- Ailen, Wilsford-ék már tűkön ülve várják az ebédjüket - toppantott be váratlanul a helyiségbe Veterán bácsi. - A fiatalember informálását pedig bízd csak bízd rám - tette hozzá, amitől Agurinak egy pillanatra még a vére is megfagyott. Igazság szerint kissé tartott a mogorva és komor megjelenésű öregembertől, akinek olyan izmai voltak, hogy egy fatuskót is ketté tudott volna törni puszta kézzel, legalább is Aguri ezt bármiben le merte volna fogadni.
Ailen néninek egye ágában sem volt tiltakozni ura óhaja ellen, szinte azonnal eltűnt a konyhából, kezében egy étellel megpakolt tálcával. Aguri kissé cserbenhagyva érezte magát emiatt.
Kis váratva Veterán bácsi leült az asztal Agurival ellentétes irányban lévő oldalára, és mélyen a fiú szemébe nézett, aki moccanni sem bírt az aggodalomtól és a félelemtől, bár ezt a világ összes kincséért sem mutatta volna ki.
- Tudod fiam, hogy ki vagyok én? - kérdezte Veterán bácsi komoran.
- Nem igazán, vagyis... nem - tanácstalanodott el egykettőre Aguri. - Mármint, csak a nevét tudom, de ettől még nem tudom, hogy kicsoda ön, csak azt, hogy Veterán bácsi a neve, és...
- Túl sokat fecsegsz, fiam - legyintett az öregember a szemeit forgatva. - Viszont látom, hogy megvan a magadhoz való eszed. Mások kapásból rávágták volna, hogy "igen", csak azért, mert tudták volna a nevemet és a hivatásomat. A reális gondolkodásmódodat díjazom, azonban ez a bizonytalan fecsegés a rémült kislányokra vall, nem pedig a bátor férfiakra.
Aguri erre nem igazán tudott mit felelni. Bocsánatot kért volna a gyengesége miatt, vagy mondta volna azt, hogy a határon túl, az otthonában, ahol senki sem volt idegen a számára, ott még képes volt bátornak és erősnek mutatkozni... végül inkább meg se szólalt.
- Hallgatás beleegyezés - mosolyodott el halványan a bajusza alatt Veterán bácsi, ami egyszerre volt a fiú számára meglepő és különös. - Gondolom, a határon túl nem voltál ennyire nyápic.
- Honnan...? - kérdezte Aguri, de Veterán bácsi belé fojtotta a szót.
- Ugyan, fiam, tapasztalatból tudom, hogy a legtöbb utazónak még saját magában is meginog az önbizalma, amint átlépi a határt - dünnyögte kedvtelenül az öregember. - Nem te vagy az első, aki idevetődött átutazás közben. Hidd el nekem, ez a félelem csak egy átmeneti szakasz. Idővel megszokod ezt a különös országot és a légkört, és pár hét alatt vissza is nyered az önbizalmadat és a bátorságodat.
- Meglep, hogy ön ilyen tapasztalt és határozott ezen a téren - vallotta be őszintén Aguri.
- Lassan már harminc éve vezetem ezt a panziót, ugyan mire számítottál? - vonta fel a fél szemöldökét Veterán bácsi, ezzel újra szégyenbe hozva a fiút. - Nem számít - sóhajtott mélyet, majd más irányba kezdte terelni a témát. - Fiam, ebben a házban meglátszik, hogy ki hordja a nadrágot. Hidd el, nálam jobban csak Mawara apja és a koronaherceg tudja, hogy min is ment keresztül a lány és az egész birodalom az elmúlt évek alatt.
- Valóban olyan nagy változásról lenne szó? - kérdezte Aguri meglepve.
- Nem is sejted, mennyire - biccentett az öreg Veterán bácsi, majd résnyire nyitott szemeit a fiúra emelte. - Azonban, ha azt akarod, hogy minden általam ismert részletbe beleavassalak, akkor esküdj meg, hogy Mawara füle hallatára soha nem fogod soha felemlegetni mindazt, amit most hallani fogsz tőlem.
Aguri némán bólintott. Előre sejtette, hogy nyilván valami nagyon komoly és bonyolult történetről lehetett szó... amit azonban ezután hallott, képes volt túlszárnyalni minden elképzelhetőt.
- Figyelj jól, mert nem fogok megismételni semmit - szögezte le előre is Veterán bácsi, majd belefogott a mesélésbe. - Történt, nem is olyan régen, megközelítőleg olyan hét éve, hogy a mi kis világunkban, Womblemarlében megdőlni látszott a béke és az egyensúly. Sok ember adta el a lelkét az ördögnek az által, hogy az alkoholfogyasztásnak szentelte az életét. A bűnözések, a haláláldozatok és az alkohol miatt született gyerekek száma rohamosan nőni kezdtek. Ha pénzhez jutottak, bort és kábítószert vettek rajta ahelyett, hogy gyógyszert vagy élelmet szereztek volna be maguknak és/vagy a családjuknak. Ha nem volt pénzük, szereztek maguknak lopással vagy egyéb súlyos bűncselekményekkel. Ez ráadásul nem csak egy városban fellépő probléma volt. Járványként terjedett országszerte a Borláznak elkeresztelt kór, amelyet feltétlenül meg kellett állítani az ország fennmaradásának érdekében. Az új törvényt a Borláz első jelei megmutatkozása után két évvel hozták meg, amikor Womblemarle éppen, hogy omladozni kezdett; ez a törvény volt a National Medicine, aminek hála a birodalom megmenekült. Az ifjú uralkodó két év alatt erős hadsereget teremtett, és nem csupán nehézfegyveres katonákból: főbb rendfenntartókká váltak a gyógyítók is. Minden orvoslási ágon továbbtanuló, harcképes tanoncokból (az orvosokból, a patikusokból, a gyógyszerkészítőkből, a kuruzslókból, a természetgyógyászokból) olyan harcosokat faragott az állam titkos akadémiákon, kiknek kötelességük az lett, hogy a National Medicine alapján cselekedjenek minden nap minden percében. Az új törvény lényege márpedig az egész országban életbe lépő alkoholtilalom volt.
- Ezt nem igazán értem - rázta meg a fejét Aguri a homlokát ráncolva. - A Borlázat még értem, és azt is, hogy ezek után betiltották az alkoholt, de... miért kellett ebbe belevonni az orvosokat? Az orvoslás elméletileg egy békés és összetartó szakma...
- Ahol nincs béke érdekében az orvosláson belüli békét és összefogást kicsit ugyan átalakították, viszont elveszni nem hagyták - rázta meg a fejét Veterán bácsi. - Azt ugye tudod, hogy kik vagy mik azok a honvédek? - kérdezte.
- Háború esetében azok a katonák, akik önként és dalolva vonulnak be a hadseregbe, és hazaszeretetből teszik azt, amit, nem pedig a pénzért - felelte nemes egyszerűséggel Aguri.
- Nos, ebben az országban akárhány orvossal találod szemben magadat, erős és büszke honvédeket látsz - magyarázta az öregember. - Minden orvos és tanonc kapott nagyjából öt-hat éve egy levelet. Benne állt, hogy aki a National Medicine törvénykönyvet támogatni, végrehajtani, betartatni és védeni szeretné - mikor annak eljön az ideje - az jelentkezzen mélyen az őserdőkben elrejtett titkos táborokban, ahol végül sor került a kiképzésükre. Aki ennek az ellenkezőjét cselekedte, azt megfosztották orvosi állásától illetve tanonci lehetőségétől. A korábbi kérdésedre választ adva, hogy miért pont az orvoslási ágazatot sorolták be a titkos király magánseregébe... nos, ennek nem más az oka, mint maga az alkohol.
- Hogy érti ezt? - kérdezte Aguri, homlokát az értetlenség ráncai barázdálták, szemöldökét a téma iránti érdeklődése révén összehúzta, mintha csak ezzel próbálta volna növelni a koncentrációs képességeit, hogy az öregember minden további szavát akadálytalanul nyelhesse magába és élénk emlékképként raktározhassa el magában az információt, melyre élénken emlékezhetett attól a perctől fogva.
- Tudod-e, fiam, hogy mi van a legtöbb fertőtlenítős üvegben illetve műanyag palackban? - kérdezte veterán bácsi. A fiú nemlegesen rázta a fejét. - Helyütt színtiszta alkohol, míg másutt elkeverik azt valamivel, de a lényeg ugyanaz. Az orvoslás, főként az elsősegély egyik alap használati szere az alkohol - válaszolta meg a saját kérdését az öreg. - Más szavakkal élve, az orvosoknak szükségük van az alkoholra a munkájuk elvégzéséhez, így rájuk nem vonatkozik a tilalmi törvény, de amíg ebben az országban alkoholtilalom van, addig alkoholra szomjazó emberek is vannak, akik bármi áron meg akarják kaparintani ezt a tiltott anyagot. Így az orvosoknak kiváltképpen szükséges a birtokukban lévő, korlátozott mennyiségű alkoholt védelmezni, az azonban megoldhatatlannak tűnik, hogy minden gyógyító mellé egy saját csendőrt vagy hagyományos katonát állítsanak, az egész királyi gárdát fel kéne használni erre a feladatra, és még azzal is számolni kell, hogy nem lehet szemmel tartani minden orvost, és képtelenség (másutt, hagyományos módon) így azt bizonyítani, hogy nincsen köztük áruló vagy besúgó, aki gátlástalanul alkoholt csempészhet az ellenségnek. Bár az utóbbi eset napjainkban is probléma, de immár kezelhető.
- Szóval... ahelyett, hogy minden alkoholt birtokló orvos mellé rendeltek volna egy testőrt, inkább... magukból az orvosokból csináltak harcosokat? - kérdezte Aguri méltatlanul, mivel nehezen tudta elképzelni a tények felállását, az otthonához képest ugyanis az effajta rendszer szinte teljesen elképzelhetetlen volt.
- Kezded kapiskálni a helyzetet - bólogatott Veterán bácsi.
- Ez az ország pont az orvosok miatt betegesen fura!! - gondolta magában Aguri.
- Az arckifejezése túl gyorsan váltakozik a "mindent ért" és a "semmit sem ért" között - fürkészte Veterán bácsi összeráncolt homlokkal a fiút. - Most akkor érti vagy nem érti, amit neki magyarázok??
- Ha még mindig nem érzed úgy, hogy sikerült a legnagyobb mértékben felfognod a helyzetet, akkor bizony így jártál, mert ez minden, amit tudok - dörmögte az öreg, az asztalon könyöklő bal kezével megtámasztva nyúzott ábrázatú fejét, félig-meddig lesütött szemeit le se véve a fiúról.
- Uram... - kezdte Aguri a mondandóját gyanakvó hangnemben. - Attól tartok, hogy ön az igazság eltitkolásának érdekében hazudott nekem.
Veterán bácsinak ekkor már az állát kellett megtámasztania, nehogy leessen. Teljesen elképedve pislogott Agurira.
- Mindig is tudtam, hogy öregszem... no de, hogy ezzel együtt a színészi tehetségemből is veszítettem volna...? - hümmögött kelletlenül.
- Ilyesmiről szó sincs, Veterán bácsi - nevette el magát Aguri. - Mindössze annyiról lehet szó, hogy én könnyű szerrel felismerem azon emberek jellegzetes testbeszédét, akik akaratuk ellenére füllentenek, hogy eltitkolhassanak valamit. Pusztán a tapasztalatomnak köszönhető mindez, régen a szüleim, a testvérkéim és a gyerekek, akivel az óvodában vagy az iskolában megismerkedtem, mindig lódítottak nekem, mikor úgy vélték, hogy az igazság fájna nekem. Nagyjából tíz éves koromban fejlődött ki ez a képességem, melynek köszönhetően azóta sem volt képes titkolózni előttem senki.
- Ez egy nagyon hasznos képesség - bólogatott Veterán bácsi lenyűgözve.
- Bár ideát nem vihetem vele valami sokra - nevetett Aguri kissé feszengve. - A vérbeli hazudozókat és a vérprofi szinten színészkedőkön nem vagyok képes átlátni, márpedig, amennyiben jó következtetést sikerült levonnom, ez a hely hemzseg az olyanoktól.
- Bizony, bizony, ez így igaz - bólintott az öreg - de legalább a mocskos kezű kereskedők nem lesznek képesek lóvá tenni, akikkel az utad során találkozni fogsz.
- Pontosabban milyen hosszú útról is lenne szó? - kérdezte Aguri kíváncsiskodóan.
- Honnan a perpatvarból tudhatnám én, hogy merre tartasz? - hüledezett Veterán bácsi. - Még ha el is mondanád, akkor sem tudnék választ adni a kérdésedre. Én csakis a környező falvak pontos hollétét ismerem, azt márpedig teljes mértékben kétlem, hogy olyan közel lenne ide az úti célod.
- Ebben igaza van - harapdálta az alsó ajkát Aguri idegesen.
- Ami pedig a korábbi füllentésemet illeti... - kezdett bele a vallomásába Veterán bácsi, majd egy nagyot sóhajtva fojtatta. - Azért nem magyaráztam el neked egy példával az egészet, mert az a példa nem lett volna más, mint Mawara múltja. Arról nekem márpedig tilos beszélnem, pontosabban megtiltották, hogy akár egy árva szót is szóljak Mawara múltjáról.
- Ki tiltotta meg? - kérdezte Aguri összeráncolt homlokkal.
- Mawara, ugyan ki más? - nevette el magát Veterán bácsi.
- Tudhattam volna - dünnyögte Aguri szórakozottan. - Miért tiltotta meg? - tette fel a kérdést váratlanul.
- Mert nem túl büszke a múltjára, és mindenki jobbnak látja, hogy azt a történetet jobb elhallgatni, mit sem felemlegetni. Ami történt, megtörtént, és, ha Mawara számára lényegtelen az, hogy mi volt a múltjában, akkor mások számára is csak az a fontos, hogy most kicsoda is Mawara, hogy ki és mi vált belőle. A múlt több szempontból is lényegtelen abból a szemszögből nézve, mivel az nem változtat azon, hogy ma ki kicsoda vagy micsoda, ezzel kénytelen vagyok egyetérteni Mawaráwal, de... azért mégis remélem, hogy nem fogja elfelejteni a múltját, bármennyire is fáj neki.
- Hiszen nem azt mondta ön az imént, hogy lényegtelen Mawara múltja? - értetlenkedett Aguri. - Így kissé ellentmondásosnak tűnik a korábbi mondandója.
- A múltja valóban jelentéktelen. Hanem... az, akit oda bezárt, már annál kevésbé - mondta Veterán bácsi, komor tekintetébe és mélabús hangjába mintha némi aggodalom is vegyült volna. - Ha Mawara elfelejti azt a személyt... ebbe inkább bele se merek gondolni. Nem felejtheti el őt, bármennyire is gyűlöli.
- Mawara csak nagyon kevés embert gyűlöl... - gondolta át a hallottakat Aguri. - Ezek szerint nyilván valamiféle szuperbűnözőről lehet szó...
- Kérem, azt legalább elárulná, hogy kit nem lenne szabad elfelejtenie Mawarának? - puhatolózott a fiú.
- Az apját - felelte Veterán bácsi.
Aguriban pár másodpercre megállt az ütő. Úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Levegőt venni is elfelejtett.
- Mawara... gyűlöli... a tulajdon édesapját??
- Fiam, ha bárki is kérdezi, én nem szóltam neked egy szót se ebben a témában - szögezte le Veterán bácsi bizalmas hangnemben. - Értve vagyok, ugye?
- Igen - bólintott Aguri.
- Látom, hogy még tele vagy kérdésekkel, de te meg láthatod, hogy én azokra már nem válaszolhatok - mondta az öreg, Aguri pedig nehéz szívvel bólogatott. - No, most pedig mars az edényekhez, amíg azt nem mondom, hogy vége az ebéd-időszaknak, addig te fogod elmosogatni az edényeket és az evőeszközöket. Női munka ugyan, de te most bebizonyítod, hogy a férfi kézhez jobban áll. Ezt vedd úgy, hogy parancs.
- Igenis - bólintott Aguri, és már ott is termett a mosogatónál. Nos, munkája az akadt bőven...
Ailen néninek egye ágában sem volt tiltakozni ura óhaja ellen, szinte azonnal eltűnt a konyhából, kezében egy étellel megpakolt tálcával. Aguri kissé cserbenhagyva érezte magát emiatt.
Kis váratva Veterán bácsi leült az asztal Agurival ellentétes irányban lévő oldalára, és mélyen a fiú szemébe nézett, aki moccanni sem bírt az aggodalomtól és a félelemtől, bár ezt a világ összes kincséért sem mutatta volna ki.
- Tudod fiam, hogy ki vagyok én? - kérdezte Veterán bácsi komoran.
- Nem igazán, vagyis... nem - tanácstalanodott el egykettőre Aguri. - Mármint, csak a nevét tudom, de ettől még nem tudom, hogy kicsoda ön, csak azt, hogy Veterán bácsi a neve, és...
- Túl sokat fecsegsz, fiam - legyintett az öregember a szemeit forgatva. - Viszont látom, hogy megvan a magadhoz való eszed. Mások kapásból rávágták volna, hogy "igen", csak azért, mert tudták volna a nevemet és a hivatásomat. A reális gondolkodásmódodat díjazom, azonban ez a bizonytalan fecsegés a rémült kislányokra vall, nem pedig a bátor férfiakra.
Aguri erre nem igazán tudott mit felelni. Bocsánatot kért volna a gyengesége miatt, vagy mondta volna azt, hogy a határon túl, az otthonában, ahol senki sem volt idegen a számára, ott még képes volt bátornak és erősnek mutatkozni... végül inkább meg se szólalt.
- Hallgatás beleegyezés - mosolyodott el halványan a bajusza alatt Veterán bácsi, ami egyszerre volt a fiú számára meglepő és különös. - Gondolom, a határon túl nem voltál ennyire nyápic.
- Honnan...? - kérdezte Aguri, de Veterán bácsi belé fojtotta a szót.
- Ugyan, fiam, tapasztalatból tudom, hogy a legtöbb utazónak még saját magában is meginog az önbizalma, amint átlépi a határt - dünnyögte kedvtelenül az öregember. - Nem te vagy az első, aki idevetődött átutazás közben. Hidd el nekem, ez a félelem csak egy átmeneti szakasz. Idővel megszokod ezt a különös országot és a légkört, és pár hét alatt vissza is nyered az önbizalmadat és a bátorságodat.
- Meglep, hogy ön ilyen tapasztalt és határozott ezen a téren - vallotta be őszintén Aguri.
- Lassan már harminc éve vezetem ezt a panziót, ugyan mire számítottál? - vonta fel a fél szemöldökét Veterán bácsi, ezzel újra szégyenbe hozva a fiút. - Nem számít - sóhajtott mélyet, majd más irányba kezdte terelni a témát. - Fiam, ebben a házban meglátszik, hogy ki hordja a nadrágot. Hidd el, nálam jobban csak Mawara apja és a koronaherceg tudja, hogy min is ment keresztül a lány és az egész birodalom az elmúlt évek alatt.
- Valóban olyan nagy változásról lenne szó? - kérdezte Aguri meglepve.
- Nem is sejted, mennyire - biccentett az öreg Veterán bácsi, majd résnyire nyitott szemeit a fiúra emelte. - Azonban, ha azt akarod, hogy minden általam ismert részletbe beleavassalak, akkor esküdj meg, hogy Mawara füle hallatára soha nem fogod soha felemlegetni mindazt, amit most hallani fogsz tőlem.
Aguri némán bólintott. Előre sejtette, hogy nyilván valami nagyon komoly és bonyolult történetről lehetett szó... amit azonban ezután hallott, képes volt túlszárnyalni minden elképzelhetőt.
- Figyelj jól, mert nem fogok megismételni semmit - szögezte le előre is Veterán bácsi, majd belefogott a mesélésbe. - Történt, nem is olyan régen, megközelítőleg olyan hét éve, hogy a mi kis világunkban, Womblemarlében megdőlni látszott a béke és az egyensúly. Sok ember adta el a lelkét az ördögnek az által, hogy az alkoholfogyasztásnak szentelte az életét. A bűnözések, a haláláldozatok és az alkohol miatt született gyerekek száma rohamosan nőni kezdtek. Ha pénzhez jutottak, bort és kábítószert vettek rajta ahelyett, hogy gyógyszert vagy élelmet szereztek volna be maguknak és/vagy a családjuknak. Ha nem volt pénzük, szereztek maguknak lopással vagy egyéb súlyos bűncselekményekkel. Ez ráadásul nem csak egy városban fellépő probléma volt. Járványként terjedett országszerte a Borláznak elkeresztelt kór, amelyet feltétlenül meg kellett állítani az ország fennmaradásának érdekében. Az új törvényt a Borláz első jelei megmutatkozása után két évvel hozták meg, amikor Womblemarle éppen, hogy omladozni kezdett; ez a törvény volt a National Medicine, aminek hála a birodalom megmenekült. Az ifjú uralkodó két év alatt erős hadsereget teremtett, és nem csupán nehézfegyveres katonákból: főbb rendfenntartókká váltak a gyógyítók is. Minden orvoslási ágon továbbtanuló, harcképes tanoncokból (az orvosokból, a patikusokból, a gyógyszerkészítőkből, a kuruzslókból, a természetgyógyászokból) olyan harcosokat faragott az állam titkos akadémiákon, kiknek kötelességük az lett, hogy a National Medicine alapján cselekedjenek minden nap minden percében. Az új törvény lényege márpedig az egész országban életbe lépő alkoholtilalom volt.
- Ezt nem igazán értem - rázta meg a fejét Aguri a homlokát ráncolva. - A Borlázat még értem, és azt is, hogy ezek után betiltották az alkoholt, de... miért kellett ebbe belevonni az orvosokat? Az orvoslás elméletileg egy békés és összetartó szakma...
- Ahol nincs béke érdekében az orvosláson belüli békét és összefogást kicsit ugyan átalakították, viszont elveszni nem hagyták - rázta meg a fejét Veterán bácsi. - Azt ugye tudod, hogy kik vagy mik azok a honvédek? - kérdezte.
- Háború esetében azok a katonák, akik önként és dalolva vonulnak be a hadseregbe, és hazaszeretetből teszik azt, amit, nem pedig a pénzért - felelte nemes egyszerűséggel Aguri.
- Nos, ebben az országban akárhány orvossal találod szemben magadat, erős és büszke honvédeket látsz - magyarázta az öregember. - Minden orvos és tanonc kapott nagyjából öt-hat éve egy levelet. Benne állt, hogy aki a National Medicine törvénykönyvet támogatni, végrehajtani, betartatni és védeni szeretné - mikor annak eljön az ideje - az jelentkezzen mélyen az őserdőkben elrejtett titkos táborokban, ahol végül sor került a kiképzésükre. Aki ennek az ellenkezőjét cselekedte, azt megfosztották orvosi állásától illetve tanonci lehetőségétől. A korábbi kérdésedre választ adva, hogy miért pont az orvoslási ágazatot sorolták be a titkos király magánseregébe... nos, ennek nem más az oka, mint maga az alkohol.
- Hogy érti ezt? - kérdezte Aguri, homlokát az értetlenség ráncai barázdálták, szemöldökét a téma iránti érdeklődése révén összehúzta, mintha csak ezzel próbálta volna növelni a koncentrációs képességeit, hogy az öregember minden további szavát akadálytalanul nyelhesse magába és élénk emlékképként raktározhassa el magában az információt, melyre élénken emlékezhetett attól a perctől fogva.
- Tudod-e, fiam, hogy mi van a legtöbb fertőtlenítős üvegben illetve műanyag palackban? - kérdezte veterán bácsi. A fiú nemlegesen rázta a fejét. - Helyütt színtiszta alkohol, míg másutt elkeverik azt valamivel, de a lényeg ugyanaz. Az orvoslás, főként az elsősegély egyik alap használati szere az alkohol - válaszolta meg a saját kérdését az öreg. - Más szavakkal élve, az orvosoknak szükségük van az alkoholra a munkájuk elvégzéséhez, így rájuk nem vonatkozik a tilalmi törvény, de amíg ebben az országban alkoholtilalom van, addig alkoholra szomjazó emberek is vannak, akik bármi áron meg akarják kaparintani ezt a tiltott anyagot. Így az orvosoknak kiváltképpen szükséges a birtokukban lévő, korlátozott mennyiségű alkoholt védelmezni, az azonban megoldhatatlannak tűnik, hogy minden gyógyító mellé egy saját csendőrt vagy hagyományos katonát állítsanak, az egész királyi gárdát fel kéne használni erre a feladatra, és még azzal is számolni kell, hogy nem lehet szemmel tartani minden orvost, és képtelenség (másutt, hagyományos módon) így azt bizonyítani, hogy nincsen köztük áruló vagy besúgó, aki gátlástalanul alkoholt csempészhet az ellenségnek. Bár az utóbbi eset napjainkban is probléma, de immár kezelhető.
- Szóval... ahelyett, hogy minden alkoholt birtokló orvos mellé rendeltek volna egy testőrt, inkább... magukból az orvosokból csináltak harcosokat? - kérdezte Aguri méltatlanul, mivel nehezen tudta elképzelni a tények felállását, az otthonához képest ugyanis az effajta rendszer szinte teljesen elképzelhetetlen volt.
- Kezded kapiskálni a helyzetet - bólogatott Veterán bácsi.
- Ez az ország pont az orvosok miatt betegesen fura!! - gondolta magában Aguri.
- Az arckifejezése túl gyorsan váltakozik a "mindent ért" és a "semmit sem ért" között - fürkészte Veterán bácsi összeráncolt homlokkal a fiút. - Most akkor érti vagy nem érti, amit neki magyarázok??
- Ha még mindig nem érzed úgy, hogy sikerült a legnagyobb mértékben felfognod a helyzetet, akkor bizony így jártál, mert ez minden, amit tudok - dörmögte az öreg, az asztalon könyöklő bal kezével megtámasztva nyúzott ábrázatú fejét, félig-meddig lesütött szemeit le se véve a fiúról.
- Uram... - kezdte Aguri a mondandóját gyanakvó hangnemben. - Attól tartok, hogy ön az igazság eltitkolásának érdekében hazudott nekem.
Veterán bácsinak ekkor már az állát kellett megtámasztania, nehogy leessen. Teljesen elképedve pislogott Agurira.
- Mindig is tudtam, hogy öregszem... no de, hogy ezzel együtt a színészi tehetségemből is veszítettem volna...? - hümmögött kelletlenül.
- Ilyesmiről szó sincs, Veterán bácsi - nevette el magát Aguri. - Mindössze annyiról lehet szó, hogy én könnyű szerrel felismerem azon emberek jellegzetes testbeszédét, akik akaratuk ellenére füllentenek, hogy eltitkolhassanak valamit. Pusztán a tapasztalatomnak köszönhető mindez, régen a szüleim, a testvérkéim és a gyerekek, akivel az óvodában vagy az iskolában megismerkedtem, mindig lódítottak nekem, mikor úgy vélték, hogy az igazság fájna nekem. Nagyjából tíz éves koromban fejlődött ki ez a képességem, melynek köszönhetően azóta sem volt képes titkolózni előttem senki.
- Ez egy nagyon hasznos képesség - bólogatott Veterán bácsi lenyűgözve.
- Bár ideát nem vihetem vele valami sokra - nevetett Aguri kissé feszengve. - A vérbeli hazudozókat és a vérprofi szinten színészkedőkön nem vagyok képes átlátni, márpedig, amennyiben jó következtetést sikerült levonnom, ez a hely hemzseg az olyanoktól.
- Bizony, bizony, ez így igaz - bólintott az öreg - de legalább a mocskos kezű kereskedők nem lesznek képesek lóvá tenni, akikkel az utad során találkozni fogsz.
- Pontosabban milyen hosszú útról is lenne szó? - kérdezte Aguri kíváncsiskodóan.
- Honnan a perpatvarból tudhatnám én, hogy merre tartasz? - hüledezett Veterán bácsi. - Még ha el is mondanád, akkor sem tudnék választ adni a kérdésedre. Én csakis a környező falvak pontos hollétét ismerem, azt márpedig teljes mértékben kétlem, hogy olyan közel lenne ide az úti célod.
- Ebben igaza van - harapdálta az alsó ajkát Aguri idegesen.
- Ami pedig a korábbi füllentésemet illeti... - kezdett bele a vallomásába Veterán bácsi, majd egy nagyot sóhajtva fojtatta. - Azért nem magyaráztam el neked egy példával az egészet, mert az a példa nem lett volna más, mint Mawara múltja. Arról nekem márpedig tilos beszélnem, pontosabban megtiltották, hogy akár egy árva szót is szóljak Mawara múltjáról.
- Ki tiltotta meg? - kérdezte Aguri összeráncolt homlokkal.
- Mawara, ugyan ki más? - nevette el magát Veterán bácsi.
- Tudhattam volna - dünnyögte Aguri szórakozottan. - Miért tiltotta meg? - tette fel a kérdést váratlanul.
- Mert nem túl büszke a múltjára, és mindenki jobbnak látja, hogy azt a történetet jobb elhallgatni, mit sem felemlegetni. Ami történt, megtörtént, és, ha Mawara számára lényegtelen az, hogy mi volt a múltjában, akkor mások számára is csak az a fontos, hogy most kicsoda is Mawara, hogy ki és mi vált belőle. A múlt több szempontból is lényegtelen abból a szemszögből nézve, mivel az nem változtat azon, hogy ma ki kicsoda vagy micsoda, ezzel kénytelen vagyok egyetérteni Mawaráwal, de... azért mégis remélem, hogy nem fogja elfelejteni a múltját, bármennyire is fáj neki.
- Hiszen nem azt mondta ön az imént, hogy lényegtelen Mawara múltja? - értetlenkedett Aguri. - Így kissé ellentmondásosnak tűnik a korábbi mondandója.
- A múltja valóban jelentéktelen. Hanem... az, akit oda bezárt, már annál kevésbé - mondta Veterán bácsi, komor tekintetébe és mélabús hangjába mintha némi aggodalom is vegyült volna. - Ha Mawara elfelejti azt a személyt... ebbe inkább bele se merek gondolni. Nem felejtheti el őt, bármennyire is gyűlöli.
- Mawara csak nagyon kevés embert gyűlöl... - gondolta át a hallottakat Aguri. - Ezek szerint nyilván valamiféle szuperbűnözőről lehet szó...
- Kérem, azt legalább elárulná, hogy kit nem lenne szabad elfelejtenie Mawarának? - puhatolózott a fiú.
- Az apját - felelte Veterán bácsi.
Aguriban pár másodpercre megállt az ütő. Úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Levegőt venni is elfelejtett.
- Mawara... gyűlöli... a tulajdon édesapját??
- Fiam, ha bárki is kérdezi, én nem szóltam neked egy szót se ebben a témában - szögezte le Veterán bácsi bizalmas hangnemben. - Értve vagyok, ugye?
- Igen - bólintott Aguri.
- Látom, hogy még tele vagy kérdésekkel, de te meg láthatod, hogy én azokra már nem válaszolhatok - mondta az öreg, Aguri pedig nehéz szívvel bólogatott. - No, most pedig mars az edényekhez, amíg azt nem mondom, hogy vége az ebéd-időszaknak, addig te fogod elmosogatni az edényeket és az evőeszközöket. Női munka ugyan, de te most bebizonyítod, hogy a férfi kézhez jobban áll. Ezt vedd úgy, hogy parancs.
- Igenis - bólintott Aguri, és már ott is termett a mosogatónál. Nos, munkája az akadt bőven...
Fojtatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése