Újabb velőtrázó tüsszentés rázta meg a pultot, melynek egyik oldalán Veterán bácsi ácsorgott, a másikon pedig Mawara ücsörgött egy széken, száraz ruhában, takaróba bugyolálva, lábai egy lavór forró vízben áztak. Az arca teljesen kipirult, szemei karikásak és vörösek voltak, orra is kidörzsölődött a zsebkendőktől.
- Szegénykém... - jajgatott Ailen néni fel s alá szaladgálva az épületet. - Hiszen te teljesen felfáztál!
- Ennek a Gavrilonak teljesen elment az esze - zsémbeskedett Veterán bácsi. - Húsz percig ázni hagyni egy nyárias ruhába felöltözött, legyengült immunrendszerű kislányt a szakadó esőben...
- Az immunrendszeremnek... - lihegett Mawara, majd újból egy akkorát tüsszentett, hogy a forró teával színültig töltött pohara több milliméter magasra felugrott a pultról, ki is löttyent belőle egy kevéske nedű - ...semmi baja sincsen - fejezte be a mondatot szipogva.
- Elég ideje szolgálsz itt ahhoz, hogy tudjam, hogy esős időben sosem vagy az a fitt, erős, akaratos és makkegészséges lány, mint általában - morgott a fejét rázva az öreg pultos.
- Istenkém, túl sok idő lesz, mire ezt kikúráljuk belőled! - sopánkodott Ailen néni. - Hogyan szerzünk valakit, aki helyettesíthetne téged holnap?
- Holnapra kialszom ezt a náthát, az eső még az éjjel el fog állni - ellenkezett Maeara. - Ne aggódjon, csak a megfelelő vitaminokat kell beszednem, két forró tea rá és egy kiadós alvás elég lesz a biztos gyógyuláshoz. Még időben elkezdtük a gyógyítást, komolyodni semmiképp nem fog, reggelre gyökerestül el is fog tűnni az egész nyavalya...
- Holnapra kialszom ezt a náthát, az eső még az éjjel el fog állni - ellenkezett Maeara. - Ne aggódjon, csak a megfelelő vitaminokat kell beszednem, két forró tea rá és egy kiadós alvás elég lesz a biztos gyógyuláshoz. Még időben elkezdtük a gyógyítást, komolyodni semmiképp nem fog, reggelre gyökerestül el is fog tűnni az egész nyavalya...
Ezután a lány belekortyolt a teájába, és egy új, nem várt ízt vélt felfedezni a teájában.
- Gyömbér... - suttogta halkan. - Ailen néni, én nem kértem gyömbért a teámba - szólt az idős nő után Mawara.
- Nem baj, idd csak szépen ki mind, jót tesz az a toroknak - legyintett Ailen néni, majd a konyhaajtóban hirtelen megtorpant. Az arca gondterheltté és enyhén szomorúvá vált.
- Will... - nézett fel segélykérően a férjére.
- Tudom - bólintott Veterán bácsi együttérzően. - Nekem se tetszik, hogy betegen hazaengedtük.
Mawara lassan letette poharát a pultra. Az arca neki is ugyanúgy komor és borús volt, mint az idős párnak.
- Csodálkoztam is, hogy a tea már rég kész volt, mire ideértem... Szóval miatta - mondta félhangosan, majd felállt, és kilépett a lavórból a mellette lévő törülközőre.
- Mi a csudát csinálsz? Ülsz vissza de tüstént!? - ripakodott rá Ailen néni anyáskodva.
- Megyek és megkeresem őt - jelentette ki türelmetlenül Mawara.
- Ugyan már, Mawara, a fiú már egész biztosan valahol a határon túl jár, képtelenség, hogy a nyomára bukkanj - rázta meg a fejét Veterán bácsi.
- Éppen ellenkezőleg - szólalt meg valaki a bejárat felől.
Mawara egyből felkapta a fejét az ismerős hang hallatán. A hideg, esővízzel keveredett széllel együtt egy húszas éveiben járó fiatalember is behatolt a panzióba, az ajtó nagy robajjal csapódott be mögötte, még az ajtó feletti csengő is jócskán leszakadt a helyéről, akkorát kondult. A fiúnak rövid, sötét haja volt, éj fekete szeme és tetőtől talpig valamiféle különleges szabású egyenruhát viselt. Oldalához egy kékes színű szamurájkard volt kötözve, a kardról lógó szalag pedig egy semmivel össze nem téveszthető szimbólum, a WFP, vagyis a Womblemarle Feketepiac hivatalos jele díszelgett.
- Kaszab... - sziszegte a fogai között Mawara. - Mit keresel te itt?
- Nagyon is jól tudod, hogy mit keresek, drága Mawara - nevetett gúnyosan a jövevény.
- Hogy érti azt, hogy Aguri nem hagyta el az országot? - kérdezte Ailen néni bosszúsan.
- Mindent a maga idejében, kedves Ailen - vigyorgott lesajnálóan Kaszab, majd lassú, ráérős léptekkel a pult felé vette az irányt, zsebében szándékosan megzörgette az aranytallérokat. - Egy jázminteát legyen szíves.
Ailen néni teljesen elképedve lépett az étkezőből a konyhába. Azért a helyzet mégiscsak az volt, hogy betoppant a panzióba egy ellenszenves vadidegen, feltehetően gyilkos szándékkal és Agurival kapcsolatos titkokkal az elméjében... Nem ez volt a megszokott a határ közeli falvakban, hogy egy rablógyilkos annyira ráért, hogy csendben, nyugodtan kivárja, amíg valaki teát főz neki, megisszi és csak azután lát munkához...
- Micsoda szégyen... - sóhajtott Kaszab mosolyogva, közben helyet foglalt a Mawara melletti széken. - A falu legtehetségesebb gyógyítóját padlóra küldte egy egyszerű nátha.
- Kutya bajom sincs - fortyogott Mawara.
- Bizonygasd csak, a végkimenetelen nem oszt, nem szoroz semmit, hogy beteg vagy-e vagy sem.
- Jól sejtem, hogy addig nem dalolsz, amíg meg nem kapod a teádat?
- Nem sietünk sehova.
Mawara majd' felrobbant a dühtől, amit saját maga iránt táplált, amiért nem volt benne elég erő faggatni a Kaszab becenévre hallgató kardtolvajt. Az elmúlt években temérdek alkalommal találkoztak egymással, s akárhányszor a sors egy helyre terelte őket, Kaszab mindig habozás nélkül megpróbálta kitekerni Mawara ujjai közül a kincset érő kardot, amit a derekán viselt. A forrófejűségéről és apadhatatlan vérszomjáról hírhedt tolvaj ezúttal viszont meglepően higgadt és ráérős volt, ami csak egy dolgot jelenthetett.
- Ez most nem olyan, mint az eddigi találkozásaink. Most biztosra akar menni. Mindent előre kitervelt. Készül valamire, valamit tartogat a tarsolyában, ami által máris a zsebében tudhatja a győzelmet - kavarogtak sorra Mawara fejében a gondolatok. - Nade... Mégis mennyire előre? Honnan ismeri Ailen nénit vagy Agurit? Mióta kémkedik utánam? Mégis hogyan...
- Ébresztő, Csipkerózsika - csettintett egyet közvetlenül Mawara félig lesütött szemei előtt Kaszab, kizökkentve így a lányt a rendkívül hosszadalmasra sikerült gondolkodásból. Kaszab előtt is volt már egy pohár, mire Mawara feleszmélt, s a benne gőzölgő jázmintea mennyisége is megfeleződött.
- Tisztázzuk a helyzetet - szólt Kaszab komoran, bambán bámul frissen gőzölgő italát. - Az a kis görcs már egész biztosan holtan fekszik valahol az erdei ösvény mentén elásva.
Mawara szóhoz se jutott a sokktól, Veterán bácsi azonban dühödten csapott a pultra.
- Mit tettél vele, te senkiházi? - üvöltött torka szakadtából az öregember, öklét fenyegetően lendítette a levegőbe, lesújtásra készen.
- Kikérem magamnak ezt a hangnemet, egy ujjal se nyúltam ahhoz a tetűhöz - sóhajtott Kaszab unottan, majd szélesen elvigyorodott. - Végzetes hibát vétett azzal, hogy fejébe vette Fred kiszabadítását, az embereim leverését és ezáltal az egész falu megmentését.
- Fredet is...? - hebegett Mawara, egész testét átjárta a borzongás és a rettegés.
- Nem... Az lehetetlen! Nem ölthette meg őket, ugyan miért tette volna?
- Nem hallom, hogy a vérebeim széttépték volna már a falut - nézett ki az ablakon Kaszab -, ezért gondolom, hogy bizonyára most ássák annak a két srácnak a halotti gödrét. Tudod, pénzt, vért és nőket ígértem nekik a segítségükért cserébe.
Mawara remegése ekkor alábbhagyott.
- Több spiritusz van bennük, mint hinnéd. Néhány jött-ment kopó nem elég a seggük szétrúgásához - morgott halkan, tekintete teljesen elsötétült. Belebújtatta mezítelen lábait átázott csizmájába, majd megindult, egyenesen kifelé. - Vagy ha mégis, csak kerüljön a kezeim közé a hullájuk, olyat kapnak tőlem, hogy a lelkük nem lesz képes megüdvözölni a fájdalom miatt!
- Azt hiszed, csakúgy hagyom, hogy emelt fővel kisétálj innen? - nevetett hitetlenül Kaszab.
- Kétlem, hogy bármivel is marasztalni tudnál - ragadta meg a kilincset Mawara, de mielőtt lenyomhatta volna, Kaszab előkapott a zsebéből egy műanyag, téglalap alakú távkapcsolót, rajta több, fehér, fekete számmal ellátott egy nagy, piros gomb díszelgett.
- Ha kinyitod azt az ajtót az engedélyem nélkül... - vigyorgott ördögien Kaszab -... akkor az öregek fejére fog szakadni ez a panzió.
Mawara ujjai lassan, bizonytalanul eresztették el az aranyszínű fémkilincset. Dühében az ajkába harapott, nehogy valami olyasmit mondjon, amit utólag mindenki megbánt volna.
- Mocskos rohadék... - fújtatott magában.
- Két hónapja folyamatosan mást se csináltam, mint téged figyeltelek, feltérképeztem a falut, valamint fokozatosan szivárogtattam be ide és minden házba az embereimet, akik voltak olyan kedvesek, és elrejtették az én kis saját készítésű bombáimat az összes épületben, a panziótól kezdve az edzőtermen, a pavilonon, a falusiak házain és a városházán át egészen a templomig. Az egész falu egyetlen hatalmas aknamező, minden lakója a túszom és a játékszerem is egyben, amit elsősorban annak köszönhetek, hogy ti bolondok sokkalta erősebben véditek a határt, mint magát a falut. Csak nem képzeled, hogy ennyi kockázatos és alapos előkészület után futni hagylak?
Mawara bosszúsan lépett vissza a pulthoz, féktelen haragjának igyekezett minden cseppjét a szemeibe összpontosítani, abban a hiú reményben, hogy így talán volt esélye a puszta tekintetével megölni Kaszabot. Sajnos nem így volt.
- Mit akarsz? - sziszegte fogcsikorgatva a lány.
- A kardodat, ugyan mi mást? - nevetett a székéről felpattanva Kaszab.
- Harc nélkül nem adom át neked - vicsorgott Mawara.
- Nem is terveztem másképp - kuncogott Kaszab. - Ám ezúttal kiegyenlítettek lesznek az esélyek. Ha egyetlen olyan trükkös kis fegyveredet is beveted, mint például a legendás mindent maró savadat, ha futni próbálsz, vagy ha bárki más közbeavatkozik, hogy segítsen neked, az egyik épület a sok közül felrobban. Egy az egy elleni küzdelem lesz, karddal fogjuk megvívni a mindent eldöntő harcot odakint. Csak te és én, meg persze a két kard. Szeléné Könnye az én legújabb szerzeményem ellen.
- Te sem cselekedhetsz másképp - vágta rá Mawara határozottan. - Amíg eleget teszek a feltételeidnek, egy ujjal sem nyúlhatsz ahhoz a kapcsolóhoz. Te sem vethetsz be más fegyvert a kardodon kívül, és te sem vonhatsz be külsősöket. Ha a fegyvered akár egyetlen egyszer is érinti a földet, mellé helyezed a detonátort és szépen elhordod magadat a vármegyéből, meg se lássalak itt még egyszer, vagy fejedet veszem. Legyen úgy, ahogy akarod. Méltó módon döntjük el, hogy ki az érdemes Szeléné Könnyére.
- Megegyeztünk - nyújtotta baráti jobb kezét Kaszab, Mawara pedig határozottan, de nem túl erősen megrázta. A kardtolvaj mosolya szélesebbre húzódott, a távkapcsoló pedig eltűnt a zsebében. - Ne is várjunk tovább - mondta, majd az ajtó felé vette az irányt, a lány pedig néhány méterre lemaradva tőle követte a fiút.
- Tartsatok ki még egy kicsit, Fred, Aguri! - fohászkodott magában Mawara. - El ne patkoljatok nekem, mire végzek ezzel az idiótával!
- Mawara, az eső...! - kiáltott utána rémülten Ailen néni.
- Nem lesz baj - vágta rá Mawara, közben leakasztotta kabátját és vastag, bélelt köpenyét a fogasról. - Ne hagyják el az épületet, amíg ezt le nem rendeztük.
- Na de... - hüledezett Ailen néni, de Veterán bácsi belé fojtotta a szót azáltal, hogy rendkívül húsos kezét az idős asszony vállára tette és mélyen a szemébe nézve jelezte neki, hogy ez most nem a megfelelő alkalom volt az akadékoskodásra.
A gyógyító lány és a tolvaj egymás után kiléptek az ajtón, majd bezárták maguk mögött. A világos étkezőből a sötét éjszakába lépve a szemük nem érzékelte, amint egy árny nesztelenül elsurrant a lábuk mellett, és ennek a bizonyos árnynak a tulajdonosa nem más volt, mint...
- Aguri... - suttogta alig hallhatóan Ailen néni.
A két öregembernek szeme-szája elállt a csodálkozástól, amikor meglátták a fal mellett kuporgó sárembert, aminek furcsamód ismerősen Aguri alakja volt. A fiú a szája elé helyezte mutatóujját, így kérte rá az idős párt, hogy maradjanak csöndben, majd a konyha felé mutatott. Veterán bácsi és Ailen néni rögtön vette az adást, úgy tettek, mintha nagyban vitatkoztak volna, amíg Aguri az asztalok alatt feléjük haladt, vigyázva, nehogy az ablakból Kaszab vagy Mawara meglássa őt. Az öregek a konyha felé kezdtek haladni, mintha aludni szerettek volna, ekkor Aguri a lábuk takarásában surrant át a konyhán, egyenesen be a kamrába. Ailen néni szorosan mögötte ment, Veterán bácsi pedig pillanatokkal később egy gyertyával a kezében osont utánuk, és belülről elreteszelte az ajtót.
- Volt egy kis elintéznivalóm - hadarta suttogva Aguri, a szíve hevesen vert az izgalomtól. - Később mindent megmagyarázok, de most kérem, segítsenek!
A két penge csikorogva esett egymásnak, egyik csapást követte a másik. Mawara keményen küzdött, elsősorban Kaszab, másodsorban az őt keselyűként kerülgető szédülés ellen. Lépései egyre bizonytalanabbak, látása egyre tompább, támadásai egyre pontatlanabbak lettek. Védekezésre kényszerült, Kaszab közben kíméletlenül vagdosta Mawarához a kardját, mely olyan masszív, éles és nehézkes volt, kész csodának számított, hogy Mawara kardja nemhogy meg nem görbült, de még csak egy apró karcolást sem szenvedett el a hatalmas csapások során.
- Igeeen... - vigyorgott elmésen Kaszab. - Ez Szeléné Könnyének igazi hatalma! A masszívsága példátlan, pedig a legtöbben csak egy fogpiszkálót látnak benne, olyan vékony. Mihelyst enyém lesz az a kard, nem lesz ember az országban, aki megállíthatna!
- Amíg a nappalok az éjszakákat váltják... - szuszogott Mawara. - ...Mindig lesznek a földkerekségen emberek, akik erősebbek nálad. Ez az élet törvénye.
- Csak az örök vesztesek hitegetik magukat ezzel az ósdi szöveggel! - nevetett Kaszab. - Én a jövőnek élek, Mawara! A jövőnek, amikor Szeléné Könnye az enyém lesz, a temetői sírgödrök egyike pedig a tiéd!
- Boldogan halok meg a faluért, ami miattam került veszélybe - préselte ki Mawara nehézkesen fogai közt a szavakat. - Viszont biztosíthatlak afelől, hogy nem a mai napon. Ma lefegyverezlek és megmentem a felfogadóimat.
- Nem inkább "családot" szerettél volna mondani egész véletlenül? - nevetett a fejét ingatva Kaszab. - Nagyon is jól tudom, mit érzel a te kis falud iránt. Itt senki sem tudja, micsoda gyilkos, parazita szörnyeteg is vagy te valójában. Szeretnek téged, megbíznak benned, már-már családtagként tekintenek rád a helyiek. A két panziós öregember unokájukként szeret. Gavrilo a szárnyai alá vett, mintha a kishúga lennél. Ulami felnéz rád, példaképe ként, te vagy számára a nagy testvér, akire mindig is vágyott és számíthatott. Az alamuszi polgármester is leányául fogadna, amiért hajlandó vagy szinte ingyen és túlórabér nélkül dolgozni neki. Ralph egy kicsit munkamániás ahhoz, hogy értsen a barátkozás tudományához, de vele is jól kijössz. Liforral egy csónakban eveztek, sokat marakodtok, de valójában köztetek is fellelhető valamiféle szövetségi kötelék vagy hasonló. Fred is testvéreként óvott és szeretett, nem tudom, hogy ezt jelenidőben is mondhatom-e, mivel nincs rá garancia, hogy még él. Aguriról ötletem sincs, hogy mi lehettél a szemében. Talán bébicsősz vagy utálatos ősellenség, lényegtelen. Mit teszel, ha az egyikükről kiderül, hogy miattad halt meg, ráadásul az én kis jószágaim által?
Mawara nagyon is jól tudta, hogy Kaszab csak provokálta őt, s a terve be is vált volna, ha Mawarának lett volna elég ereje a fiú lefejezéséhez...de nem volt. Se ereje, se levegője. Fuldoklott, a teste egyre gyorsabban fáradt, a betegség és a borús idő teljesen leszívta az erejét.
- Basszus... - fújtatott magában Mawara. - Ez nem az én napom... Talán tényleg... Tényleg ez lesz az utolsó nap az életemben? Így kell bevégeznem? Egy aljas bitófára való lepkefingot se érő kardja által?
- Mindig mondtam... - lihegte Kaszab, újabb támadássorozatot indítva a lány ellen - ...kár egy ilyen fiatalka és törékeny kislány kezébe az efféle kincs! Ne félj... Szeléné Könnye hamarosan annak markát üti, aki megérdemli!
- Ugye azt szeretted volna inkább mondani, hogy "azé a bájgúnáré lesz, aki az egész küzdelem alatt csalt"? - Veterán bácsi sziluettje fekete kísértetként jelent meg a panzió kitárt ajtajában. Ailen néni szorosan mögötte állt, mindkettejük arckifejezése komor volt és határozott. Kaszab visszacsúsztatta kardját annak hüvelyébe, s a zsebében megmarkolta kis fekete dobozt. Mawarának kifutott a vér az arcából.
- Ne jöjjenek közelebb! - kiáltott feléjük Mawara halálra váltan.
- Jól figyelj, Mawara! - szólalt fel újból az öreg panziótulajdonos. - Ez egy élet-halál küzdelemnek indult, szabályokkal meg minden egyéb marhasággal, de ez a gerinctelen betegen hívott ki! Senkit sem érdekel, hogy te ennek az ellenkezőjét bizonygatod, ez a versengés az ő csalása miatt dőlt el! Itt hadovál nekünk kiegyenlített esélyekről, mikor az ő szervezetének semmi baja! Csalt, Mawara! A verseny elveszítette az egyetlen létező értelmét! Nem sérül a becsületed, ha segítséghez folyamodsz!
- Hallgasson, ha kedves az élete! - a kardtolvaj fenyegetőn tartotta ki Veterán bácsi felé a kezét, melyben ott lapult a bombák távkapcsolója.
- Itt a felszerelésed, Mawara! - nyújtotta a lány felé a régi vászontáskát Ailen néni. - Használd bátran!
- Mi van, talán a kor elvette maguktól a hallásukat? Magukra robbantom az imádott kis panziójukat! - fröcsögte fehér fogait villogtatva Kaszab.
- Robbantsd csak, ha annyira szeretnéd! - vágta rá Veterán bácsi dühöngve.
Mawara szemei könnybe lábadtak.
- Veterán bácsi... Ailen néni... Ne... - szepegett a gyógyító.
- Mawara - mosolygott rá Ailen néni negédesen. - Neked csak annyi a dolgod, hogy ne félj.
Mawara kivörösödött szemei hatalmasra tágultak, majd lehajtott fejjel lassan megindult az idős pár felé. Ailen néni mondatából megsejtett valamit.
- Terveznek valamit... de ugyan mit? Mire készülnek? Hogyan gondolhatják, hogy hárman elegek vagyunk a győzelemhez? Mi lesz a panzióval?
Mawara egyszerűen képtelen volt átlátni a felnőttek tervén, mégis vakon engedelmeskedett nekik. Mert megbízott bennük. Az életét is rájuk bízta volna.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz ahhoz a pakkhoz, eltörlöm a panziót a föld színéről! - fenyegetőzött Kaszab vérben forgó szemekkel.
- Azt próbáld meg! - vágta rá Veterán bácsi.
- Ne higgyék, hogy nem teszem meg! Mindegy is, már késő megbánniuk, hogy eszükbe jutott ujjat húzni velem!
Mawara épp, hogy megérintette a táskát, és az egyik vörös színű gomb, az 01-es számú lenyomódott. Mawarának a szívverése is megállt egy pillanatra.
Nem történt semmi.
- Mi a... - hebegett Kaszab. Még egyszer megnyomta a gombot, sokkalta erősebben, mint korábban.
- Biztos csak a panzióban elhelyezett bombák gombja hibásodott meg egy kicsit - gondolta a kardtolvaj, majd az ajtóban ácsorgó hármasra nézett.
- Tudják mit? A templomukkal kezdem, hogy tudják, kivel is állnak szemben - mondta fennhangon, majd lenyomta a 02-es gombot.
A távolban már egészen tisztán látszódott az öreg templom tornya, az alkonyi, gyér napfény szemmel alig érzékelhetően emelte ki fekete sziluettjét az elmosódott tájból. Kaszab holtsápadt ábrázattal nézte mereven, amint a templom a megfelelő gomb lenyomása ellenére sem hullott szét apró márványdarabjaira. Kaszab fejében eluralkodott a káosz, páni félelem kerítette hatalmába őt.
- Nem! Vízállóra terveztem ezt a vackot, az nem létezik, hogy elromlott! A távolság sem jelenthet gondot neki, hiszen...
A gondolatmenete azonban itt félbeszakadt. Egy árnyat látott az út közepére suhanni. Kaszab ösztönösen félreugrott, látta, amint valami fenyegetően suhant felé. Egy nyílvessző surrant el a feje mellett. Mielőtt még észbe kaphatott volna, észveszejtő fájdalom nyilallt a vállába. Valaki hátulról is lőtt rá. Ujjai közül kiesett a távkapcsoló. Veterán bácsi megkondította a vasharangot, s mielőtt a bravúros szerkezet földet érhetett volna, egy újabb, az előzőnél sokkalta kisebb árnyalak elkapta azt.
A hirtelen ért sokkon kívül volt még valami, ami teljesen meggátolta Kaszab testét a mozgásban. A hátulról lőtt nyílvesszőn valamiféle lilás színű dolog is volt, ami a tolvaj vérével (meg egy kisebb húscafattal) vegyült. A nyíl mérgezett volt. A fiú teste tehetetlenül és a méregtől egyhén rángatózva terült el a földön.
Mawara ugyanúgy sokkolttá vált és lemerevedett, mintha őt is meglőtték volna.
A felhőréteg gyérült az égen, az esteli vörös fénycsík megvilágította Ulami határtalanul elégedett arckifejezését, amint a levegőbe emelte a detonátort, amit ő maga kapott el.
- Megcsináltam! - ujjongott torka szakadtából sikoltozva a kislány.
- Helyesen úgy szól a mondat, hogy "Megcsináltuk" - szólalt meg az út tisztás felőli oldaláról Gavrilo tanár úr hangja.
A szemben lévő ház kerítése mögül ezután Fred ugrott ki, odarohant a földön heverő Kaszabhoz, leoldotta a derekáról a kardját és átkutatta a ruházata legjavát. Miután minden éles, hegyes vagy veszélyes tulajdonától megfosztotta a méregtől homályosult tudatú tolvajt, diadalmasan felkiáltott:
- Terrorista lefegyverezve!
Ulami fülig érő mosollyal s kezében a kapcsolóval rögvest a távolban ácsorgó, nyíllal és íjjal felszerelt személyhez sietett, majd átnyújtotta neki a Kaszabtól eltulajdonított tárgyat.
- Láttad, Aguri? Ugye, hogy milyen ügyi voltam?
Aguri bohókás szokásához híven most is szélesen vigyorgott a kislányra, átvette tőle a távirányítót, és pajkosan megsimogatta Ulami feje búbját.
- Naná, hogy az voltál! Akár egy igazi kommandós!
- Látod, Aguri? - förmedt rá a fiúra tettetett haraggal Gavrilo. - Megmondtam. Képzett ellenfél ellen fabatkát sem ér a te kis Ideghasítód. Ezért is kell megtanulnod rendesen lőni.
Ulami ezután Mawarához sietett, akit Veterán bácsi a vállánál megragadva tartott, a lányt ugyanis egész feltűnően kerülgette az ájulás érzete, alig állt meg a lábain.
- Az első legyőzött gazfickóm! Te is láttad, Mawara? Láttad, milyen gyors voltam? Még csak észre se vett az a bamba!
Mawara néhány percig csak pislogni tudott. Körbenézett. Ralph kivételével most először volt ott mindenki, egy helyen, körülötte, akit percekkel ezelőtt féltett. Félt, hogy bajuk eshetett. Erre meg... Ő volt az, aki igazán segítségre szorult. Ehhez az érzéshez képtelen volt hozzászokni.
- Hogyhogy? Mikor? Hogyan? - kérdezte Mawara zavartan.
- A kérdezz-felelek még várhat - rázta meg a fejét Gavrilo elkomorodva. - Aguri, Mawara, ti ketten hozzátok rendbe magatokat, amennyire csak lehet. Fred, vidd a legügyesebb diákokat az erdőbe, toloncoljátok ki a söpredékeket a falu közeléből, igyekezzetek még azelőtt visszatérni, hogy vaksötét lenne. Kiteszek egy lámpást a kőrisfa tövébe, mihelyst egy pillanatra szem elől tévesztitek a fényét, visszatérhettek.
- Használja inkább ezt - nyújtotta át Gavrilonak a zseblámpáját Aguri. - Erős a fénye. Minél messzebb tudhatjuk azokat a melákokat, annál jobb.
- Rendben - bólintott Gavrilo. - A kardtolvajt nem lenne túl bölcs a fogdába vinni, hamar megszökne. A gondjaira bízom őt, Veterán. Kötözd hozzá egy el nem mozdítható tárgyhoz vagy zárd be valahová, de el ne mozdulj mellőle, le se vedd róla a szemedet! Bár a szer hatására kábult, ki tudja, mit rejteget még a tarsolyában. Ki tudja, talán még egy zárt körű átvizsgálás sem árthat.
- Jó kezekben lesz - biccentett a panzió tulajdonosa.
- Efelől nincs kétségem. Én visszaterelem a diákokat a házaikba - fejezte be a mondandóját Gavrilo tanár úr. - Van valakinek bármiféle kérdése?
- Inkább kérés - szólalt fel Aguri. - Szóljon mindenkinek a bombaveszélyről, olyan diszkréten és pánikkeltés nélkül, amennyire csak teheti. Egyben tiltsa meg a gyerekeknek és az összes többi falubelinek, hogy hozzáérjenek a bombákhoz. Ha találnak egyet, feltétlenül szóljanak nekem. Ha reggelre fel tudjuk térképezni a bombák legjavát, az csak megkönnyíti a dolgomat. Pirkadatkor az összeset eltávolítom, egy se fog maradni, erről nyugodtan biztosítson mindenkit.
- Megteszem, ami tőlem telik - hagyta jóvá a fiú utasításait a tanítómester. - Figyelem, mindenki! Pontosan egy óra múlva mindegyikőtöket bent szeretném látni a panzió étkezőjében, a kölköket pedig a házaikban, világos? Senki sincs abban a helyzetben, hogy késsen, így is bőkezű vagyok az időt illetően! Mawara természetesen, ha úgy érzi, ágyban maradhat, Ulami pedig jutalmul, amiért ilyen ügyesen szerepelt, szintén nem késhet el a találkáról. Csapat: oszolj! A "Húzzuk ki Mawarát a pácból!", alias "Aguri, a falu hőse!" hadműveletet ezennel hivatalosan is sikerrel lezártnak nyilvánítom! - szavalta katonásan, mire a kis csapat hatalmas ujjongásba és rikoltozásba tört ki, Agurit és Mawarát leszámítva.
- Nem emlékszem, hogy a második verzióra áldásomat adtam volna - nevetett Aguri tehetetlenül.
- Ezt vissza is adom - nyomta Aguri markába a fiútól kölcsönkapott napszemüveget Gavrilo. - Igazad volt, valóban kisütött a lenyugvó nap a lövésed pillanatában. A nyilad akár el is talált volna, ha ezek a fekete lencsék nem védtek volna meg a vakulástól.
- Jól sejtem, hogy ma estére ki kell, hogy függesszük a zárva táblát? - sétált oda a társaságukhoz Ralph.
- Nos, ma este nincs forgalom, de nagyon jól jönne a segítséged, drága Ralph - mondta Ailen néni, közben hagyta, hogy Mawara teljes testsúlyával a vállaira nehézkedjen, így Veterán bácsi gond nélkül oda tudott masírozni Kaszabhoz. - Kérlek, hozz vizet a kútról, minél többet, ha lehet, ennek a kettőnek forró fürdőre és tiszta, meleg ruhára van szüksége, de sürgősen.
- Ne segítsek neki? - kérdezte Aguri.
- Ne bolondozz, lelkem, hogy máris meggyógyultál! - vonta fel a szemöldökét Ailen néni.
- Amúgy se bírnád el a vödröt, megszakadnál a súlya alatt - legyintett Ralph, és már szaladt is be a konyhába.
- Egy-Null Ralph javára - nézett a pincértanonc után Aguri. - Egyébként köszönöm a kérdést, jól vagyok.
- Az meglátszik, de mondd, hogy lehetséges ez? - kérdezte Ailen néni hitetlenül. - Hiszen, mikor búcsút vettél tőlünk, még te is gyengén lábadoztál...
- A teája hamar elfeledtette velem, hogy valaha is rosszul voltam - nevetett a fiú. - Viszont biztos, ami biztos, bevettem néhány láz- és fájdalomcsillapítót, amit otthonról hoztam. Fél órán belül hatnak.
- Kaphatnék... belőlük? - pihegett Mawara résnyire nyitott, vörös szemekkel, Ailen néni alig győzte őt felsegíteni a lépcsőn. - A múlt héten...kifogytam az...ilyen jellegű...gyógyfüvekből...
- Hogyne - bólintott Aguri, majd Mawarának az Ailen nénivel átellenes oldalára szökkent, és segítőkészen hagyta, hogy a lány a nyakánál fojtogatva belekaroljon. - Beveszed őket, ráalszol egyet, s egy bő fél óra múlva újra az az undok és erőteljes csaj leszel, aki mindig is voltál - nyöszörögte a fiú fuldokló hangon. - Csak takarózz be jó rétegesen, az izzadtság hamar leviszi a lázadat.
- Úgy beszélsz...mintha te...lennél a...gyógyító, és...nem én...
- Úgy beszélsz, mintha nem tudnád, hogy betegen szigorúan tilos beszélni - vágta rá reflexből Aguri.
- Nem vagyok...beteg...
- Persze, én meg hazamentem! Tartogasd a beszédre fecsérelt erődet későbbre.
Az elkövetkező egy óra jóval kevésbé eseménydúsan telt el. Mindenki elvégezte a rá kiszabott feladatot, s mikor az öreg fali óra este hatot kakukkolt a panzió falán, az étkezőben már mindenki jelen volt. Veterán bácsi bal keze masszív csomóval hozzá volt kötözve kábult fegyencének jobb csuklójához, a két gyógyító már hozzálátott a sebe ellátásához. Aguri velük szemben ült egy széken, mereven figyelte Kaszabot, ugrásra készen, arra az esetre, ha a tolvaj netán-talán még idő előtt ébredezni kezdene, időben riaszthasson mindenkit. Mawarával csodákat művelt az a majdnem egy órányi alvás, már csak csöpögő orra és enyhén vörös szeme szolgált megfázásának árulkodó jeléül.
- Mennyire erős a méreg, ami leterítette? - kérdezte Mawara Fred felé fordulva.
- Az immunitásától függ, hogy mikor kel fel - felelte a méregkeverő. - Másképp mondva bármikor. Viszont lényegesebb mozdulatokat tenni holnapig nem lesz képes.
- Egy perc nyugtunk sincs, amíg itt van - sóhajtott Ailen néni, aki Ralph-fal karöltve forró teát osztogatott a jelenlévőknek. - Nem lehetne őt is kitoloncolni a területről vagy belelökni az árokba?
- Ha nem ismeri el a vereségét, vissza fog jönni, ha kell, akár a túlvilágról is - rázta meg a fejét Mawara.
- Nekem is van egy kis elbeszélgetni valóm vele - mondta Aguri, mire sok elkerekedett szempár pillantott rá. - Semmi személyes, csak a bombák helyét szeretném tudni! - emelte magasba a kezeit Aguri védekezően.
- Nem fog dalolni nekünk, arra mérget vehetsz - nevetett Fred. - Kaszab nem az a típus. Vagy, ha mégis kiszedsz belőle valamit, egy szavát se hidd el.
- Most komolyan, minek nézel te engem? Hülyének, vagy hiszékenynek? - nevetett a homlokcsontját masszírozva Aguri.
- Mindkettőnek - vágta rá a két gyógyító egyszerre.
- Ki szeretné kezdeni a "velőtrázó" trécselést? - kérdezte Gavrilo szarkasztikusan.
- Én! - Fred keze hamar fellódult a levegőbe. - Te, Öcskös. Légy hozzám őszinte. Az életét akartad megkímélni, vagy csak nem találtad a savat?
- Igazából mindkettő - ismerte be Aguri.
- Ti le akartátok nyúlni a mindent maró savamat? - Mawara ereiben meghűlt a vér. - Egyre kevésbé értem ezt. Honnan tudtátok, mit tervez Kaszab? Mikor volt időtök kitervelni, tudatni Veterán bácsival és Ailen nénivel és végrehajtani ezt a kis magánakciót? Hogyhogy ilyen könnyen lefegyvereztétek? Ki volt az értelmi szerzője ennek a kockázatos...mégis, hihetetlenül kidolgozott tervnek?
- Kezdjük az elejétől! - lelkesedett Ulami.
Fred erre elvigyorodott, felugrott egy asztalra és hevesen gesztikulálva, élénken suttogva fogott bele a sztorizgatásba, mintha egy hihetetlen kalandot mesélt volna el egy színpadon, melyet képzeletbeli emberek ezrei vettek körül, hogy meghallgathassák a legendássá vált történetet.
- A semmiből bukkantak fel a banditák!
Ulami ekkor csuklyát húzott a fejére, és ördögien felkacagott a rablóhad szerepében:
- Megvan a macskaszemű! Elkapni!
- Honnan tudod, hogy így hívtak? - suttogta neki alig hallhatóan Fred, de aztán rálegyintett, leugrott az asztalról, és eljátszotta Ulamival a nagy küzdelem lezajlását. - Voltak vagy egy tucatnyian! Néhányukat sikerült letepernem, de túl sokan voltak és túl erősek!
Ulami képzeletbeli kötéllel megkötözte Fredet, aki engedelmesen leült az asztal lábához.
- És akkor... - mondta Fred, és biztatóan kacsintott Agurira, hogy szálljon be ő is, mint harmadik komédiás.
- Az ágak közül leugrott a bandavezér! - ugrott fel az asztalra komédiásan Aguri.
- Mi van, góré? Mehetünk? - vinnyogott rekedtes hangon Ulami, szemmel láthatóan ő élvezte a legjobban a kis előadásukat, de persze csak a nézők után.
- Kaszab ekkor követte el a legnagyobb baklövését! - kiáltott fel diadalmasan Fred. - Ha akkor mást lépett volna, biz' isten, se nekem, se Öcskösnek, sőt, talán senkinek nem maradt volna helyén a nyaka!
- Nincs szükségem rátok a továbbiakban - mondta mély, kimért hangon Aguri. - Maradjatok itt - aztán felugrott a levegőbe, és az asztaltól nem messze leguggolt.
- Hé! Ez nem fair! - hőbörgött Ulami vérig sértve. - Harcolni jöttünk, vagy nem?
- A gazembereknek eszük ágában se volt engedelmeskedni - vette újra át a szót az önkéntes narrátorrá avanzsálódott Fred. - Indultak is volna mindjárt a vezérük után, ám ekkor a semmiből előugrott a hős, aki egészen addig a fű lepte, ázott talajon lapult, mint egy igazi nindzsa, és félelmetes sárszörnyetegként rontott az ellenségre. Mire feleszméltem, legalább két-három behemódot kiütött!
- Jaj, jaj! Piff-Puff! - közvetítette a hangeffektusokat Ulami, miközben képzeletbeli ököltusát vívott Agurival.
- Ezalatt nekem volt időm kiszabadulni, és a maradék hárommal én magam végeztem a mérges tűimmel - állt fel az asztal alól Fred, csakhogy olyannyira belefeledkezett a kis előadásba, hogy sikerült teljes erejéből belefejelnie a fölötte lévő falapba, rögtön vissza is zuttyant fájdalmában a földre, amit a jelenlévők őszinte, sajnálkozó, kórusban felhangzó nevetéssel díjaztak.
- Mintha én is bevertem volna a fejemet - hümmögött Mawara. - Ne vegyétek zokon, nagyon aranyos volt ez az akciódús előadás, de azért lássátok be, nem könnyű elhinni, hogy Aguri egymaga elbánt bárkivel, nemhogy három huligánnal.
- Pedig ennél többet is tett - ült le egy székre Fred, kezét le se vette (szó szerint) ütődött fejéről. - Amikor a segítségedre szerettem volna sietni, a pavilonhoz futottam, mert azt hittem, hogy ott vagy, Aguri viszont egyből ide rohant, a panzióhoz. Az ablakon belesve épp, hogy csak végigmérte Kaszabot, már nyargalt is hozzám meg Gavrilohoz. Beszámolt nekünk mindamellett arról is, hogy látott egy kapcsolót kidülemkedni Kaszab zsebében. Egyből megsejtettük, hogy bombákat rejthetett valahová. Agurinál volt egy nagyon furcsa, műholdas bigyó, vagy mi...
- Elekromágneses rezgések után kutató mérőeszköz konyhanyelven, nem olyan bonyolult megjegyezni - forgatta a szemeit Aguri.
- Ja, ja, az... - legyintett Fred, aztán zavartalanul folytatta az ecsetelést. - Szóval azzal sikerült bemérnie a bombák helyét. A főbb épületekből tízesével távolítottuk el őket, a többi házban csak elvétve fedeztünk fel párat. Amíg ti a panzióban teázgattatok, a tanítványok és még néhány segítőkész falubeli fokozatosan hatástalanítottak minden bombát, úgy, ahogyan Aguri mutatta nekik. Ez a kis csapat pedig, én, Aguri, Ulami és a mester kiterveltük a legésszerűbbnek látszó rajtaütési tervet. Aguri vállalta azt a kockázatos és egyben kulcsfontosságú szerepet, hogy észrevétlenül beslisszanjon a panzióba, aknátlanítsa az öregekkel együtt az épületet, aztán fegyverekkel felszerelkezve visszasiessen az őrhelyére, a panzió melletti sötét zugba.
- Hadd találjam ki. Akkor hatolt be, amikor én és Kaszab elhagytuk a panziót, így a fényviszonyok és az elterelődött figyelmünk miatt nem vettük őt észre - tapintott rá a lényegre Mawara. - Kifele pedig akkor jött, amikor Veterán bácsi és Ailen néni kitárták a bejárati ajtót, és akkor is azt a pillanatnyi vakságunkat meg a harcra való erős koncentrációnkat aknáztátok ki.
- Ja, Aguri ötlete volt, hogy kijátsszuk az érzékeitek vakpontjait - helyeselt nevetve Fred. - Egyébként a helyünkre is akkor rendeződtünk el, amikor Veterán bá' és Ailen né' elvonták a figyelmet. Nagyon ügyesen játszották a szerepüket, igazi profik voltak kamuzásban és provokálásban, minden tiszteletem és elismerésem az övék, amit nem ígértem Agurinak.
- Azért mi sem vagyunk ám mai csirkék! - vigyorodott el büszkén nagy bajusza alatt Veterán bácsi.
- Szóval Aguri a hős - ízlelgette a gondolatot Mawara, aztán (diszkréten szólva) "ki is köpte". - Nem, ezt az egyet nem vagytok képesek bemesélni nekem, ez egy szamár, aki fejest ugrott a kilátástalan veszélybe néhány olyan ismerős érdekében, akiket még csak egy napja ismer! Ez nem hősiesség. Ez minden, csak az nem. Az, hogy bizonyos időre megfeledkezett a saját nyúlszívűségéről, sőt, felülkerekedett rajta és ez által jót cselekedett másoknak, nem teszi még hőssé Agurit. Csak közénk valóvá. Mindenki által elismertté. Családtaggá, ha úgy jobban tetszik az érzelgős típusoknak.
A következő percekben senki nem jutott szóhoz a döbbenettől. Mawara ezt az alkalmat kihasználva felállt, és hatalmasat csapott a mellette lévő asztalra.
- Ezennel indítványozom, hogy a falut védő őrök ezentúl csakis és kizárólag a falut és annak tíz méteres környékét felügyelve járőrözzenek! A határ és annak környéke essen kívül a hatáskörünkön! - mondta sziklaszilárd határozottsággal. - Akinek ellenvetése van ez ellen, most, de csakis most szólalhat fel!
Két kéz emelkedett bizonytalanul a magasba, mégpedig Gavrilo tanár úré és Fredé.
- Szép elhatározás. Nem éppen elképzelhetetlen vagy helytelen - kezdte Fred diplomatikusan. - Viszont te tudod közülünk talán a legjobban, hogy korábban miért nem szerveztük át hasonló elvek alapján a munkakörünket.
- Az északnyugati határ Womblemarle Achilles-sarka - folytatta Gavrilo. - A legsebezhetőbb pont. Az az erdő fokozottan természetvédelmi terület, éppen ezért emberek tucatjai hatolnak át rajta nap mint nap illegális úton-módon. Ha mi nem védenénk meg az országot attól a területtől, akkor senki. Az ország képzeletbeli immunrendszere jelentős szinten meggyengülne. Kellünk ide. Mi vagyunk az északi országrész veséje. Nem állhatunk le, csak mert nekünk úgy lesz jobb. Ha mégis ezt tennénk, a király visszavonná a falunk függetlenségét, kiküldené ide az ő otromba katonáit, semmibe véve a kultúránkat, a hagyományainkat, a vallásunkat, a hitünket. Saját magunknak ártanánk, ez a lépés túl nagy kockázat lenne...
- Még egy ilyen súlyos fenyegetést, mint amilyet Kaszab és a bandája jelentett nekünk, nem szenvedhet el a falunk! Túl nagy kockázat tovább várni! - rázta meg a fejét Mawara dacosan. - Bocsánat az érzelgősségemért, de most kivételesen nem engedek az ellenzéknek! Holnap küldök egy levelet a királyi táblának. Benne lesznek a mai nap eseményei, természetesen nevek és részletek nélkül. Ehhez fogom csatolni a város hivatalos indítványát, mely szerint ezentúl csak magunkért fogunk felelni, és, hogy a határ védelmét a király katonáira bízzuk, viszont szállást nem vagyunk hajlandóak biztosítani nekik, mi több, látni se kívánjuk őket a több évtizedes megállapodás jegyében, mely szerint a mi városunk a király uralmától független, részlegesen önálló település. A város hivatalos pecsétjével és a polgármester aláírásával lesz ellátva a levél.
- Mit teszel, ha visszautasítja a kérvényt, és érvényteleníti a függetlenségi okiratot? - kérdezte Fred nyugtalanul.
- Nem utasíthatja vissza, mert nem kérvényt küldünk neki, hanem megmásíthatatlan határozatot, és nem érvénytelenítheti a függetlenségünket, mert azzal a saját hírnevét vágná gallyra - vágta rá Mawara gondolkodás nélkül. - Egyéb kérdése nincsen senkinek? Ellenérv vagy hasonló? - nézett körbe kérdőn, ám a jelenlévők mind síri csöndben ücsörögtek, egyetértően bólogattak vagy bizalmasan sugdolóztak egymással. - Senki többet harmadszor. Köszönöm, srácok.
- Mármint mit? - kapta fel a fejét érdeklődően Fred.
- Nem vagyok humoros kedvemben, Fred! - mordult egyből Mawara, végül mégsem folytatta a sarjadzani látszó vitát. Felállt, és lassú, határozott léptekkel megindult a lépcső felé. - Lepihenek egy kicsit. Senki ne zavarjon.
- Jó éjszakát! - integetett Ulami, s amint ezt kimondta, a kislány akkorát ásított, csak úgy remegett belé az egész ház.
- Lassan neked is jól jönne egy kiadós szunyókálás - nevetett Aguri.
- Ne kezelj úgy, mintha erősebb lennél nálam! - emelte fel a hangját Ulami szigorúan, de épp, hogy ezt a mondatot is befejezte, újból ásítozni kezdett.
- Hazakísérem Ulamit - egyenesedett fel Gavrilo ültéből.
- Rendben, menjen csak. Jó éjszakát, Gavrilo mester - búcsúzott el tőle készségesen Ailen néni, ahogyan azt egy udvarias háziasszony protokollja megkívánta.
- Önnek is jó éjszakát, Ailen - viszonozta a búcsút a tanító, azzal kézen fogta Ulamit, és ráérősen elhagyta vele az épületet. Ailen néni még hallotta, amint Ulami még odakint álmosan azt nyöszörögte panaszosan:
- Nem is vagyok áhhhh-áálmos...
- Jócskán elmúlt záróra. Eredj szépen te is haza, Ralph - mondotta Veterán bácsi kedvenc órájának számlapját nézegetve.
- További szép estét, utam - emelte meg udvariasan fekete vadászsapkáját az alkalmazott.
- Várj, Rafi, én is arra megyek őrjáratozni, amerre te laksz, menjünk együtt! - szaladt utána Fred pajkosan integetve, és a két fiút elnyelte az esteli vaksötétség.
- Segítesz visszarendezni az asztalokat, Aguri? - kérdezte Veterán bácsi, viszont a kérdésére nem jött felelet, hiszen Aguri már nem is volt az étkezőben. - Hová tűnt a kölyök? - forgolódott nyugtalanul az öregember.
- Felküldtem vele némi harapni valót Mawarának vacsora gyanánt - mosolygott férjére Ailen néni, mintha mi sem lett volna ennél természetesebb. - Ne aggódj, Will. Most már csak nem esnek egymás torkának...
- Inkább amiatt aggódom, nehogy a régi események megismétlődjenek - sóhajtott a panziótulajdonos gondterhelten. - Senkinek, de legfőképpen Mawarának nem tenne jót, ha újra szerelembe esne, de végül csalódna a fiúban, akit a sors neki rendelt...
- Úgy hiszed, hogy azok ketten máris egymásba habarodtak? - nevetett Ailen néni. - Én ezt erősen kétlem. Még barátoknak se nagyon lehet őket nevezni.
Veterán bácsi nagy gonddal pakolgatni kezdte a székeket föl az asztalokra, közben hébe-hóba azt mondogatta:
- Egyszer még, Ailen... Egyszer még...
- Tudom - bólintott Veterán bácsi együttérzően. - Nekem se tetszik, hogy betegen hazaengedtük.
Mawara lassan letette poharát a pultra. Az arca neki is ugyanúgy komor és borús volt, mint az idős párnak.
- Csodálkoztam is, hogy a tea már rég kész volt, mire ideértem... Szóval miatta - mondta félhangosan, majd felállt, és kilépett a lavórból a mellette lévő törülközőre.
- Mi a csudát csinálsz? Ülsz vissza de tüstént!? - ripakodott rá Ailen néni anyáskodva.
- Megyek és megkeresem őt - jelentette ki türelmetlenül Mawara.
- Ugyan már, Mawara, a fiú már egész biztosan valahol a határon túl jár, képtelenség, hogy a nyomára bukkanj - rázta meg a fejét Veterán bácsi.
- Éppen ellenkezőleg - szólalt meg valaki a bejárat felől.
Mawara egyből felkapta a fejét az ismerős hang hallatán. A hideg, esővízzel keveredett széllel együtt egy húszas éveiben járó fiatalember is behatolt a panzióba, az ajtó nagy robajjal csapódott be mögötte, még az ajtó feletti csengő is jócskán leszakadt a helyéről, akkorát kondult. A fiúnak rövid, sötét haja volt, éj fekete szeme és tetőtől talpig valamiféle különleges szabású egyenruhát viselt. Oldalához egy kékes színű szamurájkard volt kötözve, a kardról lógó szalag pedig egy semmivel össze nem téveszthető szimbólum, a WFP, vagyis a Womblemarle Feketepiac hivatalos jele díszelgett.
- Kaszab... - sziszegte a fogai között Mawara. - Mit keresel te itt?
- Nagyon is jól tudod, hogy mit keresek, drága Mawara - nevetett gúnyosan a jövevény.
- Hogy érti azt, hogy Aguri nem hagyta el az országot? - kérdezte Ailen néni bosszúsan.
- Mindent a maga idejében, kedves Ailen - vigyorgott lesajnálóan Kaszab, majd lassú, ráérős léptekkel a pult felé vette az irányt, zsebében szándékosan megzörgette az aranytallérokat. - Egy jázminteát legyen szíves.
Ailen néni teljesen elképedve lépett az étkezőből a konyhába. Azért a helyzet mégiscsak az volt, hogy betoppant a panzióba egy ellenszenves vadidegen, feltehetően gyilkos szándékkal és Agurival kapcsolatos titkokkal az elméjében... Nem ez volt a megszokott a határ közeli falvakban, hogy egy rablógyilkos annyira ráért, hogy csendben, nyugodtan kivárja, amíg valaki teát főz neki, megisszi és csak azután lát munkához...
- Micsoda szégyen... - sóhajtott Kaszab mosolyogva, közben helyet foglalt a Mawara melletti széken. - A falu legtehetségesebb gyógyítóját padlóra küldte egy egyszerű nátha.
- Kutya bajom sincs - fortyogott Mawara.
- Bizonygasd csak, a végkimenetelen nem oszt, nem szoroz semmit, hogy beteg vagy-e vagy sem.
- Jól sejtem, hogy addig nem dalolsz, amíg meg nem kapod a teádat?
- Nem sietünk sehova.
Mawara majd' felrobbant a dühtől, amit saját maga iránt táplált, amiért nem volt benne elég erő faggatni a Kaszab becenévre hallgató kardtolvajt. Az elmúlt években temérdek alkalommal találkoztak egymással, s akárhányszor a sors egy helyre terelte őket, Kaszab mindig habozás nélkül megpróbálta kitekerni Mawara ujjai közül a kincset érő kardot, amit a derekán viselt. A forrófejűségéről és apadhatatlan vérszomjáról hírhedt tolvaj ezúttal viszont meglepően higgadt és ráérős volt, ami csak egy dolgot jelenthetett.
- Ez most nem olyan, mint az eddigi találkozásaink. Most biztosra akar menni. Mindent előre kitervelt. Készül valamire, valamit tartogat a tarsolyában, ami által máris a zsebében tudhatja a győzelmet - kavarogtak sorra Mawara fejében a gondolatok. - Nade... Mégis mennyire előre? Honnan ismeri Ailen nénit vagy Agurit? Mióta kémkedik utánam? Mégis hogyan...
- Ébresztő, Csipkerózsika - csettintett egyet közvetlenül Mawara félig lesütött szemei előtt Kaszab, kizökkentve így a lányt a rendkívül hosszadalmasra sikerült gondolkodásból. Kaszab előtt is volt már egy pohár, mire Mawara feleszmélt, s a benne gőzölgő jázmintea mennyisége is megfeleződött.
- Tisztázzuk a helyzetet - szólt Kaszab komoran, bambán bámul frissen gőzölgő italát. - Az a kis görcs már egész biztosan holtan fekszik valahol az erdei ösvény mentén elásva.
Mawara szóhoz se jutott a sokktól, Veterán bácsi azonban dühödten csapott a pultra.
- Mit tettél vele, te senkiházi? - üvöltött torka szakadtából az öregember, öklét fenyegetően lendítette a levegőbe, lesújtásra készen.
- Kikérem magamnak ezt a hangnemet, egy ujjal se nyúltam ahhoz a tetűhöz - sóhajtott Kaszab unottan, majd szélesen elvigyorodott. - Végzetes hibát vétett azzal, hogy fejébe vette Fred kiszabadítását, az embereim leverését és ezáltal az egész falu megmentését.
- Fredet is...? - hebegett Mawara, egész testét átjárta a borzongás és a rettegés.
- Nem... Az lehetetlen! Nem ölthette meg őket, ugyan miért tette volna?
- Nem hallom, hogy a vérebeim széttépték volna már a falut - nézett ki az ablakon Kaszab -, ezért gondolom, hogy bizonyára most ássák annak a két srácnak a halotti gödrét. Tudod, pénzt, vért és nőket ígértem nekik a segítségükért cserébe.
Mawara remegése ekkor alábbhagyott.
- Több spiritusz van bennük, mint hinnéd. Néhány jött-ment kopó nem elég a seggük szétrúgásához - morgott halkan, tekintete teljesen elsötétült. Belebújtatta mezítelen lábait átázott csizmájába, majd megindult, egyenesen kifelé. - Vagy ha mégis, csak kerüljön a kezeim közé a hullájuk, olyat kapnak tőlem, hogy a lelkük nem lesz képes megüdvözölni a fájdalom miatt!
- Azt hiszed, csakúgy hagyom, hogy emelt fővel kisétálj innen? - nevetett hitetlenül Kaszab.
- Kétlem, hogy bármivel is marasztalni tudnál - ragadta meg a kilincset Mawara, de mielőtt lenyomhatta volna, Kaszab előkapott a zsebéből egy műanyag, téglalap alakú távkapcsolót, rajta több, fehér, fekete számmal ellátott egy nagy, piros gomb díszelgett.
- Ha kinyitod azt az ajtót az engedélyem nélkül... - vigyorgott ördögien Kaszab -... akkor az öregek fejére fog szakadni ez a panzió.
Mawara ujjai lassan, bizonytalanul eresztették el az aranyszínű fémkilincset. Dühében az ajkába harapott, nehogy valami olyasmit mondjon, amit utólag mindenki megbánt volna.
- Mocskos rohadék... - fújtatott magában.
- Két hónapja folyamatosan mást se csináltam, mint téged figyeltelek, feltérképeztem a falut, valamint fokozatosan szivárogtattam be ide és minden házba az embereimet, akik voltak olyan kedvesek, és elrejtették az én kis saját készítésű bombáimat az összes épületben, a panziótól kezdve az edzőtermen, a pavilonon, a falusiak házain és a városházán át egészen a templomig. Az egész falu egyetlen hatalmas aknamező, minden lakója a túszom és a játékszerem is egyben, amit elsősorban annak köszönhetek, hogy ti bolondok sokkalta erősebben véditek a határt, mint magát a falut. Csak nem képzeled, hogy ennyi kockázatos és alapos előkészület után futni hagylak?
Mawara bosszúsan lépett vissza a pulthoz, féktelen haragjának igyekezett minden cseppjét a szemeibe összpontosítani, abban a hiú reményben, hogy így talán volt esélye a puszta tekintetével megölni Kaszabot. Sajnos nem így volt.
- Mit akarsz? - sziszegte fogcsikorgatva a lány.
- A kardodat, ugyan mi mást? - nevetett a székéről felpattanva Kaszab.
- Harc nélkül nem adom át neked - vicsorgott Mawara.
- Nem is terveztem másképp - kuncogott Kaszab. - Ám ezúttal kiegyenlítettek lesznek az esélyek. Ha egyetlen olyan trükkös kis fegyveredet is beveted, mint például a legendás mindent maró savadat, ha futni próbálsz, vagy ha bárki más közbeavatkozik, hogy segítsen neked, az egyik épület a sok közül felrobban. Egy az egy elleni küzdelem lesz, karddal fogjuk megvívni a mindent eldöntő harcot odakint. Csak te és én, meg persze a két kard. Szeléné Könnye az én legújabb szerzeményem ellen.
- Te sem cselekedhetsz másképp - vágta rá Mawara határozottan. - Amíg eleget teszek a feltételeidnek, egy ujjal sem nyúlhatsz ahhoz a kapcsolóhoz. Te sem vethetsz be más fegyvert a kardodon kívül, és te sem vonhatsz be külsősöket. Ha a fegyvered akár egyetlen egyszer is érinti a földet, mellé helyezed a detonátort és szépen elhordod magadat a vármegyéből, meg se lássalak itt még egyszer, vagy fejedet veszem. Legyen úgy, ahogy akarod. Méltó módon döntjük el, hogy ki az érdemes Szeléné Könnyére.
- Megegyeztünk - nyújtotta baráti jobb kezét Kaszab, Mawara pedig határozottan, de nem túl erősen megrázta. A kardtolvaj mosolya szélesebbre húzódott, a távkapcsoló pedig eltűnt a zsebében. - Ne is várjunk tovább - mondta, majd az ajtó felé vette az irányt, a lány pedig néhány méterre lemaradva tőle követte a fiút.
- Tartsatok ki még egy kicsit, Fred, Aguri! - fohászkodott magában Mawara. - El ne patkoljatok nekem, mire végzek ezzel az idiótával!
- Mawara, az eső...! - kiáltott utána rémülten Ailen néni.
- Nem lesz baj - vágta rá Mawara, közben leakasztotta kabátját és vastag, bélelt köpenyét a fogasról. - Ne hagyják el az épületet, amíg ezt le nem rendeztük.
- Na de... - hüledezett Ailen néni, de Veterán bácsi belé fojtotta a szót azáltal, hogy rendkívül húsos kezét az idős asszony vállára tette és mélyen a szemébe nézve jelezte neki, hogy ez most nem a megfelelő alkalom volt az akadékoskodásra.
A gyógyító lány és a tolvaj egymás után kiléptek az ajtón, majd bezárták maguk mögött. A világos étkezőből a sötét éjszakába lépve a szemük nem érzékelte, amint egy árny nesztelenül elsurrant a lábuk mellett, és ennek a bizonyos árnynak a tulajdonosa nem más volt, mint...
- Aguri... - suttogta alig hallhatóan Ailen néni.
A két öregembernek szeme-szája elállt a csodálkozástól, amikor meglátták a fal mellett kuporgó sárembert, aminek furcsamód ismerősen Aguri alakja volt. A fiú a szája elé helyezte mutatóujját, így kérte rá az idős párt, hogy maradjanak csöndben, majd a konyha felé mutatott. Veterán bácsi és Ailen néni rögtön vette az adást, úgy tettek, mintha nagyban vitatkoztak volna, amíg Aguri az asztalok alatt feléjük haladt, vigyázva, nehogy az ablakból Kaszab vagy Mawara meglássa őt. Az öregek a konyha felé kezdtek haladni, mintha aludni szerettek volna, ekkor Aguri a lábuk takarásában surrant át a konyhán, egyenesen be a kamrába. Ailen néni szorosan mögötte ment, Veterán bácsi pedig pillanatokkal később egy gyertyával a kezében osont utánuk, és belülről elreteszelte az ajtót.
- Volt egy kis elintéznivalóm - hadarta suttogva Aguri, a szíve hevesen vert az izgalomtól. - Később mindent megmagyarázok, de most kérem, segítsenek!
***
A két ellenfél kivont karddal állt egymással szemben a panzió előtt. Az eső már nem zuhogott olyan hevesen, az égen a vastag felhőtakaró gyérült, a szél lassan fodrozta az ázott füvű réteket. Mawara rosszulléte fokozódni kezdett, a lány érezte, amint a testhőmérséklete emelkedni kezdtek, szemhéjai égtek, mintha forró, tüzes vassal hevítették volna. A lázasság érzete fokozatosan tudatosult Mawarában, hiába próbálta figyelmen kívül hagyni halmozottan hátrányos helyzetét.A két penge csikorogva esett egymásnak, egyik csapást követte a másik. Mawara keményen küzdött, elsősorban Kaszab, másodsorban az őt keselyűként kerülgető szédülés ellen. Lépései egyre bizonytalanabbak, látása egyre tompább, támadásai egyre pontatlanabbak lettek. Védekezésre kényszerült, Kaszab közben kíméletlenül vagdosta Mawarához a kardját, mely olyan masszív, éles és nehézkes volt, kész csodának számított, hogy Mawara kardja nemhogy meg nem görbült, de még csak egy apró karcolást sem szenvedett el a hatalmas csapások során.
- Igeeen... - vigyorgott elmésen Kaszab. - Ez Szeléné Könnyének igazi hatalma! A masszívsága példátlan, pedig a legtöbben csak egy fogpiszkálót látnak benne, olyan vékony. Mihelyst enyém lesz az a kard, nem lesz ember az országban, aki megállíthatna!
- Amíg a nappalok az éjszakákat váltják... - szuszogott Mawara. - ...Mindig lesznek a földkerekségen emberek, akik erősebbek nálad. Ez az élet törvénye.
- Csak az örök vesztesek hitegetik magukat ezzel az ósdi szöveggel! - nevetett Kaszab. - Én a jövőnek élek, Mawara! A jövőnek, amikor Szeléné Könnye az enyém lesz, a temetői sírgödrök egyike pedig a tiéd!
- Boldogan halok meg a faluért, ami miattam került veszélybe - préselte ki Mawara nehézkesen fogai közt a szavakat. - Viszont biztosíthatlak afelől, hogy nem a mai napon. Ma lefegyverezlek és megmentem a felfogadóimat.
- Nem inkább "családot" szerettél volna mondani egész véletlenül? - nevetett a fejét ingatva Kaszab. - Nagyon is jól tudom, mit érzel a te kis falud iránt. Itt senki sem tudja, micsoda gyilkos, parazita szörnyeteg is vagy te valójában. Szeretnek téged, megbíznak benned, már-már családtagként tekintenek rád a helyiek. A két panziós öregember unokájukként szeret. Gavrilo a szárnyai alá vett, mintha a kishúga lennél. Ulami felnéz rád, példaképe ként, te vagy számára a nagy testvér, akire mindig is vágyott és számíthatott. Az alamuszi polgármester is leányául fogadna, amiért hajlandó vagy szinte ingyen és túlórabér nélkül dolgozni neki. Ralph egy kicsit munkamániás ahhoz, hogy értsen a barátkozás tudományához, de vele is jól kijössz. Liforral egy csónakban eveztek, sokat marakodtok, de valójában köztetek is fellelhető valamiféle szövetségi kötelék vagy hasonló. Fred is testvéreként óvott és szeretett, nem tudom, hogy ezt jelenidőben is mondhatom-e, mivel nincs rá garancia, hogy még él. Aguriról ötletem sincs, hogy mi lehettél a szemében. Talán bébicsősz vagy utálatos ősellenség, lényegtelen. Mit teszel, ha az egyikükről kiderül, hogy miattad halt meg, ráadásul az én kis jószágaim által?
Mawara nagyon is jól tudta, hogy Kaszab csak provokálta őt, s a terve be is vált volna, ha Mawarának lett volna elég ereje a fiú lefejezéséhez...de nem volt. Se ereje, se levegője. Fuldoklott, a teste egyre gyorsabban fáradt, a betegség és a borús idő teljesen leszívta az erejét.
- Basszus... - fújtatott magában Mawara. - Ez nem az én napom... Talán tényleg... Tényleg ez lesz az utolsó nap az életemben? Így kell bevégeznem? Egy aljas bitófára való lepkefingot se érő kardja által?
- Mindig mondtam... - lihegte Kaszab, újabb támadássorozatot indítva a lány ellen - ...kár egy ilyen fiatalka és törékeny kislány kezébe az efféle kincs! Ne félj... Szeléné Könnye hamarosan annak markát üti, aki megérdemli!
- Ugye azt szeretted volna inkább mondani, hogy "azé a bájgúnáré lesz, aki az egész küzdelem alatt csalt"? - Veterán bácsi sziluettje fekete kísértetként jelent meg a panzió kitárt ajtajában. Ailen néni szorosan mögötte állt, mindkettejük arckifejezése komor volt és határozott. Kaszab visszacsúsztatta kardját annak hüvelyébe, s a zsebében megmarkolta kis fekete dobozt. Mawarának kifutott a vér az arcából.
- Ne jöjjenek közelebb! - kiáltott feléjük Mawara halálra váltan.
- Jól figyelj, Mawara! - szólalt fel újból az öreg panziótulajdonos. - Ez egy élet-halál küzdelemnek indult, szabályokkal meg minden egyéb marhasággal, de ez a gerinctelen betegen hívott ki! Senkit sem érdekel, hogy te ennek az ellenkezőjét bizonygatod, ez a versengés az ő csalása miatt dőlt el! Itt hadovál nekünk kiegyenlített esélyekről, mikor az ő szervezetének semmi baja! Csalt, Mawara! A verseny elveszítette az egyetlen létező értelmét! Nem sérül a becsületed, ha segítséghez folyamodsz!
- Hallgasson, ha kedves az élete! - a kardtolvaj fenyegetőn tartotta ki Veterán bácsi felé a kezét, melyben ott lapult a bombák távkapcsolója.
- Itt a felszerelésed, Mawara! - nyújtotta a lány felé a régi vászontáskát Ailen néni. - Használd bátran!
- Mi van, talán a kor elvette maguktól a hallásukat? Magukra robbantom az imádott kis panziójukat! - fröcsögte fehér fogait villogtatva Kaszab.
- Robbantsd csak, ha annyira szeretnéd! - vágta rá Veterán bácsi dühöngve.
Mawara szemei könnybe lábadtak.
- Veterán bácsi... Ailen néni... Ne... - szepegett a gyógyító.
- Mawara - mosolygott rá Ailen néni negédesen. - Neked csak annyi a dolgod, hogy ne félj.
Mawara kivörösödött szemei hatalmasra tágultak, majd lehajtott fejjel lassan megindult az idős pár felé. Ailen néni mondatából megsejtett valamit.
- Terveznek valamit... de ugyan mit? Mire készülnek? Hogyan gondolhatják, hogy hárman elegek vagyunk a győzelemhez? Mi lesz a panzióval?
Mawara egyszerűen képtelen volt átlátni a felnőttek tervén, mégis vakon engedelmeskedett nekik. Mert megbízott bennük. Az életét is rájuk bízta volna.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz ahhoz a pakkhoz, eltörlöm a panziót a föld színéről! - fenyegetőzött Kaszab vérben forgó szemekkel.
- Azt próbáld meg! - vágta rá Veterán bácsi.
- Ne higgyék, hogy nem teszem meg! Mindegy is, már késő megbánniuk, hogy eszükbe jutott ujjat húzni velem!
Mawara épp, hogy megérintette a táskát, és az egyik vörös színű gomb, az 01-es számú lenyomódott. Mawarának a szívverése is megállt egy pillanatra.
Nem történt semmi.
- Mi a... - hebegett Kaszab. Még egyszer megnyomta a gombot, sokkalta erősebben, mint korábban.
- Biztos csak a panzióban elhelyezett bombák gombja hibásodott meg egy kicsit - gondolta a kardtolvaj, majd az ajtóban ácsorgó hármasra nézett.
- Tudják mit? A templomukkal kezdem, hogy tudják, kivel is állnak szemben - mondta fennhangon, majd lenyomta a 02-es gombot.
A távolban már egészen tisztán látszódott az öreg templom tornya, az alkonyi, gyér napfény szemmel alig érzékelhetően emelte ki fekete sziluettjét az elmosódott tájból. Kaszab holtsápadt ábrázattal nézte mereven, amint a templom a megfelelő gomb lenyomása ellenére sem hullott szét apró márványdarabjaira. Kaszab fejében eluralkodott a káosz, páni félelem kerítette hatalmába őt.
- Nem! Vízállóra terveztem ezt a vackot, az nem létezik, hogy elromlott! A távolság sem jelenthet gondot neki, hiszen...
A gondolatmenete azonban itt félbeszakadt. Egy árnyat látott az út közepére suhanni. Kaszab ösztönösen félreugrott, látta, amint valami fenyegetően suhant felé. Egy nyílvessző surrant el a feje mellett. Mielőtt még észbe kaphatott volna, észveszejtő fájdalom nyilallt a vállába. Valaki hátulról is lőtt rá. Ujjai közül kiesett a távkapcsoló. Veterán bácsi megkondította a vasharangot, s mielőtt a bravúros szerkezet földet érhetett volna, egy újabb, az előzőnél sokkalta kisebb árnyalak elkapta azt.
A hirtelen ért sokkon kívül volt még valami, ami teljesen meggátolta Kaszab testét a mozgásban. A hátulról lőtt nyílvesszőn valamiféle lilás színű dolog is volt, ami a tolvaj vérével (meg egy kisebb húscafattal) vegyült. A nyíl mérgezett volt. A fiú teste tehetetlenül és a méregtől egyhén rángatózva terült el a földön.
Mawara ugyanúgy sokkolttá vált és lemerevedett, mintha őt is meglőtték volna.
A felhőréteg gyérült az égen, az esteli vörös fénycsík megvilágította Ulami határtalanul elégedett arckifejezését, amint a levegőbe emelte a detonátort, amit ő maga kapott el.
- Megcsináltam! - ujjongott torka szakadtából sikoltozva a kislány.
- Helyesen úgy szól a mondat, hogy "Megcsináltuk" - szólalt meg az út tisztás felőli oldaláról Gavrilo tanár úr hangja.
A szemben lévő ház kerítése mögül ezután Fred ugrott ki, odarohant a földön heverő Kaszabhoz, leoldotta a derekáról a kardját és átkutatta a ruházata legjavát. Miután minden éles, hegyes vagy veszélyes tulajdonától megfosztotta a méregtől homályosult tudatú tolvajt, diadalmasan felkiáltott:
- Terrorista lefegyverezve!
Ulami fülig érő mosollyal s kezében a kapcsolóval rögvest a távolban ácsorgó, nyíllal és íjjal felszerelt személyhez sietett, majd átnyújtotta neki a Kaszabtól eltulajdonított tárgyat.
- Láttad, Aguri? Ugye, hogy milyen ügyi voltam?
Aguri bohókás szokásához híven most is szélesen vigyorgott a kislányra, átvette tőle a távirányítót, és pajkosan megsimogatta Ulami feje búbját.
- Naná, hogy az voltál! Akár egy igazi kommandós!
- Látod, Aguri? - förmedt rá a fiúra tettetett haraggal Gavrilo. - Megmondtam. Képzett ellenfél ellen fabatkát sem ér a te kis Ideghasítód. Ezért is kell megtanulnod rendesen lőni.
Ulami ezután Mawarához sietett, akit Veterán bácsi a vállánál megragadva tartott, a lányt ugyanis egész feltűnően kerülgette az ájulás érzete, alig állt meg a lábain.
- Az első legyőzött gazfickóm! Te is láttad, Mawara? Láttad, milyen gyors voltam? Még csak észre se vett az a bamba!
Mawara néhány percig csak pislogni tudott. Körbenézett. Ralph kivételével most először volt ott mindenki, egy helyen, körülötte, akit percekkel ezelőtt féltett. Félt, hogy bajuk eshetett. Erre meg... Ő volt az, aki igazán segítségre szorult. Ehhez az érzéshez képtelen volt hozzászokni.
- Hogyhogy? Mikor? Hogyan? - kérdezte Mawara zavartan.
- A kérdezz-felelek még várhat - rázta meg a fejét Gavrilo elkomorodva. - Aguri, Mawara, ti ketten hozzátok rendbe magatokat, amennyire csak lehet. Fred, vidd a legügyesebb diákokat az erdőbe, toloncoljátok ki a söpredékeket a falu közeléből, igyekezzetek még azelőtt visszatérni, hogy vaksötét lenne. Kiteszek egy lámpást a kőrisfa tövébe, mihelyst egy pillanatra szem elől tévesztitek a fényét, visszatérhettek.
- Használja inkább ezt - nyújtotta át Gavrilonak a zseblámpáját Aguri. - Erős a fénye. Minél messzebb tudhatjuk azokat a melákokat, annál jobb.
- Rendben - bólintott Gavrilo. - A kardtolvajt nem lenne túl bölcs a fogdába vinni, hamar megszökne. A gondjaira bízom őt, Veterán. Kötözd hozzá egy el nem mozdítható tárgyhoz vagy zárd be valahová, de el ne mozdulj mellőle, le se vedd róla a szemedet! Bár a szer hatására kábult, ki tudja, mit rejteget még a tarsolyában. Ki tudja, talán még egy zárt körű átvizsgálás sem árthat.
- Jó kezekben lesz - biccentett a panzió tulajdonosa.
- Efelől nincs kétségem. Én visszaterelem a diákokat a házaikba - fejezte be a mondandóját Gavrilo tanár úr. - Van valakinek bármiféle kérdése?
- Inkább kérés - szólalt fel Aguri. - Szóljon mindenkinek a bombaveszélyről, olyan diszkréten és pánikkeltés nélkül, amennyire csak teheti. Egyben tiltsa meg a gyerekeknek és az összes többi falubelinek, hogy hozzáérjenek a bombákhoz. Ha találnak egyet, feltétlenül szóljanak nekem. Ha reggelre fel tudjuk térképezni a bombák legjavát, az csak megkönnyíti a dolgomat. Pirkadatkor az összeset eltávolítom, egy se fog maradni, erről nyugodtan biztosítson mindenkit.
- Megteszem, ami tőlem telik - hagyta jóvá a fiú utasításait a tanítómester. - Figyelem, mindenki! Pontosan egy óra múlva mindegyikőtöket bent szeretném látni a panzió étkezőjében, a kölköket pedig a házaikban, világos? Senki sincs abban a helyzetben, hogy késsen, így is bőkezű vagyok az időt illetően! Mawara természetesen, ha úgy érzi, ágyban maradhat, Ulami pedig jutalmul, amiért ilyen ügyesen szerepelt, szintén nem késhet el a találkáról. Csapat: oszolj! A "Húzzuk ki Mawarát a pácból!", alias "Aguri, a falu hőse!" hadműveletet ezennel hivatalosan is sikerrel lezártnak nyilvánítom! - szavalta katonásan, mire a kis csapat hatalmas ujjongásba és rikoltozásba tört ki, Agurit és Mawarát leszámítva.
- Nem emlékszem, hogy a második verzióra áldásomat adtam volna - nevetett Aguri tehetetlenül.
- Ezt vissza is adom - nyomta Aguri markába a fiútól kölcsönkapott napszemüveget Gavrilo. - Igazad volt, valóban kisütött a lenyugvó nap a lövésed pillanatában. A nyilad akár el is talált volna, ha ezek a fekete lencsék nem védtek volna meg a vakulástól.
- Jól sejtem, hogy ma estére ki kell, hogy függesszük a zárva táblát? - sétált oda a társaságukhoz Ralph.
- Nos, ma este nincs forgalom, de nagyon jól jönne a segítséged, drága Ralph - mondta Ailen néni, közben hagyta, hogy Mawara teljes testsúlyával a vállaira nehézkedjen, így Veterán bácsi gond nélkül oda tudott masírozni Kaszabhoz. - Kérlek, hozz vizet a kútról, minél többet, ha lehet, ennek a kettőnek forró fürdőre és tiszta, meleg ruhára van szüksége, de sürgősen.
- Ne segítsek neki? - kérdezte Aguri.
- Ne bolondozz, lelkem, hogy máris meggyógyultál! - vonta fel a szemöldökét Ailen néni.
- Amúgy se bírnád el a vödröt, megszakadnál a súlya alatt - legyintett Ralph, és már szaladt is be a konyhába.
- Egy-Null Ralph javára - nézett a pincértanonc után Aguri. - Egyébként köszönöm a kérdést, jól vagyok.
- Az meglátszik, de mondd, hogy lehetséges ez? - kérdezte Ailen néni hitetlenül. - Hiszen, mikor búcsút vettél tőlünk, még te is gyengén lábadoztál...
- A teája hamar elfeledtette velem, hogy valaha is rosszul voltam - nevetett a fiú. - Viszont biztos, ami biztos, bevettem néhány láz- és fájdalomcsillapítót, amit otthonról hoztam. Fél órán belül hatnak.
- Kaphatnék... belőlük? - pihegett Mawara résnyire nyitott, vörös szemekkel, Ailen néni alig győzte őt felsegíteni a lépcsőn. - A múlt héten...kifogytam az...ilyen jellegű...gyógyfüvekből...
- Hogyne - bólintott Aguri, majd Mawarának az Ailen nénivel átellenes oldalára szökkent, és segítőkészen hagyta, hogy a lány a nyakánál fojtogatva belekaroljon. - Beveszed őket, ráalszol egyet, s egy bő fél óra múlva újra az az undok és erőteljes csaj leszel, aki mindig is voltál - nyöszörögte a fiú fuldokló hangon. - Csak takarózz be jó rétegesen, az izzadtság hamar leviszi a lázadat.
- Úgy beszélsz...mintha te...lennél a...gyógyító, és...nem én...
- Úgy beszélsz, mintha nem tudnád, hogy betegen szigorúan tilos beszélni - vágta rá reflexből Aguri.
- Nem vagyok...beteg...
- Persze, én meg hazamentem! Tartogasd a beszédre fecsérelt erődet későbbre.
Az elkövetkező egy óra jóval kevésbé eseménydúsan telt el. Mindenki elvégezte a rá kiszabott feladatot, s mikor az öreg fali óra este hatot kakukkolt a panzió falán, az étkezőben már mindenki jelen volt. Veterán bácsi bal keze masszív csomóval hozzá volt kötözve kábult fegyencének jobb csuklójához, a két gyógyító már hozzálátott a sebe ellátásához. Aguri velük szemben ült egy széken, mereven figyelte Kaszabot, ugrásra készen, arra az esetre, ha a tolvaj netán-talán még idő előtt ébredezni kezdene, időben riaszthasson mindenkit. Mawarával csodákat művelt az a majdnem egy órányi alvás, már csak csöpögő orra és enyhén vörös szeme szolgált megfázásának árulkodó jeléül.
- Mennyire erős a méreg, ami leterítette? - kérdezte Mawara Fred felé fordulva.
- Az immunitásától függ, hogy mikor kel fel - felelte a méregkeverő. - Másképp mondva bármikor. Viszont lényegesebb mozdulatokat tenni holnapig nem lesz képes.
- Egy perc nyugtunk sincs, amíg itt van - sóhajtott Ailen néni, aki Ralph-fal karöltve forró teát osztogatott a jelenlévőknek. - Nem lehetne őt is kitoloncolni a területről vagy belelökni az árokba?
- Ha nem ismeri el a vereségét, vissza fog jönni, ha kell, akár a túlvilágról is - rázta meg a fejét Mawara.
- Nekem is van egy kis elbeszélgetni valóm vele - mondta Aguri, mire sok elkerekedett szempár pillantott rá. - Semmi személyes, csak a bombák helyét szeretném tudni! - emelte magasba a kezeit Aguri védekezően.
- Nem fog dalolni nekünk, arra mérget vehetsz - nevetett Fred. - Kaszab nem az a típus. Vagy, ha mégis kiszedsz belőle valamit, egy szavát se hidd el.
- Most komolyan, minek nézel te engem? Hülyének, vagy hiszékenynek? - nevetett a homlokcsontját masszírozva Aguri.
- Mindkettőnek - vágta rá a két gyógyító egyszerre.
- Ki szeretné kezdeni a "velőtrázó" trécselést? - kérdezte Gavrilo szarkasztikusan.
- Én! - Fred keze hamar fellódult a levegőbe. - Te, Öcskös. Légy hozzám őszinte. Az életét akartad megkímélni, vagy csak nem találtad a savat?
- Igazából mindkettő - ismerte be Aguri.
- Ti le akartátok nyúlni a mindent maró savamat? - Mawara ereiben meghűlt a vér. - Egyre kevésbé értem ezt. Honnan tudtátok, mit tervez Kaszab? Mikor volt időtök kitervelni, tudatni Veterán bácsival és Ailen nénivel és végrehajtani ezt a kis magánakciót? Hogyhogy ilyen könnyen lefegyvereztétek? Ki volt az értelmi szerzője ennek a kockázatos...mégis, hihetetlenül kidolgozott tervnek?
- Kezdjük az elejétől! - lelkesedett Ulami.
Fred erre elvigyorodott, felugrott egy asztalra és hevesen gesztikulálva, élénken suttogva fogott bele a sztorizgatásba, mintha egy hihetetlen kalandot mesélt volna el egy színpadon, melyet képzeletbeli emberek ezrei vettek körül, hogy meghallgathassák a legendássá vált történetet.
- A semmiből bukkantak fel a banditák!
Ulami ekkor csuklyát húzott a fejére, és ördögien felkacagott a rablóhad szerepében:
- Megvan a macskaszemű! Elkapni!
- Honnan tudod, hogy így hívtak? - suttogta neki alig hallhatóan Fred, de aztán rálegyintett, leugrott az asztalról, és eljátszotta Ulamival a nagy küzdelem lezajlását. - Voltak vagy egy tucatnyian! Néhányukat sikerült letepernem, de túl sokan voltak és túl erősek!
Ulami képzeletbeli kötéllel megkötözte Fredet, aki engedelmesen leült az asztal lábához.
- És akkor... - mondta Fred, és biztatóan kacsintott Agurira, hogy szálljon be ő is, mint harmadik komédiás.
- Az ágak közül leugrott a bandavezér! - ugrott fel az asztalra komédiásan Aguri.
- Mi van, góré? Mehetünk? - vinnyogott rekedtes hangon Ulami, szemmel láthatóan ő élvezte a legjobban a kis előadásukat, de persze csak a nézők után.
- Kaszab ekkor követte el a legnagyobb baklövését! - kiáltott fel diadalmasan Fred. - Ha akkor mást lépett volna, biz' isten, se nekem, se Öcskösnek, sőt, talán senkinek nem maradt volna helyén a nyaka!
- Nincs szükségem rátok a továbbiakban - mondta mély, kimért hangon Aguri. - Maradjatok itt - aztán felugrott a levegőbe, és az asztaltól nem messze leguggolt.
- Hé! Ez nem fair! - hőbörgött Ulami vérig sértve. - Harcolni jöttünk, vagy nem?
- A gazembereknek eszük ágában se volt engedelmeskedni - vette újra át a szót az önkéntes narrátorrá avanzsálódott Fred. - Indultak is volna mindjárt a vezérük után, ám ekkor a semmiből előugrott a hős, aki egészen addig a fű lepte, ázott talajon lapult, mint egy igazi nindzsa, és félelmetes sárszörnyetegként rontott az ellenségre. Mire feleszméltem, legalább két-három behemódot kiütött!
- Jaj, jaj! Piff-Puff! - közvetítette a hangeffektusokat Ulami, miközben képzeletbeli ököltusát vívott Agurival.
- Ezalatt nekem volt időm kiszabadulni, és a maradék hárommal én magam végeztem a mérges tűimmel - állt fel az asztal alól Fred, csakhogy olyannyira belefeledkezett a kis előadásba, hogy sikerült teljes erejéből belefejelnie a fölötte lévő falapba, rögtön vissza is zuttyant fájdalmában a földre, amit a jelenlévők őszinte, sajnálkozó, kórusban felhangzó nevetéssel díjaztak.
- Mintha én is bevertem volna a fejemet - hümmögött Mawara. - Ne vegyétek zokon, nagyon aranyos volt ez az akciódús előadás, de azért lássátok be, nem könnyű elhinni, hogy Aguri egymaga elbánt bárkivel, nemhogy három huligánnal.
- Pedig ennél többet is tett - ült le egy székre Fred, kezét le se vette (szó szerint) ütődött fejéről. - Amikor a segítségedre szerettem volna sietni, a pavilonhoz futottam, mert azt hittem, hogy ott vagy, Aguri viszont egyből ide rohant, a panzióhoz. Az ablakon belesve épp, hogy csak végigmérte Kaszabot, már nyargalt is hozzám meg Gavrilohoz. Beszámolt nekünk mindamellett arról is, hogy látott egy kapcsolót kidülemkedni Kaszab zsebében. Egyből megsejtettük, hogy bombákat rejthetett valahová. Agurinál volt egy nagyon furcsa, műholdas bigyó, vagy mi...
- Elekromágneses rezgések után kutató mérőeszköz konyhanyelven, nem olyan bonyolult megjegyezni - forgatta a szemeit Aguri.
- Ja, ja, az... - legyintett Fred, aztán zavartalanul folytatta az ecsetelést. - Szóval azzal sikerült bemérnie a bombák helyét. A főbb épületekből tízesével távolítottuk el őket, a többi házban csak elvétve fedeztünk fel párat. Amíg ti a panzióban teázgattatok, a tanítványok és még néhány segítőkész falubeli fokozatosan hatástalanítottak minden bombát, úgy, ahogyan Aguri mutatta nekik. Ez a kis csapat pedig, én, Aguri, Ulami és a mester kiterveltük a legésszerűbbnek látszó rajtaütési tervet. Aguri vállalta azt a kockázatos és egyben kulcsfontosságú szerepet, hogy észrevétlenül beslisszanjon a panzióba, aknátlanítsa az öregekkel együtt az épületet, aztán fegyverekkel felszerelkezve visszasiessen az őrhelyére, a panzió melletti sötét zugba.
- Hadd találjam ki. Akkor hatolt be, amikor én és Kaszab elhagytuk a panziót, így a fényviszonyok és az elterelődött figyelmünk miatt nem vettük őt észre - tapintott rá a lényegre Mawara. - Kifele pedig akkor jött, amikor Veterán bácsi és Ailen néni kitárták a bejárati ajtót, és akkor is azt a pillanatnyi vakságunkat meg a harcra való erős koncentrációnkat aknáztátok ki.
- Ja, Aguri ötlete volt, hogy kijátsszuk az érzékeitek vakpontjait - helyeselt nevetve Fred. - Egyébként a helyünkre is akkor rendeződtünk el, amikor Veterán bá' és Ailen né' elvonták a figyelmet. Nagyon ügyesen játszották a szerepüket, igazi profik voltak kamuzásban és provokálásban, minden tiszteletem és elismerésem az övék, amit nem ígértem Agurinak.
- Azért mi sem vagyunk ám mai csirkék! - vigyorodott el büszkén nagy bajusza alatt Veterán bácsi.
- Szóval Aguri a hős - ízlelgette a gondolatot Mawara, aztán (diszkréten szólva) "ki is köpte". - Nem, ezt az egyet nem vagytok képesek bemesélni nekem, ez egy szamár, aki fejest ugrott a kilátástalan veszélybe néhány olyan ismerős érdekében, akiket még csak egy napja ismer! Ez nem hősiesség. Ez minden, csak az nem. Az, hogy bizonyos időre megfeledkezett a saját nyúlszívűségéről, sőt, felülkerekedett rajta és ez által jót cselekedett másoknak, nem teszi még hőssé Agurit. Csak közénk valóvá. Mindenki által elismertté. Családtaggá, ha úgy jobban tetszik az érzelgős típusoknak.
A következő percekben senki nem jutott szóhoz a döbbenettől. Mawara ezt az alkalmat kihasználva felállt, és hatalmasat csapott a mellette lévő asztalra.
- Ezennel indítványozom, hogy a falut védő őrök ezentúl csakis és kizárólag a falut és annak tíz méteres környékét felügyelve járőrözzenek! A határ és annak környéke essen kívül a hatáskörünkön! - mondta sziklaszilárd határozottsággal. - Akinek ellenvetése van ez ellen, most, de csakis most szólalhat fel!
Két kéz emelkedett bizonytalanul a magasba, mégpedig Gavrilo tanár úré és Fredé.
- Szép elhatározás. Nem éppen elképzelhetetlen vagy helytelen - kezdte Fred diplomatikusan. - Viszont te tudod közülünk talán a legjobban, hogy korábban miért nem szerveztük át hasonló elvek alapján a munkakörünket.
- Az északnyugati határ Womblemarle Achilles-sarka - folytatta Gavrilo. - A legsebezhetőbb pont. Az az erdő fokozottan természetvédelmi terület, éppen ezért emberek tucatjai hatolnak át rajta nap mint nap illegális úton-módon. Ha mi nem védenénk meg az országot attól a területtől, akkor senki. Az ország képzeletbeli immunrendszere jelentős szinten meggyengülne. Kellünk ide. Mi vagyunk az északi országrész veséje. Nem állhatunk le, csak mert nekünk úgy lesz jobb. Ha mégis ezt tennénk, a király visszavonná a falunk függetlenségét, kiküldené ide az ő otromba katonáit, semmibe véve a kultúránkat, a hagyományainkat, a vallásunkat, a hitünket. Saját magunknak ártanánk, ez a lépés túl nagy kockázat lenne...
- Még egy ilyen súlyos fenyegetést, mint amilyet Kaszab és a bandája jelentett nekünk, nem szenvedhet el a falunk! Túl nagy kockázat tovább várni! - rázta meg a fejét Mawara dacosan. - Bocsánat az érzelgősségemért, de most kivételesen nem engedek az ellenzéknek! Holnap küldök egy levelet a királyi táblának. Benne lesznek a mai nap eseményei, természetesen nevek és részletek nélkül. Ehhez fogom csatolni a város hivatalos indítványát, mely szerint ezentúl csak magunkért fogunk felelni, és, hogy a határ védelmét a király katonáira bízzuk, viszont szállást nem vagyunk hajlandóak biztosítani nekik, mi több, látni se kívánjuk őket a több évtizedes megállapodás jegyében, mely szerint a mi városunk a király uralmától független, részlegesen önálló település. A város hivatalos pecsétjével és a polgármester aláírásával lesz ellátva a levél.
- Mit teszel, ha visszautasítja a kérvényt, és érvényteleníti a függetlenségi okiratot? - kérdezte Fred nyugtalanul.
- Nem utasíthatja vissza, mert nem kérvényt küldünk neki, hanem megmásíthatatlan határozatot, és nem érvénytelenítheti a függetlenségünket, mert azzal a saját hírnevét vágná gallyra - vágta rá Mawara gondolkodás nélkül. - Egyéb kérdése nincsen senkinek? Ellenérv vagy hasonló? - nézett körbe kérdőn, ám a jelenlévők mind síri csöndben ücsörögtek, egyetértően bólogattak vagy bizalmasan sugdolóztak egymással. - Senki többet harmadszor. Köszönöm, srácok.
- Mármint mit? - kapta fel a fejét érdeklődően Fred.
- Nem vagyok humoros kedvemben, Fred! - mordult egyből Mawara, végül mégsem folytatta a sarjadzani látszó vitát. Felállt, és lassú, határozott léptekkel megindult a lépcső felé. - Lepihenek egy kicsit. Senki ne zavarjon.
- Jó éjszakát! - integetett Ulami, s amint ezt kimondta, a kislány akkorát ásított, csak úgy remegett belé az egész ház.
- Lassan neked is jól jönne egy kiadós szunyókálás - nevetett Aguri.
- Ne kezelj úgy, mintha erősebb lennél nálam! - emelte fel a hangját Ulami szigorúan, de épp, hogy ezt a mondatot is befejezte, újból ásítozni kezdett.
- Hazakísérem Ulamit - egyenesedett fel Gavrilo ültéből.
- Rendben, menjen csak. Jó éjszakát, Gavrilo mester - búcsúzott el tőle készségesen Ailen néni, ahogyan azt egy udvarias háziasszony protokollja megkívánta.
- Önnek is jó éjszakát, Ailen - viszonozta a búcsút a tanító, azzal kézen fogta Ulamit, és ráérősen elhagyta vele az épületet. Ailen néni még hallotta, amint Ulami még odakint álmosan azt nyöszörögte panaszosan:
- Nem is vagyok áhhhh-áálmos...
- Jócskán elmúlt záróra. Eredj szépen te is haza, Ralph - mondotta Veterán bácsi kedvenc órájának számlapját nézegetve.
- További szép estét, utam - emelte meg udvariasan fekete vadászsapkáját az alkalmazott.
- Várj, Rafi, én is arra megyek őrjáratozni, amerre te laksz, menjünk együtt! - szaladt utána Fred pajkosan integetve, és a két fiút elnyelte az esteli vaksötétség.
- Segítesz visszarendezni az asztalokat, Aguri? - kérdezte Veterán bácsi, viszont a kérdésére nem jött felelet, hiszen Aguri már nem is volt az étkezőben. - Hová tűnt a kölyök? - forgolódott nyugtalanul az öregember.
- Felküldtem vele némi harapni valót Mawarának vacsora gyanánt - mosolygott férjére Ailen néni, mintha mi sem lett volna ennél természetesebb. - Ne aggódj, Will. Most már csak nem esnek egymás torkának...
- Inkább amiatt aggódom, nehogy a régi események megismétlődjenek - sóhajtott a panziótulajdonos gondterhelten. - Senkinek, de legfőképpen Mawarának nem tenne jót, ha újra szerelembe esne, de végül csalódna a fiúban, akit a sors neki rendelt...
- Úgy hiszed, hogy azok ketten máris egymásba habarodtak? - nevetett Ailen néni. - Én ezt erősen kétlem. Még barátoknak se nagyon lehet őket nevezni.
Veterán bácsi nagy gonddal pakolgatni kezdte a székeket föl az asztalokra, közben hébe-hóba azt mondogatta:
- Egyszer még, Ailen... Egyszer még...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése