelepedett a padra, ölében néhány papírlappal és íróeszközzel.
A pavilonon kívül már szakadt az eső, sűrű vízfüggöny tette szinte alig láthatóvá, elmosódottá a tájat. Aguri és Ulami nem igazán akaródzott leülni, figyelmüket nagyban elvonta a többi tanonc a pavilon túlsó végében. Voltak ugyan, akik a földön vagy a padon ülve jegyzetelték Gavrilo tanár úr szavait, a többség azonban aktív edzés részese volt: oszlopokba rendeződve álltak, fiúk és lányok, kicsik és nagyok vegyesen. a három oszlop első emberei egyszerre ugrottak Gavrilonak, a cél a tanár egyes testrészeire kötözött piros madzagok egyikének levágása volt egy kunai dobókéssel. A tanár védekezés közben aktívan osztogatta az instrukciókat és a pontokat a diákoknak, közben pedig fejben elkönyvelte mindenkinek a hatékonyságát. Gavrilo tanár úr ruhájának elszakításáért és a tanár balesetből fakadó megsebzéséért súlyos pontlevonás járt. Minden háromfős csapat legfeljebb százhúsz másodpercig próbálkozhatott, az idő leteltével hátra kellett állnia a sor végére, ekkor indulhatott a következő hármas.
- Írásos kérvényt kell benyújtanom, vagy egy szimpla "kérlek" is elég ahhoz, hogy eleget tegyetek az utasításaimnak? - kérdezte Mawara unottan.
- Bocsánat - szepegett lehorgasztott fejjel Ulami, és gyorsan leült Mawara mellé.
Beletelt még jó pár másodpercbe, amíg Agurinak sikerült rávennie magát, hogy helyet foglaljon Mawara mellett. Nem mintha kellemetlen lett volna számára eme cselekedet vagy hasonló, egyszerűen csak temérdek más dolgot is szívesebben csinált volna a padon ücsörgésnél. Ebbe a bizonyos "temérdek más" kategóriába mondjuk pont nem tartozott bele sem az elméletbeli, sem pedig a gyakorlati edzés Mawarával vagy Gavriloval, sokkal inkább ínyére valóbb lett volna mondjuk a pihenés, az alvás, az evés... meg ilyenek. Nagyjából minden, amihez nem volt szükséges fizikai erő vagy gondolkodás.
- Az arcotokra van írva, hogy sokkal szívesebben vennétek részt a Mesterrel való tréningen... - jegyezte meg Mawara.
- Én igen! - emelte fel a kezét magasra Ulami abban a reményben, hogy talán sikerül ezzel meglágyítania Mawara szívét.
- Ez aranyos megnyilvánulás volt - mondta Mawara - de sajna a későknek velem kell trécselnie a mai elméleti tananyagról, ami szerény véleményem szerint eléggé találó fejezetcímmel lett ellátva...
- Még csak ez hiányzott - mérgelődött Aguri. - Nyári szünidőben is tanulásra vagyok kötelezve, hát ez csodás, mondhatom.
- "A bénaság hátrány, de nem gyengeség" - olvasta fel Mawara a papír tetejére gyöngybetűkkel írt címet.
- "Hátrány, de nem gyengeség"? - ismételte meg Aguri hitetlenül. - Már hogy ne lehetne a bénaság gyengeség? A kettő egy és ugyanaz, nem?
- Ezt a címet mintha neked találták volna ki - mondta Mawara. Természetesen ő volt az, aki mindössze öt perc alatt összeírta az anyagot külön Aguri számára. - Neked a bénaságod az erősséged.
- Mi? - Aguri olyan sűrűn pislogott, hogy majdnem beleszédült. - Mawara, nem tudom, feltűnt-e már neked korábban, de a mondataid kezdenek egyre értelmetlenebbé válni...
- Inkább a te felfogási készségeid csökevényesednek hipersebességgel - vágott vissza Mawara flegmán.
- Izé... igazából én sem értettem igazán azt, amit korábban mondtál... - mondta Ulami elbizonytalanodva.
- Mert egy szinten állsz Agurival, ami az értelmezésedet illeti - mosolyodott el Mawara. - Pontosabban Aguri áll a te szinteden - helyesbített.
- Most megsértődtem - duzzogott Ulami ölbe tett kézzel.
- Hé! - hördült fel Aguri.
- Akkor úgy magyarázom el, hogy mindketten megértsétek - vette át a szót újfent Mawara, és a fiú felé fordult. - Aguri, lúzer vagy, fajankó és gyenge, ám fogékony, nyitott az új dolgok felé és igenis tudsz, ha akarsz. Az Ideghasító nevű technikát mindössze azért alkalmazod, mert másképp nem tudsz bánni a nyíllal. Ez a tulajdonságod nagy veszélyekkel járhat, hihetetlenül nagy hátrányt jelent, hogy ilyen nyomorék vagy. Viszont nem ez tesz téged gyengévé, éppen ellenkezőleg, ez az egyetlen olyan erőformád, amit ha teljesen sikerül kiismerned és tudatosan használnod, senki, még én magam se nevezhetlek többé gyengének.
- Hogy... mi? - billentette oldalra a fejét Aguri.
- Azt hiszem én már értem - bólintott Ulami.
- Az értelmi szintetek közötti különbség ezúttal is eredményesen megmutatkozott - mondta Mawara szenvtelenül. - Aguri, addig fogtad, hogy béna vagy?
- Igen, idáig stimmel - bólintott Aguri.
- Azt is értetted, hogy lehetnél ügyesebb?
- Kötve hiszem azt.
- Jobb is, ha elhiszed, mert az én felelősségem kezeskedni arról, hogy feltornázd magad a legtöbb falubeli tanonc szintjére.
- Bocsi, de nem rémlik, hogy ilyesmire kértelek volna...
- Egy borzzal se lennél képes megmérkőzni, áruld el nekem, mégis hogy akarsz ezzel a tudásnak is aligha nevezhető akármivel eljutni az ország másik végébe és vissza? Nem a személyi testőrödnek, hanem az útitársadnak vállalkoztam, barom, egész biztosan lesznek majd olyan percek, amikor nem leszek képes a segítségedre sietni.
A fiú keserves sóhajt hallatott, ezzel akarata ellenére is jelezve Mawarának, hogy alaposabban átgondolta a dolgot, és végül ő is ugyanerre az álláspontra jutott. Kénytelen volt igazat adni a lánynak, Womblemarle nem volt eléggé békés hely ahhoz, hogy Aguri bármiféle gond nélkül átszelhette volna.
- Tényleg olyan messzire költözött volna Zeus bácsikám? - kérdezte Aguri feszengve, előre is tartva a választól.
- Igen, úgy is mondhatjuk - bólintott Mawara -, de egyet se félj, nem tervezem gyalogszerrel megtenni az egész utat. Ahol csak tehetjük, szekérre ugrunk fel, stoppolunk, esetleg bérelünk valamit, vagy ha szükséges, vonatra is szállunk, amikor tehetjük. Egy szűk hónapon belül odaérünk.
- Egy hónap múlva? - hőkölt hátra Aguri.
- Legrosszabb esetben igen - bólintott Mawara. - Július másodikán lesz Zeus születésnapja, nemde?
- Igen, de... - motyogta az orrnyergét masszírozva Aguri. - Ha ott töltök nála egy hetet, aztán indulok haza, akkor el is repül a nyaram... A szüleim nem fogják ezt túl jó néven venni...
- Tényleg, te még diák vagy - gondolkodott el Mawara. - Nyugi, azt még meg tudom oldani, hogy a visszafele út csak pár nap legyen.
- Mégis hogyan?
- Kölcsönkérem a bácsikád Suzukiját.
- Te tudsz vezetni?
- Nem, de majd ad hozzá nekünk egy megbízható sofőrt, ha nagyon szépen kérjük.
- Máskor is kérted már őt ilyesmire?
- Igen, elég sokszor.
- Oda is adta neked mindig a kocsiját? Minden egyes alkalommal?
- Mondjuk úgy, hogy szerintem a drága unokaöccsének bármit megadna pár szép szóért cserébe, ha engem kérdezel.
- Szóval eddig még sose sikerült neki elkunyizni Zeustól az autóját, viszont most, hogy nála van az aduász, vagy is én, úgy gondolja, hogy ezúttal kivételesen működni fog a könyörgés... - konstatálta Aguri a tényeket.
- Arról viszont álmodni se merek, hogy egy halálra sebzett unokaöccsel akár csak egy Trabantot is el tudnék tőle kunyizni - vette újra át a szót Mawara. - Más szóval muszáj lesz kiképeznem téged legalább annyira, hogy vészhelyzet eseté meg tudd védeni magad.
- Aha, és mondd csak, hogy szeretnéd ezt állandó ücsörgéssel elérni? - kérdezte Aguri.
- Elméletre alapozni a gyakorlatot egyszerűbb, mint gyakorlatra az elméletet - szólalt meg nem várt módon ezúttal Ulami. - Fontos, hogy az elmélettel is tisztában legyünk, mert a gyakorlatban hiába nem vagyunk azt képes mindenkor alkalmazni a helyzettől függően, megfelelő logikai érzékkel és jó tanítómesterrel képesek lehetünk az elméletből következtetni különféle jövőbeli eseménysorokra, mint például egy támadás valódi céljára vagy az ellenfél gondolkodásmódjára, ezáltal pedig a saját javunkra tudjuk fordítani a legelőnytelenebb harci felállásokat is.
- Ulami, szerinted erre miért nem tudok piros pontot adni azon kívül, hogy nem szabadulhatsz a büntetésből semmiképp? - kérdezte Mawara.
- Mert a tapasztalat néha megalapozott elméleti tudás nélkül is eléggé nagy előnyt jelent egy küzdőtéren - mondta Aguri.
- Aguri, ha azt akarod, hogy ne nézzelek hülyének... - morgott Mawara, de aztán arcvonásai megenyhültek. - ...Akkor még sok ilyen okos dolgot mondj a továbbiakban.
- Az nem lesz egyszerű, mivel ez minden, amit abból a három kendó órából megmaradt a fejemben - nevetett Aguri kínjában. - Kicsit korán adtam fel a küzdősportok elsajátítását...
- Ha te vagy az "ígéretes diák" a Mester szemében, akkor az minden bizonnyal azt jelenti, hogy közeleg a világvége - szólt be a fiúnak Ulami éles hangnemben.
- Mit mondtál, te kis...? - háborodott fel Aguri.
- Ugyan már, Ulami, ez egyszerűen pocsék meglátás - rázta meg a fejét Mawara. - Képzeld csak el, micsoda szégyenben élnénk, ha egy olyan mamlaszt fogtunk volna ki újonc tanoncnak, akinek már nem tudunk a világon semmit se tanítani...
- Az bizony dögunalmas lenne - helyeselt Ulami.
- Ő van, vele kell megelégednem, őt kell kiképeznem, méghozzá a saját belátásom szerint... - mosolyodott el Mawara. - ...Ebben pedig te is a segítségemre leszel, mostantól a hajnali szabadtéri játékaid fogják kitenni Aguri napi edzéstervének a huszonöt százalékát.
- Ebbe beleszámít a panzióban töltött munkaidőm is? - kérdezte a fiú.
- Nem, a konyhai és a felszolgálói munkakörödet el kell felejtened, nem lesz rá időd a különleges kiképzésed mellett.
Aguri azt hitte, félrehallott valamit.
- M-Miféle különleges kiképzés? - kérdezte remegő hangon.
Mawara szélesen elvigyorodott.
- Ez a mindenki számára legkedvezőbb módszer - vonta meg a vállát a lány. - Különben is, önök nem azért fizetnek engem, hogy törvényes legyek, hanem, hogy belátásom szerint tartsam fenn a rendet, nem igaz? - kérdezte halványan elmosolyodva."
- A mondat hamis, mégpedig azért, mert nem a törvény alapján cselekszik, hanem mindig azt a lehetőséget ragadja meg, ami mindenki számára kedvező, akár törvényes, akár nem - felelte Aguri határozottan.
- Helyes válasz.
Ez a mondat viszont nem csak Ulami szájából csengett abban a percben. Miközben a kislány ujjai leváltak Aguri csuklójáról, ő és a fiú rögvest forgolódni kezdett. Mawara hangjának irányát próbálták behatárolni, magát a lányt viszont sehol sem látták.
- Hiába forgolódtok, vízszintesben ki se látszom a fűből.
Agurinak csak ekkor sikerült kiszúrnia Mawarát a bokáig érő fűben. A lány tetőtől talpig zöldbe volt öltözve, narancsos-barna haját fűzöld, ujjatlan vastagpulcsijának kapucnija alá rejtette, így normál esetben észre se lehetett őt venni. Szemeit becsukva hanyatt feküdt a pázsiton, az arcvonásai olyan nyugodtak voltak, mintha aludt volna.
- Nem túl borús az idő egy kis napozáshoz? - kérdezte Aguri némi gúnnyal a hangjában.
- Nem félsz, hogy valaki véletlenül rád lép? - érdeklődött Ulami.
- Nem, mivel az edzés a pavilonban lesz a tíz perc múlva bekövetkező esőzések miatt - felelte szemrebbenés nélkül Mawara.
- A pavilonban? - kérdezte meglepve Ulami. - Hiszen az a falu túlsó végében van!
- Ráadásul ha nem értek oda tíz percen belül, akkor nem csak bőrig áztok, hanem még plusz büntetést is kaptok - mondta Mawara, közben feltápászkodott a földről és lesöpörte magáról a ruhájára tapadt fűcsomókat és földdarabkákat. - Úgy látom, ti vagytok az utolsók, akiknek szólnom kellett, a többiek lóhalálában sietnek vagy már rég oda is értek a pavilonhoz. Mondjuk ez nem is csoda, ha a mára kiszabott büntetőlecke az, hogy az utoljára odaérő tanonc képzését nem más veszi át, mint...
- Te? - kérdezte Ulami totál felvillanyozva, Agurit viszont nem hogy sokkolta, jócskán fel is bátorította a hír: úgy futott a falu felé, mintha kergették volna.
- Ne hagyd magad, Ulami - mosolyodott el Mawara őszintén. - Mutasd meg neki, hogy az a gyökér hiába fut olyan gyorsan, bármikor és bárhol képes lennél...
- Gyorsabba fut nálam - mondta a fejét rázva Ulami. Az arckifejezés egyszerre volt szomorú és szánakozón vidám.
- Na és ha azt mondom, hogy csokival várlak a pavilonban? - kérdezte Mawara, de a "csoki" szó után mondhatni már a levegőnek beszélt, a kislánynak ugyanis eme varázsszó hallatán már csak hűlt helye volt Mawara mellett.
- Gyorsabban fut Ulaminál, mi? - gondolta Mawara. - Nem kis teljesítmény, ahhoz viszont édeskevés, hogy nálam hamarabb érjen a pavilonhoz.
Aguri, mint a szélvész, úgy vágtatott a főúton. Igaz, hogy ekkor még nem látta maga mögött Ulamit sehol, lassítani viszont esze ágában se volt. A zsigereiben érezte, hogy ha csak egy kicsit is lassít, Ulami bármelyik percben felbukkanhatott és leelőzhette őt...
- Fárasztó sportág az előlem való menekvés, nemde? - kérdezte Mawara halványan mosolyogva. Aguri egy pillanatra teljesen lefagyott, egyszerűen nem volt képes felfogni, hogy Mawara csak úgy a semmiből felbukkant mellette, bármiféle előjel vagy különösebb zajkeltés nélkül, a fiú még azt sem vette észre, hogy melyik irányból közelítette meg őt a lány.
- Komolyan mondom, ha a hülye arcot vágás fájna, már üvöltenél - hervadt le Mawara arcáról semmi perc alatt a kárörvendő mosoly.
- Hogy a... fenébe... kerülsz... ide...? - lihegett Aguri.
- Mi van, máris kezdesz fáradni? Hiszen még egy tizednyi mérföldnél sem tartunk - mondta a szemeit forgatva Mawara. Aguri nem győzte csodálni, hogy a lányt egy kicsit sem izzasztotta meg vagy fárasztotta le a futás, sőt, tempóját meghazudtoló könnyedséggel tette meg a távot, mintha csak két lépést tett volna meg, mialatt elért a falu főútvonalának közel a felét, ráadásul úgy szökdécselt hátrafelé Aguri mellett, mintha sosem okozott volna neki gondot az ilyesmi.
- Kikérem magamnak, azért az eddig megtett távolság mégiscsak sokkal többet tett ki, mint százhatvan méter! - fújtatott tettetett felháborodottsággal Aguri.
- Örülök, hogy legalább a mérföld váltószámát ismered, a reklamálással viszont csak az értékes oxigént fecsérled - mondta Mawara unottan.
- Te meg folyamatosan veszíted a drága perceket az életedből azzal, hogy az orrom alá dörgölöd a te embertelen futási készségeidet, pedig tudod, hogy ezeket a rám fecsérelt perceket sosem kapod vissza - vágta rá foghegyről Aguri. - Különben is, minek futsz hátrafelé?
- Mindkét mondatodra csakis egy és ugyanazt mondatot vagyok képes reagálni, minő szégyen - sóhajtott fáradtan Mawara. - Azért teszem, mert ehhez van kedvem.
- Neked. Kedved. Ahhoz, hogy velem fuss - ismételte Aguri a homlokát ráncolva.
- Nem, ahhoz, hogy porig alázzalak.
- Oké, így már hihetőbb - bólintott Aguri.
- Vigyázz Ulamival - mondta Mawara. - Azt a taktikát fogja alkalmazni, amit én is; a háztetőkön ugrálva fog beérni téged, és egy árnyékos házudvarból fog lesből eléd ugrani, hogy letaglózzon és lekörözzön egyszerre, viszont az sincs kizárva, hogy le figteperni vagy a nyakadba fog ugrani, így biztosítva be magának a győzelmet.
- Izé... ezt most miért is mondtad el nekem? - kérdezte Aguri értetlenül.
- Hogy fel legyél készülve a legtöbb eshetőségre - felelte Mawara nemes egyszerűséggel. - Ha már egyszer magadtól nem vagy képes gondolkodni...
- Hé! - kiáltott Aguri felháborodva, Mawara ekkorra viszont már köddé is vált, mintha ők ketten nem is futottak volna össze.
A falu felépítése igazán egyszerű volt: egyetlen egy útvonalból állt, alsó végében a panzióval, felső végén pedig a főtérrel, a városházával és a templommal zárva. Nos, a fából épített, öreg pavilon, ami bőven volt egy osztályterem, ha nem egy egész kertes ház nagyságú, a templom mögötti, fűvel borított dombon állt, a falu és az erdő közötti apró, teleknyi területen. A tető és a padló közötti távolság az öt métert is meghaladta, de talán még annál is nagyobb volt pár centiméterrel. A nehéz faszerkezetet ölnyi szélességű, erős facölöpök tartották meg. A padok körös-körül a pavilon körvonala mentén húzódó fakorláthoz lettek ácsolva, asztalok vagy más tárgyak nem voltak.
A pavilon közepén lévő nagy, üres teret lassan megtöltötték a lázasan cseverésző diákok. Bár nem voltak olyan sokan, mint délelőtt, mégis sikerült elég nagy teret elfoglalniuk a pavilonban. Mawara és Gavrilo tanár úr a két, bejáratként funkcionáló oszlopnak dőlve várták, hogy a csoport leglassabbjait is méltó módon üdvözöljék.
Az egyik tanítvány, egy amolyan tizenkettő-tizenhárom év körüli kis legény Gavrilo felé fordult.
- Mester, kérem, hogy nézze el nekem ezt a nem éppen tiszteletteljes megjegyzést, viszont lassan el kellene kezdeni az edzést - mondta. - A tanítványok egyre türelmetlenebbek, ahogy személy szerint én se értek teljes mértékben azzal a módszerrel, hogy meg kell váratni a többieket, mikor mindössze csak egyetlen egy ember nem ért még ide.
- Díjazom a bátorságodat, Filiph... viszont nem áll szándékomban a kedvedért módosítani az elhatározásomon, sajnálom - mondta Gavrilo, majd Mawara felé siklott a tekintete, és elmosolyodott. - Hogy is hangzott volna ez a mondatom a te szádból, Mawara?
- Keh, tiszteletlen taknyos... - sziszegte fogcsikorgatva Mawara, tekintete villámokat szórt mérgében (de persze csak képletesen értve), jobb szemöldöke betegesen rángott. - Tanuld meg végre, hogy hiába lázadozol, így is-úgy is az lesz, amit a Mestered mond, akkor, amikor ő mondja és úgy, ahogy mondja, egészen addig, amíg ő lesz a mestered s te az ő tanítványa, világos?
- Igen, valahogy így - biccentett Gavrilo, majd újból Filiph-hez fordult. - Emellett nem vagyok képes abban igazat adni neked, hogy csak egy tanítványra várunk. Aguri sincs még itt, nem igaz, Mawara?
- Bár ő már feltehetőleg bőrig lesz ázva, mire ideér - mondta Mawara, tekintetét le nem véve a faluba vezető ösvényről.
- Az nem olyan bizonyos... - tűnődött Gavrilo.
- Aguri? Az a külföldi srác, aki végig minket bámult és nem is csinált semmit a délelőtti tanórán? - kérdezte Filiph összeráncolt szemöldökkel.
- Szóval Aguri végighenyélte a délelőttöt... - ismételte Mawara hűvösen.
- A férfiassága bánta volna, ha nem így cselekedett volna. Nem szívlelem, ha egy kívülálló felrúgja az óráim menetét - morgott Gavrilo. - Mellesleg a gyerekek reggeli játékidejének második felében ő is jelen volt és aktívan részt is vett Ulami egyik labdajátékában, szóval a gyenge testalkatát nézve vehetjük úgy, hogy megvolt a délelőtti edzése.
- Vagy úgy - sóhajtotta Mawara lesütött szemekkel. Az égen gyülekező sötét fellegektől sokkal nyomottabb volt a hangulata, mint korábban bármikor, a reflexei tompultak, a mozgása lassabb és fáradtabb lett. Mawara rühellte az esőt. A borús időjárás mindig nagyban legyengítette őt... és ez bosszantotta. Talán még Aguri fejének látványánál is jobban idegesítette, mikor úgy vált gyengébbé, hogy nem tehetett ellene az ég egy adta világon semmit. Az edzések ilyenkor csak fárasztották, a riválisokkal való találkozások untatták, a hangulata gyakorta változott ilyenkor nyűgössé, gyerekessé... vagy lányossá. Ezért gyűlölte úgy az esőt, ami túl nagy hatást gyakorolt rá szinte minden alkalommal.
- Biztos, hogy bírni fogod? - kérdezte Gavrilo.
- Ne féltsen, Mester, még a végén megsért engem vele - felelte Mawara. - Az edzés végéig még kibírom.
- Rendben, de ígérd meg nekem, hogy utána sípolsz Frednek, hogy... - kezdte A mester aggodalmasa, Mawara azonban kénytelen volt a szavába vágni.
- Ez csak egy kis futózápor lesz. Még nem is végzünk, már el is áll. Bízzon bennem, van érzékem az ilyesmihez - bizonygatta a lány. - Különben is, Frednek most nagyobb szüksége van a pihenésre, mint nekem. Éjszaka őrködni egyedül... ez is egy olyan feladat, amit csakis Lifor tudott közülünk tökéletesen végrehajtani.
- És persze ő - tette hozzá Gavrilo.
Mawarának összerándult a gyomra e szavak hallatán.
- Már vagy százszor kértem önt, jó uram, hogy ne hozza szóba azt a hitvány férget a jelenlétemben... - sziszegte erőteljesen összeszorított, csikorgó fogai közt Mawara.
- Ezer bocsánat.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy Mawara amiatt a fiú miatt rühelli Agurit... - elmélkedett Gavrilo tanár úr. - Amikor találkoztak, ő is éppen olyan kis ügyefogyott volt, mint a mi kis Oktybura átutazónk...
- Hogy miii??? - lihegett Aguri úgy, mint aki éppen kipakolni készülte volna a gyomra egész tartalmát.
- Fel ne dobd a talpad, fogsz te még futni előlem - szuszogott Ulami. - Nem nyugszom bele, hogy mindössze egy orrhosszal legyőztél engem... legközelebb...
- Pontosan, ahogy mondja! Én értem ide előbb! - bizonygatta Aguri felháborodva. - Te pedig szó szerint azt mondtad, hogy aki utolsónak ér ide, csak azt fogod dajkálni!
- Lekeverek neked mindjárt egy akkora tockost, hogy csengeni fog bele a füled! - csattant fel Mawara. - Akkor pofázhatsz majd nekem felemelt hanggal, mikor képes leszel behúzni nekem egyet, addig pedig pofád lapos!
Aguri behúzta a nyakát és elhallgatott, de nem félelmében. Dühös volt és tehetetlen, mivel ha hagyta volna, hogy eluralkodjon rajta a harag, ő maradt volna alul (és esetleg még egy fog mínusz is szóba jöhetett), ha összeakasztotta volna a nem létező bajuszát Mawarával.
- Először is, mind a kettőtök számára tíz percnél tovább tartott ideérni, ezért is részesültök büntetésben, ennek az égvilágon nincs semmi köze ahhoz, hogy ki ért ide előbb. Most pedig mindketten üljetek le, egyikőtök a jobbomon, a másik pedig a bal oldalamon foglaljon helyet - mondta Mawara, közben letelepedett a padra, ölében néhány papírlappal és íróeszközzel.
A pavilonon kívül már szakadt az eső, sűrű vízfüggöny tette szinte alig láthatóvá, elmosódottá a tájat. Aguri és Ulami nem igazán akaródzott leülni, figyelmüket nagyban elvonta a többi tanonc a pavilon túlsó végében. Voltak ugyan, akik a földön vagy a padon ülve jegyzetelték Gavrilo tanár úr szavait, a többség azonban aktív edzés részese volt: oszlopokba rendeződve álltak, fiúk és lányok, kicsik és nagyok vegyesen. a három oszlop első emberei egyszerre ugrottak Gavrilonak, a cél a tanár egyes testrészeire kötözött piros madzagok egyikének levágása volt egy kunai dobókéssel. A tanár védekezés közben aktívan osztogatta az instrukciókat és a pontokat a diákoknak, közben pedig fejben elkönyvelte mindenkinek a hatékonyságát. Gavrilo tanár úr ruhájának elszakításáért és a tanár balesetből fakadó megsebzéséért súlyos pontlevonás járt. Minden háromfős csapat legfeljebb százhúsz másodpercig próbálkozhatott, az idő leteltével hátra kellett állnia a sor végére, ekkor indulhatott a következő hármas.
- Írásos kérvényt kell benyújtanom, vagy egy szimpla "kérlek" is elég ahhoz, hogy eleget tegyetek az utasításaimnak? - kérdezte Mawara unottan.
- Bocsánat - szepegett lehorgasztott fejjel Ulami, és gyorsan leült Mawara mellé.
Beletelt még jó pár másodpercbe, amíg Agurinak sikerült rávennie magát, hogy helyet foglaljon Mawara mellett. Nem mintha kellemetlen lett volna számára eme cselekedet vagy hasonló, egyszerűen csak temérdek más dolgot is szívesebben csinált volna a padon ücsörgésnél. Ebbe a bizonyos "temérdek más" kategóriába mondjuk pont nem tartozott bele sem az elméletbeli, sem pedig a gyakorlati edzés Mawarával vagy Gavriloval, sokkal inkább ínyére valóbb lett volna mondjuk a pihenés, az alvás, az evés... meg ilyenek. Nagyjából minden, amihez nem volt szükséges fizikai erő vagy gondolkodás.
- Az arcotokra van írva, hogy sokkal szívesebben vennétek részt a Mesterrel való tréningen... - jegyezte meg Mawara.
- Én igen! - emelte fel a kezét magasra Ulami abban a reményben, hogy talán sikerül ezzel meglágyítania Mawara szívét.
- Ez aranyos megnyilvánulás volt - mondta Mawara - de sajna a későknek velem kell trécselnie a mai elméleti tananyagról, ami szerény véleményem szerint eléggé találó fejezetcímmel lett ellátva...
- Még csak ez hiányzott - mérgelődött Aguri. - Nyári szünidőben is tanulásra vagyok kötelezve, hát ez csodás, mondhatom.
- "A bénaság hátrány, de nem gyengeség" - olvasta fel Mawara a papír tetejére gyöngybetűkkel írt címet.
- "Hátrány, de nem gyengeség"? - ismételte meg Aguri hitetlenül. - Már hogy ne lehetne a bénaság gyengeség? A kettő egy és ugyanaz, nem?
- Ezt a címet mintha neked találták volna ki - mondta Mawara. Természetesen ő volt az, aki mindössze öt perc alatt összeírta az anyagot külön Aguri számára. - Neked a bénaságod az erősséged.
- Mi? - Aguri olyan sűrűn pislogott, hogy majdnem beleszédült. - Mawara, nem tudom, feltűnt-e már neked korábban, de a mondataid kezdenek egyre értelmetlenebbé válni...
- Inkább a te felfogási készségeid csökevényesednek hipersebességgel - vágott vissza Mawara flegmán.
- Izé... igazából én sem értettem igazán azt, amit korábban mondtál... - mondta Ulami elbizonytalanodva.
- Mert egy szinten állsz Agurival, ami az értelmezésedet illeti - mosolyodott el Mawara. - Pontosabban Aguri áll a te szinteden - helyesbített.
- Most megsértődtem - duzzogott Ulami ölbe tett kézzel.
- Hé! - hördült fel Aguri.
- Akkor úgy magyarázom el, hogy mindketten megértsétek - vette át a szót újfent Mawara, és a fiú felé fordult. - Aguri, lúzer vagy, fajankó és gyenge, ám fogékony, nyitott az új dolgok felé és igenis tudsz, ha akarsz. Az Ideghasító nevű technikát mindössze azért alkalmazod, mert másképp nem tudsz bánni a nyíllal. Ez a tulajdonságod nagy veszélyekkel járhat, hihetetlenül nagy hátrányt jelent, hogy ilyen nyomorék vagy. Viszont nem ez tesz téged gyengévé, éppen ellenkezőleg, ez az egyetlen olyan erőformád, amit ha teljesen sikerül kiismerned és tudatosan használnod, senki, még én magam se nevezhetlek többé gyengének.
- Hogy... mi? - billentette oldalra a fejét Aguri.
- Azt hiszem én már értem - bólintott Ulami.
- Az értelmi szintetek közötti különbség ezúttal is eredményesen megmutatkozott - mondta Mawara szenvtelenül. - Aguri, addig fogtad, hogy béna vagy?
- Igen, idáig stimmel - bólintott Aguri.
- Azt is értetted, hogy lehetnél ügyesebb?
- Kötve hiszem azt.
- Jobb is, ha elhiszed, mert az én felelősségem kezeskedni arról, hogy feltornázd magad a legtöbb falubeli tanonc szintjére.
- Bocsi, de nem rémlik, hogy ilyesmire kértelek volna...
- Egy borzzal se lennél képes megmérkőzni, áruld el nekem, mégis hogy akarsz ezzel a tudásnak is aligha nevezhető akármivel eljutni az ország másik végébe és vissza? Nem a személyi testőrödnek, hanem az útitársadnak vállalkoztam, barom, egész biztosan lesznek majd olyan percek, amikor nem leszek képes a segítségedre sietni.
A fiú keserves sóhajt hallatott, ezzel akarata ellenére is jelezve Mawarának, hogy alaposabban átgondolta a dolgot, és végül ő is ugyanerre az álláspontra jutott. Kénytelen volt igazat adni a lánynak, Womblemarle nem volt eléggé békés hely ahhoz, hogy Aguri bármiféle gond nélkül átszelhette volna.
- Tényleg olyan messzire költözött volna Zeus bácsikám? - kérdezte Aguri feszengve, előre is tartva a választól.
- Igen, úgy is mondhatjuk - bólintott Mawara -, de egyet se félj, nem tervezem gyalogszerrel megtenni az egész utat. Ahol csak tehetjük, szekérre ugrunk fel, stoppolunk, esetleg bérelünk valamit, vagy ha szükséges, vonatra is szállunk, amikor tehetjük. Egy szűk hónapon belül odaérünk.
- Egy hónap múlva? - hőkölt hátra Aguri.
- Legrosszabb esetben igen - bólintott Mawara. - Július másodikán lesz Zeus születésnapja, nemde?
- Igen, de... - motyogta az orrnyergét masszírozva Aguri. - Ha ott töltök nála egy hetet, aztán indulok haza, akkor el is repül a nyaram... A szüleim nem fogják ezt túl jó néven venni...
- Tényleg, te még diák vagy - gondolkodott el Mawara. - Nyugi, azt még meg tudom oldani, hogy a visszafele út csak pár nap legyen.
- Mégis hogyan?
- Kölcsönkérem a bácsikád Suzukiját.
- Te tudsz vezetni?
- Nem, de majd ad hozzá nekünk egy megbízható sofőrt, ha nagyon szépen kérjük.
- Máskor is kérted már őt ilyesmire?
- Igen, elég sokszor.
- Oda is adta neked mindig a kocsiját? Minden egyes alkalommal?
- Mondjuk úgy, hogy szerintem a drága unokaöccsének bármit megadna pár szép szóért cserébe, ha engem kérdezel.
- Szóval eddig még sose sikerült neki elkunyizni Zeustól az autóját, viszont most, hogy nála van az aduász, vagy is én, úgy gondolja, hogy ezúttal kivételesen működni fog a könyörgés... - konstatálta Aguri a tényeket.
- Arról viszont álmodni se merek, hogy egy halálra sebzett unokaöccsel akár csak egy Trabantot is el tudnék tőle kunyizni - vette újra át a szót Mawara. - Más szóval muszáj lesz kiképeznem téged legalább annyira, hogy vészhelyzet eseté meg tudd védeni magad.
- Aha, és mondd csak, hogy szeretnéd ezt állandó ücsörgéssel elérni? - kérdezte Aguri.
- Elméletre alapozni a gyakorlatot egyszerűbb, mint gyakorlatra az elméletet - szólalt meg nem várt módon ezúttal Ulami. - Fontos, hogy az elmélettel is tisztában legyünk, mert a gyakorlatban hiába nem vagyunk azt képes mindenkor alkalmazni a helyzettől függően, megfelelő logikai érzékkel és jó tanítómesterrel képesek lehetünk az elméletből következtetni különféle jövőbeli eseménysorokra, mint például egy támadás valódi céljára vagy az ellenfél gondolkodásmódjára, ezáltal pedig a saját javunkra tudjuk fordítani a legelőnytelenebb harci felállásokat is.
- Ulami, szerinted erre miért nem tudok piros pontot adni azon kívül, hogy nem szabadulhatsz a büntetésből semmiképp? - kérdezte Mawara.
- Mert a tapasztalat néha megalapozott elméleti tudás nélkül is eléggé nagy előnyt jelent egy küzdőtéren - mondta Aguri.
- Aguri, ha azt akarod, hogy ne nézzelek hülyének... - morgott Mawara, de aztán arcvonásai megenyhültek. - ...Akkor még sok ilyen okos dolgot mondj a továbbiakban.
- Az nem lesz egyszerű, mivel ez minden, amit abból a három kendó órából megmaradt a fejemben - nevetett Aguri kínjában. - Kicsit korán adtam fel a küzdősportok elsajátítását...
- Ha te vagy az "ígéretes diák" a Mester szemében, akkor az minden bizonnyal azt jelenti, hogy közeleg a világvége - szólt be a fiúnak Ulami éles hangnemben.
- Mit mondtál, te kis...? - háborodott fel Aguri.
- Ugyan már, Ulami, ez egyszerűen pocsék meglátás - rázta meg a fejét Mawara. - Képzeld csak el, micsoda szégyenben élnénk, ha egy olyan mamlaszt fogtunk volna ki újonc tanoncnak, akinek már nem tudunk a világon semmit se tanítani...
- Az bizony dögunalmas lenne - helyeselt Ulami.
- Ő van, vele kell megelégednem, őt kell kiképeznem, méghozzá a saját belátásom szerint... - mosolyodott el Mawara. - ...Ebben pedig te is a segítségemre leszel, mostantól a hajnali szabadtéri játékaid fogják kitenni Aguri napi edzéstervének a huszonöt százalékát.
- Ebbe beleszámít a panzióban töltött munkaidőm is? - kérdezte a fiú.
- Nem, a konyhai és a felszolgálói munkakörödet el kell felejtened, nem lesz rá időd a különleges kiképzésed mellett.
Aguri azt hitte, félrehallott valamit.
- M-Miféle különleges kiképzés? - kérdezte remegő hangon.
Mawara szélesen elvigyorodott.
Fojtatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése