Kedves Kóborló Kalandorok!
Igaz, hogy a legtöbb fejezet többnyire rövid, mégis, az, hogy sikerült ilyen sokáig eljutnom a történet megírásában, számomra igenis sokat számít. Korábban valahányszor megpróbáltam könyveket, novellasorozatokat vagy egyéb kis történeteket írni, a legtöbből öt fejezetet sem voltam képes összehozni.
Nem tudom, hogy ezt a jelentős mértékű fejlődést minek köszönhetem - a szülői, nagyszülői támogatásnak, a "rengeteg" nyári szabadidőnek vagy sokkal inkább magának a történetnek netalán? Ki tudja, talán mindháromnak. Minden esetre érzem, hogy ez más, nem olyan, mint a korábbi ötleteim, mégis pontosan ugyanolyan, mint azok. Különleges, mégis teljesen átlagos, vagy talán inkább az átlagon is aluli. Olvasottsága, népszerűsége szinte nincs is, a két feliratkozómat személyesen is ismerem, az ötszáz megtekintésnek több, mint a fele tőlem származik, a többi pedig az én szeretett nagymamámtól. Zavaros, követhetetlen és helytelenül megfogalmazott történet ugyan... de az írásának minden percét élveztem, és még ha azt a két feliratkozót el is veszítem, és a nagyimnak is elmegy a kedve a történet olvasásától, én még akkor is folytatni fogom. Mert minden percet élvezek és továbbra is élvezni fogok, amit a National Medicine-re áldozok.
Az, amivel ezt a tíz, röpke fejezetet szeretném megkoronázni, nem más, mint a Galéria! ^^ Bármilyen digitális, ceruzával rajzolt, ecsettel festett vagy egyéb, más technikával készített rajzot vagy fotót, ami a National Medicine-nel kapcsolatos, itt megtekinthettek, sőt, ha ti is kedvet kaptatok az alkotáshoz, a képeiteket bármilyen formátumban beküldhetitek, és azt kerek huszonnégy órán belül viszontláthatjátok a Galériában!
Igaz, hogy a legtöbb fejezet többnyire rövid, mégis, az, hogy sikerült ilyen sokáig eljutnom a történet megírásában, számomra igenis sokat számít. Korábban valahányszor megpróbáltam könyveket, novellasorozatokat vagy egyéb kis történeteket írni, a legtöbből öt fejezetet sem voltam képes összehozni.
Nem tudom, hogy ezt a jelentős mértékű fejlődést minek köszönhetem - a szülői, nagyszülői támogatásnak, a "rengeteg" nyári szabadidőnek vagy sokkal inkább magának a történetnek netalán? Ki tudja, talán mindháromnak. Minden esetre érzem, hogy ez más, nem olyan, mint a korábbi ötleteim, mégis pontosan ugyanolyan, mint azok. Különleges, mégis teljesen átlagos, vagy talán inkább az átlagon is aluli. Olvasottsága, népszerűsége szinte nincs is, a két feliratkozómat személyesen is ismerem, az ötszáz megtekintésnek több, mint a fele tőlem származik, a többi pedig az én szeretett nagymamámtól. Zavaros, követhetetlen és helytelenül megfogalmazott történet ugyan... de az írásának minden percét élveztem, és még ha azt a két feliratkozót el is veszítem, és a nagyimnak is elmegy a kedve a történet olvasásától, én még akkor is folytatni fogom. Mert minden percet élvezek és továbbra is élvezni fogok, amit a National Medicine-re áldozok. Az, amivel ezt a tíz, röpke fejezetet szeretném megkoronázni, nem más, mint a Galéria! ^^ Bármilyen digitális, ceruzával rajzolt, ecsettel festett vagy egyéb, más technikával készített rajzot vagy fotót, ami a National Medicine-nel kapcsolatos, itt megtekinthettek, sőt, ha ti is kedvet kaptatok az alkotáshoz, a képeiteket bármilyen formátumban beküldhetitek, és azt kerek huszonnégy órán belül viszontláthatjátok a Galériában!
Mindenkinek hálás köszönet, aki egyáltalán
valaha is erre a blogra tévedt!
Viszlát a későbbi bejegyzésekben,
kedves Kalandorok! :)
kedves Kalandorok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése