A falu körvonalai viszonylag hamar kirajzolódtak a távolban. Nem volt ez valami nagy falu, a lakosság ötven fő körül volt nagyjából, az állandóan változó mennyiségű védelmezőkkel illetve átutazókkal együtt is csak nagyon ritkán haladta meg az emberek száma a hetven főt. Az élet sem pezsgett úgy, mint a többi faluban, de erre nem is volt szükség. Mawarának pont megfelelő volt a csendes kis falu enyhe nyüzsgése és a jó árviszonyok. Igaz, hogy sokkal kevesebb fizetséget kapott a szolgálataiért, mint amennyit megérdemelt vagy a törvény megírt volna, de neki ez így pont jó volt. Olyan helyen szállhatott meg éjszakánként, ahol mindig mosolygós és barátságos emberek várták haza, az ágya puha és meleg volt, a szoba kellemes hőmérsékletű és száraz, a finom házi kosztért sem kellett fizetnie, és nap közben kedvére lődöröghetett és aludhatott kedvenc fájának közelében, miközben a meleg tavaszi napfény melegen üdvözölve simogatta az arcát, és a hűvös, friss tavaszi szellő gyengéden cibálta a haját délkelet irányába. Mikor zűr támadt, mindig könnyű szerrel lerendezte azt, s mikor napnyugtakor hazafelé baktatott, az erdei ösvény végén, a faluval határos réten mindig találkozott a helybéli gyerekekkel, akiket mindig sötétedés előtt kellett hazaterelnie, mint juhász az izgatott birkanyáját. Fél szemmel és fél füllel valójában mindig őket figyelte, mivel a szülők a lelkére kötötték, hogy ha farkasok vagy banditák teremnek a gyerekek közelében, és ő nem tesz semmit, akkor sodrófával ütlegelve fogják őt elkergetni a faluból. Persze, ezt a munkát sohasem egyedül végezte el, nappali társa, Sukada is legalább olyan aktívan figyelt és fülelt a saját őrhelyén minden áldott nap, mint Mawara, és szükség esetében segített a lánynak hazaterelni a virgonc kis lurkókat.
Mivel Aguri most járt öt év után először ezen a vidéken, s ennek ellenére mégsem ismerte a járást, úgy kémlelt körbe a falutól elválasztó tarka virágoktól hemzsegő réten, mint a legtöbb átlagos turista.
- De szép! - kiáltotta lenyűgözve. Mawaranak is pont ez volt a véleménye; a rét, a falu, az erdők és a dombok varázslatos tájképet alkottak együtt a déli napfényben... ám ebben a pillanatban sem állt szándékában díjazni a fiú lelkesedését.
- "De"-vel nem kezdünk mondatot - korholta le szinte azonnal, miközben a táskájában matatott. Hamar lehervadt Aguri arcáról a hirtelen fakadt mosoly. A fiú ezúttal keresztbe fonta a karjait, és fél szemöldökét felvonva Mararát méregette.
- Tapintatlan vagy - jelentette ki a sarkára állva, amitől egy percre a lány megdermedt. Most ő érezte kényelmetlenül magát... de ez sem tartott sokáig.
- Tudod, nem könnyű tapintatosnak, kedvesnek és megértőnek lenni egy antipatikus személlyel szemben - jelentette ki méltóságteljesen. Aguri hirtelen meglepődésében azt se tudta volna eldönteni magáról, hogy fiú-e vagy lány.
- Én? Antipatikus? - hüledezett. Egyszerűen nem fért a fejébe, amit hallott. - Mégis mi bajod van velem?
- Harmatgyenge vagy és idegesítő. Kell ennél több? - vágta rá Mawara foghegyről, majd elővett a táskájából egy különös, négy lyukú, csontból faragott sípot, és fél kézzel eljátszott rajta néhány élesen sipító dallamot.
- Ez meg mégis mi a fenére volt jó? - kérdezte a fülét dörzsölve Aguri.
- Csak jeleztem a társamnak, hogy egy darabig egyedül fog őrködni - mondta Mawara, miközben visszatette a sípot a táskájába. Ezzel egy időben egy hasonló sípszó hangja csengett fel az erdő távolabbi pontjából. - Vette az adást. Mehetünk - fejtette meg a magas c hang jelentését, és már baktatott is tovább, sarkában Aguri társaságával.
Tíz percbe sem tellett, és a fiú már egy helybéli panzió előtt megállva eszmélt fel gondolataiból. Odahaza igencsak közkedvelt ember volt, most pedig az első ember, akivel találkozott, azt mondta neki, hogy nem csípi a buráját... egyszerűen nem értette, hogy mégis miért nem volt szimpi a lány számára. Nem volt ő ronda, sőt, egész sok lány kereste a társaságát otthon, és cukinak nevezték, nem volt kisebb Mawaránál, sőt, egy centivel magasabb volt nála...
- Én?! Antipatikus?!?! - ilyen egoista gondolatok tekeregtek az agyában, amíg meg nem érkeztek egy panziónak nevezett nagy, két emeletes faház ajtajához. Grithman panzió. Ez állt pontosan a bejárat feletti táblán. A feketére festett betűk bemélyedtek a még viszonylag ép állapotban lévő tölgyfalapba. Ránézésre éppen olyan volt, mint a legtöbb fogadó, ám egyvalamiben mégis eltért. Mikor beléptek az ajtón, Aguri meglepve tapasztalta, hogy egy ember sem volt ittas, mindenki vagy nagy lelkesedéssel, vagy fáradtan mosolyogva köszöntötte a csengettyűs ajtón belépő Mawarát, és a csapos pultja mögött sem voltak boros üvegek vagy sörös csapok, hanem teljesen alkoholmentes italok voltak csak a pultos ember feje fölötti itallapon. Ekkor ébredt benne a felismerés.
- Ja, hogy ez egy alkohol ellenes falu? - suttogta Mawara fülébe.
- Ország - súgta vissza a lány kissé bosszúsan. - Alkohol tilalomban élő ország.
- Mióta? És miért? - kérdezte elkerekedett szemekkel a fiú, ám ezekre a kérdéseire már nem kapott választ.
Jesszusom, ez a srác olyan sötét, mint az éjszaka! fortyogott magában Mawara.
- Á, Mawara! - integetett szélesen mosolyogva a pult mögött üldögélő bajuszos férfi. Napbarnított bőre volt, tüskés haja és szakálla köd-szürke színbe vegyült már, ennek ellenére azonban erős karjai és élettől csillogó, fekete szemei voltak. Orrán szemüveg, nyakában törülköző volt.
- Hogyhogy ilyen korán visszatértél? - szólalt meg újra a férfi dörmögős, ámbár meglepően barátságos hangján. Arcán az értetlenség jelei tükröződtek. - És kit hoztál magaddal? - siklott szinte azonnal éj fekete tekintete a fiúra.
- Csak egy balszerencsés átutazó - sóhajtott fáradtan Mawara, miközben elővette a borosüveget a válltáskájából, és az asztalra tette. - Öntse a tűzre a kazánházban, az üveget pedig mossa ki és címkézze át valamilyen másik italra.
- Ugye tudod, hogy ez nem éppen törvényes módszer az ilyen esetekben? - kérdezte gúnyosan elvigyorodva a férfi, miközben átvette az üveg bort.
- Ez a mindenki számára legkedvezőbb módszer - vonta meg a vállát a lány. - Különben is, önök nem azért fizetnek engem, hogy törvényes legyek, hanem, hogy belátásom szerint tartsam fenn a rendet, nem igaz? - kérdezte halványan elmosolyodva.
- A kicsi Mawara Hood - nevetett a fejét ingatva az úr. - Megszegi a törvényeket és megmenti a szegény népet. Vicces, hogy a koronaherceg ugyanazon az oldalon áll, mint te, és közben mégsem...
- Elismerem azt a törvényt, amely rács mögé dugja az alkoholistákat, de az ártatlanok ugyanezt nem érdemlik, a gazembereknek pedig túl jó helyük lenne a dutyiban - rázta meg a fejét Mawara. - Az, aki nem tagja a köznéprétegnek, az nem egészen tudja, hogy mi a jó nekünk. A herceg okosnak meg nagyágyúnak hiszi magát... ez itt mellettem pedig szimpatikusnak - bökött a mutatóujjával Aguri felé, anélkül, hogy ránézett volna. - Veterán bácsi, ő itt Aguri. Szállás kéne neki, étel, ital és persze munka. Fogadja fel pincérnek vagy bánom is én, minek, a lényeg, hogy egy percre sem hagyja lustálkodni - mondta, majd az értetlen fejet vágó Aguri felé fordult. - Aguri, ő itt Veterán bácsi. Fogadj szót neki, és ne bámulj nyitott szájjal, mert úgy nézel ki, mint egy hal - nézett mélyen a szemébe. A fiút meglepte ugyan a lány hirtelen komolysága és az ötlete, de bólogatott Mawara minden szavára.
- Mawara, biztos, hogy jó ötlet ez? - kérdezte Veterán bácsi. - Korábban mintha valami olyasmit mondtál volna, hogy ez a fiú átutazó...
- Emiatt ne aggódjon, mindent kézben tartok - bólintott Mawara meggyőzően, bár Agurinak efelől erős kétségei voltak.
- Mielőtt ellenkezve a szavamba vágnál, hallgass meg - fordult újra a fiú felé Mawara. - Ha én egyszer azt mondom, hogy mindent kézben tartok, akkor az úgy is van. Ha nem úgy lenne, nem mondanám. Szóval, amennyiben te nem állsz a helyzet magaslatán, márpedig ez most kétségkívül így van, akkor szó nélkül hallgatsz arra, aki meg igen, vagyis, rám. Ha van egy morzsányi eszed is, megbízol bennem, és mindig - az esetleges ellenkezést lehetőleg mellőzve - követni fogod az utasításaimat, és akkor nem lesz semmi baj. Világosan fogalmaztam?
Még mielőtt Aguri elkezdhetett volna gondolkodni a válaszon, Mawara gyorsan hozzátette:
- Ez költői kérdés volt, és nemleges választ csak akkor fogadok el, ha meg szeretnél halni.
Ezek után Aguri olyan hevesen bólogatott, mintha az élete múlott volna rajta. Mondjuk, igazából talán nem csak "mint ha"......
- Szavamra, ez a lány maga a megtestesült, csupa nagybetűs DIKTATÚRA - fortyogott magában Aguri.
- Sötétedésre megjövök - indult meg a lány lassan az ajtó felé.
- Mit kérsz vacsorára? - kiáltott utána egy idősödő hölgy. - A csirkés pite megfelel?
- Maradt még a kuglófból? - pördült sarkon Mawara a küszöbön.
- Maradt, de az már kicsit száraz, aranyom... - ingatta a fejét a fiatal asszony.
- Jó lesz az, jó lesz - legyintett a lány, és már ment is volna kifelé, de a néni újra megállította.
- S inni mit szeretnél? Fekete teát akácmézzel, bodzaszörpöt...? - kérdezte.
- Vizet. Azzal könnyebb leöblíteni a kuglófot - vonta meg a vállát Mawara.
- De... - szólt a nő, ám ekkorra a csengettyűs ajtó már bezárult a lány mögött.
- Will, mondd, mégis mit csináljak ezzel a lánnyal? - sóhajtott a fejét rázva az ősz hajú, mégis egész fiatalos küllemű nő, még mindig az ajtó felé nézve.
- Semmit, drágám. Ne csinálj vele semmit - felelte egyszerűen és ésszerűen Veterán bácsi.
- Te is tudod, hogy nem úgy értettem! - tette csípőre a kezét a hölgy bosszúsan. - Alig eszik valamit, ha pedig eszik, akkor csak a maradékokat hajlandó megenni. Egy harcosnak lenne a legfontosabb, hogy eleget egyen, hogy legyen ereje küzdeni, ráadásul ő gyakorlatilag még orvos is, tehát neki kéne a legjobban tudnia, hogy az egészséges életmódhoz elengedhetetlen a megfelelő étrend!
Agurinak még csak most nyílt alkalma rendesen megfigyelni a nő küllemét. Ősz haja rövidre volt vágva, apró, gyémántként csillogó szemeihez remekül álltak szintén kék fülbevalói. Szürke, kimonó szerű ruhát viselt, nyakában pedig egy kék medálú nyakék díszelgett. Arca kissé hosszúkásan ovális volt, arcain a ráncok még frissek és gyengék, mondhatni alig láthatóak voltak. Alkatra magas és vékony, mosolya szelíd volt, szemében mégis néma aggodalom tükröződött.
- Hidd el nekem, tudja ő, hogy mit csinál - mormogta ősz bajusza alatt Veterán bácsi, majd hirtelen a fiú felé siklott a tekintete, és úgy méregette őt, mint mezőgazdász az igavonó állatot a piacon, szinte rá volt írva az arcára, hogy a fiú fizikai képességeit próbálja megsaccolni, amitől Aguri kissé kellemetlenül érezte magát.
- Jól táplált, de olyan gyenge Mawarához képest, mint a harmat - gondolta magában az úr. - Bár konyhai munkára és pincér szolgálatra pont megfelelőnek tűnik. Az arcáról látni, hogy gyáva, de azért van benne spiritusz, és egész érdekes kis kópé. Igaz, meglátszik rajta, hogy a határon túl meglehetősen dologtalan élete volt, de ez nem jelent hátrányt ebben a házban.
- Aguri a neved, igaz? - kérdezte Veterán bácsi.
- Igen, uram... - bólintott kissé remegve a fiú.
- Ha én meg tudtam nevezni a nevedet, akkor ez bizonyára neked sem jelenthet túl nagy terhet! - förmedt rá az úr.
- Igen, Veterán bácsi... - javította ki magát gyorsan Aguri.
- Na azért - mosolyodott el az öregember. - S kérlek, fejezd be a reszketést, de mihamarabb. Nem akarlak megenni vagy hasonló, Ailen pedig még csak most ebédelt.
- Hé! Válogasd meg a szavaidat! - fonta keresztbe a karjait, ám ahogyan a fiúra tekintett, arcvonásai meglágyultak. - Nem vagy éhes?
Mielőtt Aguri válaszra nyithatta volna a száját, halk megmordulással jelezte a gyomra, hogy ha azt is hazudja, hogy nem, akkor is éhes.
- Gyere velem - mosolygott rá kedvesen a nő, és a pult mögötti ajtó felé vezette őt. Ahogyan Veterán bácsi végig követte Agurit a tekintetével, a fiú valamiért már nem érezte veszélyben vagy kellemetlenül magát. A férfi barátságos tekintete azt sugallta; jó helyen van.
Valamiért mégsem érezte úgy, hogy ez igaz lett volna. Még mindig lappangott némi félelem a szívében. Fejében megannyi kérdés kavargott megválaszolatlanul. Mit keres ő a panzióban? Meddig lesz itt? Jó helyen és jó dolga lesz a közeljövőben? Időben el fog jutni a nagybátyjához?
Kicsoda is ez a Mawara?
Folytatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése